Montesquieu két évet töltött Angliában és a látottak által nagyon meghatva tért onnan vissza. Érezzük, hogy amikor a Törvények szellemét írta, folyvást elméje előtt lebegett az angol alkotmány. A tizennyolcadik századbeli francia szemeiben, abban a korban, amikor a kormánnyal csak megéneklése, dicsőítése végett foglalkoztak, szokatlan látványt képezhetett az az ország, melyben „a dolgozó ács a hírlapot felhozatta a házfödélre, hogy azt ott olvashassa.”1 Azok az oldalak, amelyeken Montesquieu leírja a nyilvános hatalmak szereplését Angliában, a legmélyebb igazságokat tartalmazzák, annyira, hogy a nagy angol jogtudós, Blackstone, amikor saját kormányukat akarja fejtegetni az angolok előtt, nem tesz egyebet, csak követi Montesquieut.
A Törvények szellemében több fejezetnek nem kisebb fontossága van az angol alkotmányról szólónál, azonban ennek, melyet Delolme kifejtett és rendszerezett, különös szerencséje, politikai életünkre gyakran észrevehető befolyása volt. Ezt a befolyást, meglehet, némi árnyoldalak is kísérték, de meg kell jegyeznem, hogy ez nem Montesquieu hibája.
Tanulmányozva a Törvények szellemét, feltűnik előttünk, hogy a szerző a legbonyolultabb feladatok egyikének tartja a politikát, és fokozatosan nyomozza annak minden tételét. Ahogy írja:
A törvényeknek megfelelőknek kell lenni az ország alkatával, az égaljjal, […] a föld minőségével, fekvésével, nagyságával és népességének életmódjával; viszonyulni kell a szabadságnak azon fokához, melyet az alkotmány megtűrhet, továbbá a lakosok vallásához, hajlamaihoz, gazdagságához, számához, kereskedelméhez, erkölcseihez, valamint szokásaihoz. Végül viszonylatuk van egymás, saját eredetük, a törvényhozó tárgya és az általuk szabályozott dolgok rendje között is. Mindezen szempontok alatt fontolóra kell vennünk azokat. Én valamennyi viszonylatot megvizsgálom; ezek együtt képezik, azt, amit a törvények szellemének neveznek.2
Mi sem világosabb ennél a kijelentésnél. Montesquieu kortársai azonban nem bírtak ilyen széles értelemkörrel. Elkápráztatva a brit alkotmány külső alakja, szédelgőkké téve az elmés gépezet által, melyből az egésznek menetét és titkát kifejtették, és különösen tettvágytól ösztönözve, mellőzték mindazon személyes és helyi jogokat, melyek az angol intézményeknek is alapját képezik; azt hitték, hogy elég lesz átvenni Angliától politikai organizációját, hogy átköltözzön a szelleme is és azonnal szabadságot terjesszen szét az egész szárazföldön. Ez volt a legbölcsebb alkotmányozó gyűlések tévedése, ez volt az illúziója a Charta szerzőjének és később a liberális pártnak. Mindnyájan Montesquieura hivatkoztak, és méltán; csakhogy végcéljáig kellett volna követni őt ahelyett, hogy egy homlokzatot az egész épületnek tartsanak.
