A tapasztalás megfizetteti leckéit, de hasznot is nyújt a gondolkozóknak. A bukásukat követő napon a pártok elképzelhetik, hogy helyesebben foganatosított intézkedésekkel, még egy hadcsapat vagy torlasz felállításával könnyen ki lehetett volna vivni a győzelmet; de ezek illúziók, melyek nem ringatják tévedésbe a helyes érzékű embereket. Az 1848. év március hava után könnyű volt belátni, miszerint hamis úton járnak, s nem állítják fel a köztársaságot, ha átveszik az első forradalomtól azon intézményeket, melyek nem tudtak megélni. Az általános szavazójog kihirdetése, a választás mindenfelé elterjesztése, a hatalomnak egy gyülekezetben összpontosítása: mindez egyszerű és tiszta visszatérés volt a Constituante hagyományaihoz, részesítése az országnak a szuverenitás egy részében, de nem a szabadságban.
Ámde, ha van valami, ami után vágyódnak a modern nemzetek; ha van valami, amit nélkülöznek különösen napjainkban, amikor már megszerezték a polgári egyenlőséget, ez nem a hatalom, hanem a szabadság. Az, aminek terhe alatt szenvednek az emberek a szárazföldön, ami fölött panaszkodnak, nem egyéb, mint az ipar, a kereskedelem, a gondolat és a lelkiismeret bilincsekben tartása. Amit vádolnak, az nem a kormányforma, hanem a despotizmus, gyakorolja ezt akár egy ember, akár a többség, a centralizáció, a preventív törvények, egyszóval mindaz, ami akadályozza az egyén szabad és teljes kifejlődését.
A feladat többé nem az, hogy új alkotmányokat képzeljünk; sokkal számosabbak csalódásaink, hogysem azt hihetnénk, miszerint valamely nemzet boldogsága egy papírdarab varázserejétől függ; a feladat az, hogy kieszközöltessék a kormányoktól, bármilyen alakban létezzenek is azok, mindazon szabadság, melyet egy kormány megadhat s megadni köteles; hogy megszabják az állam és az egyén részét; hogy tiszteletben tartsák, szükség esetén erősítsék a hatalom igazságos előjogait, viszont az adminisztráció is maradjon saját terrénumán és ne sértse meg az egyén jogkörét.
Nem kell azt hinnünk, hogy csak Franciaor-szágban foglalkoznak e nehéz kérdéssel; egész Európában napirenden van az, Angliában, Spanyolországban, Német- és Olaszországban egyaránt. Én is külföldön kisértem meg annak tanulmányozását. Franciaországban, amikor a szabadságról beszélünk, bizonyos egyének nyugtalankodni kezdenek és a szóló hangjának elnyomására törekszenek. Hűtlen célokat gyanítanak, igazságtalanságról panaszkodnak és vádolják a pártokat. Nehezebb ezt hasonló lovagias modorban tenni olyan férfiakkal, akik más nyelven, más országok számára írnak. Fel lehet ugyan ellenük hozni, hogy tévednek, de mégis meg kell őket hallgatniuk; mi nem is akarunk többet; ha a tévedés a mi részünkön van, mutassák azt meg nekünk, s törekedjenek arra, hogy igazuk legyen.
