Ludwig von Mises – Liberalizmus: I.2. Anyagi jólét

Ludwig von Mises – Liberalizmus: I.2. Anyagi jólét

Ludwig von Mises

Liberalizmus

A klasszikus hagyomány

 

Bevezetés

2. Anyagi jólét

A liberalizmus egy tan, ami teljességgel az ember e világi magatartására vonatkozik. Végső soron semmi mást nem tart a szeme előtt, mint elősegíteni az emberek külső, anyagi jólétét, és nem foglalkozik belső, spirituális vagy metafizikai szükségleteikkel. Nem boldogságot és megelégedést ígér az embereknek, csupán azoknak a vágyaknak a legbőségesebb kielégítését, amelyek kielégíthetőek külvilági dolgokkal.

Gyakran kritizálták a liberalizmust emiatt a tisztán külső és materialista attitűd miatt a földi és átmeneti dolgok iránt. Az ember élete – mondják – nem csupán evésből és ivásból áll. Vannak magasabb és fontosabb szükségletek is, mint az étel és az ital, a ruházat és a lakhatás. Még a legnagyobb földi vagyonok sem tehetik boldoggá az embert; kielégületlen és üres marad tőlük a belső énje, a lelke. A liberalizmus legsúlyosabb hibája az volt, hogy semmit nem tudott nyújtani az ember mélyebb és nemesebb törekvései számára.

De a kritikusok, akik így szólnak, csupán azt mutatják, hogy roppant tökéletlen és materialista szempontból vizsgálják ezeket a magasabb és nemesebb szükségleteket. A politika a számára elérhető eszközökkel gazdaggá vagy szegénnyé teheti az embereket, de sosem teheti őket boldoggá vagy elégítheti ki a legbelsőbb sóvárgásaikat. Itt minden külső megoldás kudarcot vall. A politika annyit tehet, hogy eltörli a fájdalom és a szenvedés külső okait; elősegíthet egy rendszert, ami élelmezi az éheseket, öltözteti a mezíteleneket és lakhatást nyújt a hajléktalanoknak. A boldogság és a megelégedés nem az ételen, a ruhán és a lakhatáson múlik, hanem mindenekelőtt azon, amit az ember önmagában dédelget. Nem a spirituális javak megvetéséből fakad az, hogy a liberalizmus kizárólag az ember anyagi jólétével foglalkozik, hanem abból a meggyőződésből, hogy ami a legmagasabb és a legmélyebb az ember számára, azt képtelen érinteni bármilyen külső reguláció. Egyedül a külső jólét megteremtésére törekszik, mert tudja, hogy az ember nem kívülről, hanem csupán a saját szívéből tehet szert a belső, spirituális gazdagságra. Nem törekszik megteremteni bármi mást, csupán a belső élet kifejlesztésének külső előfeltételeit. És semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy a viszonylag gazdag személy a huszadik században sokkal inkább ki tudja elégíteni a spirituális szükségleteit, mint mondjuk egy személy a tizedik században, akit nem hagyott nyugodni a szorongató probléma, hogy kiküszködjön magának a túléléshez éppen elegendőt, vagy a veszély, ami az ellenségei képében fenyegette őt.

Való igaz, hogy azoknak, akik – mint megannyi ázsiai és középkori keresztény szekta követői – elfogadják a teljes aszkézis tanát, és akik az eszményi emberi életnek az erdei madarak és a tengeri halak szegénységét és vágyaktól való szabadságát tartják, semmilyen válasszal nem szolgálhatunk, amikor a materialista attitűdje miatt kritizálják a liberalizmust. Tőlük csak annyit kérhetünk, hogy hagyjanak minket zavartalanul járni az utunkat, ahogyan mi sem korlátozzuk őket abban, hogy a saját módjukon jussanak a mennyekbe. Hadd zárják be magukat békében a celláikba, távol a világtól és az emberektől.

Kortársaink elsöprő többsége képtelen megérteni ezt az aszkéta eszményt. De amint valaki elutasítja az aszkéta életvitel elvét, nem kritizálhatja a liberalizmust, amiért a külső jólétre törekszik.