A modern kapitalizmus karakterisztikus jellemzője a tömegek általi fogyasztásra szánt javak tömegtermelése. Ennek következménye az átlagos életszínvonal folyamatos növekedése, a sokaság progresszív meggazdagodása. A kapitalizmus deproletarizálja a „közembert,” és a „burzsoá” szintjére emeli.
Egy kapitalista társadalom piacán az átlagember a szuverén fogyasztó, kinek vásárlása vagy vásárlástól való tartózkodása végső soron meghatározza, mit termeljenek, milyen minőségben és mennyiségben. Azok a boltok és gyárak, amelyek kizárólag vagy főképp a gazdagabb polgárok kifinomult luxuscikkek iránti követeléseiről gondoskodnak, pusztán alárendelt szerepet játszanak a piacgazdaság környezetében. Sosem érik el a nagyvállalat méretét. A nagyvállalat, közvetve vagy közvetlenül, mindig a tömegeket szolgálja.
A sokaság felemelkedése az a társadalmi változás, amit az „Ipari Forradalom” hozott magával. Azok az alattvalók, akik az összes megelőző korban a szolgák és jobbágyok, koldusok és kéregetők nyáját alkották, vásárlóközönséggé váltak, kinek az üzletember a kegyében jár. Ők a fogyasztók, akiknek „mindig igazuk van,” a támogatók, kiknek hatalmában áll szegény termelőket gazdaggá, és gazdag termelőket szegénnyé tenni.
Az állam és a politikusok csodaszerei által nem szabotált piacgazdaság szövetében nincsenek mágnások és földesurak, akik behódolva tartják a népességet, akik sarcot és adót gyűjtenek és hivalkodón lakomáznak, míg a jobbágyoknak meg kell elégedniük a morzsákkal. A profitrendszer azokat az embereket teszi gazdaggá, akik sikeresen teljesítették az emberek kívánságait a legjobb és legolcsóbb módon. Vagyonra kizárólag a fogyasztók szolgálatával lehet szert tenni. A tőkések elveszítik a vagyonukat, amint nem fektetik be azokba az ágakba, amelyek a legjobban kielégítik a publikum követeléseit. Egy mindennap ismétlődő népszavazással, amelyben minden fillér szavazójogot biztosít, a fogyasztók döntik el, kinek kellene tulajdonolnia és üzemeltetnie a gyárakat, boltokat és tanyákat. Az anyagi termelési javak irányítása egy társadalmi funkció, ami a szuverén fogyasztók jóváhagyásának vagy visszavonásának van alárendelve.
Ezt jelenti a szabadság modern fogalma. Minden felnőtt szabadon formálhatja életét saját tervei szerint. Nem kényszerítik arra, hogy egy tervező hatóság tervei szerint éljen, aki a rendőrséggel, azaz a kényszer társadalmi apparátusával kényszeríti ki saját tervét. Ami korlátozza az egyén szabadságát az nem a más emberek általi erőszak vagy annak fenyegetése, hanem teste fiziológiai struktúrája és a termelési tényezők kikerülhetetlen, természet adta szűkössége. Nyilvánvaló, hogy az ember saját sorsa formálásához való szabadsága sosem lépheti át a korlátokat, amiket az úgynevezett természeti törvények húztak.
Amikor ezeket a tényeket megállapítjuk, azzal nem igazoljuk az egyéni szabadságot egyfajta abszolút mérce vagy metafizikai elképzelés alapján. Mindez semmilyen módon nem mond ítéletet a totalitarizmus támogatóinak népszerű tanai felett, legyen az „baloldali” vagy „jobboldali.” Nem foglalkozik az állítással, miszerint a tömegek túl ostobák és műveletlenek, hogy tudják, mi szolgálja leginkább „igazi” szükségeiket és érdekeiket, és rettentő szükségük vagy egy védelmezőre, az államra, különben kárt tesznek magukban. És azokat az állításokat sem vizsgálja, amelyek szerint léteznek emberfeletti emberek, akik betölthetnék ezt a védelmi hivatalt.
