Távol áll tehát a liberalizmustól, hogy vitassa az állam masinériájának, egy jogrendszernek és egy kormánynak a szükségét. Súlyos félreértés bármennyire is összekapcsolni az anarchizmus eszméjével. A liberalizmus számára abszolút szükséges az állam, hiszen arra hárulnak a legfontosabb feladatok: nem csupán a magántulajdonnak, hanem a békének a védelme is, hiszen az utóbbi nélkül nem élvezhető teljes mértékben a magántulajdon előnye.
Ezek a megfontolások önmagukban elegendőek azoknak a követelményeknek a meghatározásához, amelyeket teljesítenie kell egy államnak ahhoz, hogy megfeleljen a liberális eszménynek. Nem csupán a magántulajdon védelmére kell képesnek lennie; úgy kell megalkotni, hogy sohase szakítsák félbe polgárháborúk, forradalmak vagy felkelések haladásának zökkenőmentes és békés menetét.
Sokakat még mindig kísért az eszme, ami visszanyúlik a preliberális korba, miszerint az állami feladatok gyakorlása egyfajta nemes és méltóságos szerep. A német hivatalnokok egészen a közelmúltig, és bizony mind a mai napig olyan presztízzsel bírtak, ami a legnagyobb tiszteletnek örvendő szakmává tette a közszolgaságot. A társadalmi megbecsülés, amiben egy fiatal „adóbecslő” vagy hadnagy részesül, messze felülmúlja egy becsületes munkával megöregedett üzletember vagy ügyvéd presztízsét. Az írók, a tudósok és a művészek, kiknek hírneve és dicsősége széles körben elterjedt Németországon kívül, saját hazájukban csupán annak a gyakran szerény rangnak megfelelő tiszteletet élvezik, amit betöltenek a bürokratikus hierarchiában.
Semmi racionális alapja nincsen a közigazgatási hatóságok hivatalaiban elvégzett tevékenységek eme túlbecslésének. Ez mindössze egyfajta atavizmus, egy maradvány abból a korból, amikor a polgárnak tartania kellett a fejedelemtől és lovagjaitól, mert bármelyik pillanatban kifoszthatták őt. Önmagában semmivel sem remekebb, nemesebb vagy becsületesebb, ha valaki egy kormányhivatalban, dokumentumok kitöltésével tölti a napjait, mint az, ha például egy gépgyár tervezőirodájában dolgozik. Az adószedő foglalkozása semmivel sem kiválóbb, mint azoké, akik közvetlenül a vagyonteremtéssel foglalkoznak, amelynek egy részét lefölözik adók formájában az államapparátus költségeinek finanszírozása végett.
A gondolat, miszerint speciális megkülönböztetésben és méltóságban részesítendő a kormányzat minden funkciójának gyakorlása, az áldemokratikus államelmélet alapját alkotja. Eszerint a tan szerint szégyenletes, ha bárki is engedi, hogy mások uralkodjanak fölötte. Eszményképe egy alkotmány, amelyben a teljes nép uralkodik és kormányoz. Ez természetesen soha nem volt, soha nem lesz és soha nem is lehet lehetséges, még egy apró államban sem. Egykor úgy gondolták, hogy ezt az eszmét megvalósították az ókori görög városállamokban, valamint a svájci hegyek kis kantonjaiban. Ez is tévedés volt. Görögországban a népességnek mindössze egy része, a szabad polgárok vehettek bármi részt a kormányzatban; a metoikoszok és a szolgák semennyire. A svájci kantonokban csak bizonyos, színtisztán helyi jellegű ügyeket intéznek a közvetlen demokrácia alkotmányos elve mentén; minden ügyet, ami meghaladja ezeket a szűk területi kereteket, a Föderáció intéz, melynek kormányzata aligha felel meg a közvetlen demokrácia eszményének.
Egyáltalán nem szégyenletes, ha valaki hagyja, hogy mások uralkodjanak fölötte. A kormányzat és a közigazgatás, a rendőri szabályok és hasonló rendeletek végrehajtása úgyszintén szakembereket igényel: hivatásos közszolgákat és politikusokat. Az ember nem lehet egyszerre mérnök és rendőr. Semmilyen módon nem csorbítja a méltóságomat, a jólétemet vagy a szabadságomat, ha én magam nem vagyok rendőr. Épp annyira nem demokráciaellenes, ha néhány ember felelős a védelem biztosításáért mindenki más részére, mint az, ha néhány ember vállalkozik a cipők előállítására mindenki más részére. A legkevesebb okunk sincsen ellenkezni a hivatásos politikusok és a hivatásos közszolgák ellen, amennyiben az állam intézményei demokratikusak. De a demokrácia valami egészen más annál, amit a közvetlen demokráciáról csacsogó romantikus képzelgők gondolnak.
Egy maroknyi ember általi kormányzat – és az uralkodók mindig épp annyira kisebbséget alkotnak az uraltakkal szemben, mint a cipőgyártók a cipővásárlókkal szemben – a kormányzottak beleegyezésétől, azaz a fennálló közigazgatás elfogadásától függ. Talán úgy látják, hogy ez a kisebbik rossz vagy egy szükséges gonosz, de azon a véleményen kell lenniük, hogy céltalan volna a fennálló helyzet megváltozása. De amint a kormányzottak többsége arra a véleményre jut, hogy szükséges és lehetséges a kormányforma megváltoztatása, a régi rezsim és a régi személyzet helyettesítése egy új rezsimmel és egy új személyzettel, az előbbi napjai meg vannak számlálva. A többségnek hatalmában fog állni erőszakkal megvalósítani a követeléseit, a régi rezsim akarata ellenére is. Hosszútávon egyetlen kormányzat sem képes hatalomban tartani magát, ha nem áll mögötte a közvélemény, azaz ha a kormányzottak nincsenek meggyőződve arról, hogy a kormány jó. Az erőszak, amihez a kormány folyamodik a makacs szellemek engedelmességre kényszerítésével, csak addig alkalmazható sikeresen, ameddig a többség nem áll sziklaszilárdan ellene.
Tehát minden alkotmányforma alatt létezik egy eszköz, amivel végül a kormányzottak akaratától függővé tehető a kormányzat, nevezetesen a polgárháború, a forradalom, a felkelés. De a liberalizmus pontosan ezt a megoldást akarja elkerülni. Nem létezhet maradandó gazdasági fejlődés, ha a békés ügyleteket folyamatosan félbeszakítják a belső harcok. Egy olyan politikai helyzet, mint ami Angliában uralkodott a Rózsák háborúja idején, néhány esztendő alatt a legmélyebb és legrettenetesebb nyomorba taszítaná a modern Angliát. Sosem lehetett volna elérni a gazdasági fejlődés jelen szintjét, ha nem találtak volna megoldást a polgárháborúk folyamatos kitörésének problémájára. Egy véres küzdelem, mint az 1789-es Francia forradalom hatalmas vagyon- és véráldozatokba került. A mi gazdaságunk képtelen volna többé kibírni ekkora megrázkódtatásokat. Egy modern világváros népességét annyira rettegésben tartaná egy forradalmi felkelés, ami meggátolhatja az étel és a szén behozatalát, elzárhatja előlük az áramot, a gázt és a vizet, hogy még a forradalmi zavaroktól való félelem is megbénítaná a városi életet.
Itt talál alkalmazási pontjára a demokrácia által betöltött társadalmi szerep. A demokrácia az a politikai alkotmányforma, ami erőszakos harcok nélkül lehetővé teszi a kormányzat hozzáigazítását a kormányzottak beleegyezéséhez. Ha egy demokratikus államban a kormányzatot nem úgy irányítják, ahogyan a népesség többsége akarja, nem szükséges a polgárháború azok hivatalba juttatásához, akik hajlandóak a többséghez igazodva dolgozni. A választások és a parlamentáris berendezkedés eszközével simán és súrlódásmentesen, erőszak és vérontás nélkül megváltoztatható a kormányzat.
