Az emberi társadalom a személyek társulása együttműködő cselekvés céljából. Az egyének elszigetelt cselekvéséhez viszonyítva a munkamegosztás elvére épülő együttműködő cselekvés a magasabb produktivitás előnyével jár. Ha valamennyi ember együttműködésben dolgozik a munkamegosztás elve mentén, (minden más tényező egyezése esetén) nem csak annyit fognak megtermelni, mint amit elszigetelt önellátásban tehettek volna, hanem annál jelentősen többet. Erre a tényre épül minden civilizáció. A munkamegosztásnak köszönhető, hogy az ember különbözik az állatoktól. A munkamegosztás tette a törékeny embert, aki fizikai erő tekintetében sokkal alsóbbrendű a legtöbb állatnál, a föld urává és a technológia csodáinak megteremtőjévé. Munkamegosztás nélkül semmilyen tekintetben nem volnánk fejlettebbek ma, mint az őseink ezer vagy tízezer évvel ezelőtt.
Az emberi munka önmagában képtelen növelni a jólétünket. Ahhoz, hogy eredményes legyen, a munkát a természet által rendelkezésünkre bocsátott földi anyagokra és erőforrásokra kell alkalmazni. A föld, az összes benne rejlő anyaggal és erővel, valamint az emberi munka alkotja a két termelési tényezőt, amelyek célzatos együttműködése előállítja a külső szükségleteket kielégítő összes árucikket. A termeléshez az embernek munkát és anyagi termelési tényezőket kell alkalmaznia, beleérve nem csupán a természet által rendelkezésünkre bocsátott, többnyire a földből kinyert nyersanyagokat és erőforrásokat, hanem azokat a közbülsö termékeket is, amiket előzetesen elvégzett emberi munkával már előállítottak ezekből az elsődleges természeti termelési tényezőkből. A közgazdaságtan nyelvével ennek megfelelően három termelési tényezőt különböztetünk meg: ezek a munka, a föld és a tőke. A föld alatt értjük mindazt, amit a természet a rendelkezésünkre bocsát anyagok és erők formájában a föld felszínén, a felszín alatt és felett, a vízben és a levegőben; a tőkejavak alatt mindazt a közbülsö jószágot értjük, amit a föld felhasználásával alkottak emberi munka segítségével, hogy a további termelést szolgálják, mint a gépek, eszközök, mindenféle félkész árucikkek stb.
Képzeljünk most el két különböző együttműködési rendszert a munkamegosztás elve alatt – az egyik a termelési tényezők magántulajdonlására, a másik a termelési tényezők köztulajdonlására alapszik. Az utóbbit szocializmusnak vagy kommunizmusnak nevezik; az előbbit liberalizmusnak vagy (amióta a tizenkilencedik században megteremtette az egész világot átölelő munkamegosztást) kapitalizmusnak nevezik. A liberálisok azt állítják, hogy az emberi együttműködés egyetlen működőképes rendszere egy munkamegosztásra alapuló társadalomban a termelési tényezők magántulajdonlása. Úgy tartják, hogy a szocializmus, mint egy mindent átfogó rendszer, ami magába foglal minden termelési tényezőt, működésképtelen, és a szocialista elv alkalmazása a termelési tényezők egy részére, bár persze nem lehetetlen, de a munka termelékenységének csökkenéséhez vezet, így ahelyett, hogy vagyonteremtő hatása volna, épp ellenkezőleg, csökkenti azt.
A liberalizmus programja tehát, ha egyetlen szóba kellene belesűríteni, úgy szólna: tulajdon, azaz a termelési tényezők magántulajdonlása (mivel a fogyasztásra kész árucikkek esetén a magántulajdonlás magától értetődő, és még a szocialisták és kommunisták sem vitatják). A liberalizmus összes többi követelése ebből az alapvető követelésből fakad.
A liberalizmus programjában joggal odahelyezhetnénk a „tulajdon” szó mellé a „szabadság” és „béke” szavakat, de nem azért, mert a liberalizmus régebbi programja rendszerint odahelyezte őket. Fentebb már megjegyeztük, hogy napjaink liberalizmusának programja kinőtte a régebbi liberalizmusét, hogy az az összefüggések mélyebb és jobb megértésén alapszik, mivel meríthet a tudományok elmúlt évtizedekben tett előrelépéseinek előnyéből. A szabadság és a béke nem azért került a liberalizmus programjának előterébe, mert a régi liberálisok közül sokan úgy találták, hogy az összhangban áll magának a liberalizmusnak az alapelvével, ahelyett, hogy pusztán úgy látták volna, hogy azok szükségszerű következmények, amik a termelési eszközök magántulajdonlásának egyetlen alapelvéből származnak; hanem kizárólag azért, mert a szabadság és a béke a liberalizmus ellenségeinek kiemelten erőszakos támadásának kereszttüzébe került, és a liberálisok nem akarták annak látszatát kelteni ezeknek az elveknek a kihagyásával, hogy bármekkora mértékben is elismernék az ellenük felhozott érvek igazát.
