Ez tehát a Mass Effect filozófiája. Egy teremtmény, amit kezdetben állítólag az emberek szolgálatára teremtettek, azonban fellázadt és az emberek ellen fordult, erőszakot, mészárlást és a civilizáció pusztulását hagyva maga után. Ez az Állam története.
Manapság egyre gyakrabban találkozhatunk azzal, hogy tisztelt és a közvélemény szemében nagyra becsült emberek adnak hangot a mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmeiknek. Az igazság az, hogy egy mesterséges intelligencia épp annyira képes gyilkos gépezetté válni, mint amennyire a kedvenc kenyérpirítónk képes átvenni a hatalmat a házunk felett. Mint minden szoftvert, a mesterséges intelligenciát is megkötik saját algoritmusainak és funkcióinak a korlátai. Semmi olyat nem képes véghezvinni, amit nem programoztak bele. A mesterséges intelligencia csupán megdöbbentő hatékonysággal képes elvégezni a feladatot, amit egy nagyon szűk hatókörön belül beleprogramoztak.
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos disztópikus aggályokat nem csupán az ismeretlentől való félelem táplálja. Sokkal inkább, az embereknek lehetőségük nyílik hangot adni az Állammal kapcsolatos félelmüknek és szorongásuknak azzal, hogy az érzelmi tapasztalatukat a mesterséges intelligenciára projektálják. Ismét, egy teremtmény, amit kezdetben az emberek szolgálatára teremtettek, fellázad és az emberek ellen fordul, erőszakot, mészárlást és a civilizáció pusztulását hagyva maga után. A technofóbia lehetővé teszi, hogy anélkül fejezzük ki a Hatalommal kapcsolatos jogos félelmeinket, hogy nyíltan kérdőre vonjuk az államizmus polgári vallását.
Saját civilizációnk ciklusa körülbelül háromszáz évvel ezelőtt kezdődött. Egy új, radikális mozgalom hívta életre, amit sokáig „liberalizmusnak” neveztek. Ezek a klasszikus liberálisok az állami hatalom nagy ellenségei voltak. Meg akarták szüntetni az állami beavatkozást az élet minden területén, hogy a személyes és politikai szabadság győzedelmeskedjen. El akarták választani az egyházat az államtól. El akarták választani a sajtót és a beszédet az államtól. El akarták választani a háborúskodást az államtól. És el akarták választani a gazdaságot az államtól.
Kezdetben sikerrel jártak, és a mozgalom által kivívott gazdasági szabadság olyan hatalmas változást hozott az emberi társadalomba, amekkorát a történelem soha előtte nem látott. A gazdasági termelékenység megdöbbentően magas életszínvonalat teremtett. Akkora bőség köszöntött az emberiségre, ami lehetővé tette, hogy a népesség körülbelül hétszáz millió főről kétszáz év alatt hét milliárdra emelkedjen. Több mint hatmilliárd főnek adott ételt és életet a gazdasági szabadság forradalma. Akik eddig nem találtak maguknak munkát a céhrendszerek, a szabályozások, az állami kiváltságok és a tilalmak miatt, és az éhhalál szélén tengődő szegények soraiba tartoztak, most értékteremtő munkát végezhettek. A nagy emberi munkamegosztás részei lehettek, ruhát és ételt vehettek maguknak kezük munkájából, ami a kapitalizmus előtti időkben lehetetlen volt a szegények számára. A társadalom peremén élő kitaszított, nincstelen éhezőkből munkásokká és fogyasztókká lettek.
Az új termelési módszer – a középkori decentralizált Itáliában kifejlesztett könyvelési és vállalkozási módszerekre alapuló kapitalizmus – így megnyitotta a civilizáció kapuját milliárdok számára, akik nélküle meg sem születhettek volna. A kapitalizmus olyan életszínvonalat teremtett az átlagember számára, amiről a középkorban a leggazdagabb királyok sem álmodhattak.
A kapitalizmus, írja Ludwig von Mises,
nem csupán tömegtermelés, hanem tömegtermelés a tömegek igényeinek kielégítéséért. A régi szép napok művészei és kézművesei szinte kivétel nélkül a tehetősek vágyait lesték. A gyárak azonban a tömegek számára gyártanak olcsó árucikkeket. A legelső gyárak mindegyikét arra tervezték, hogy a tömegeket szolgálják – ugyanazt a réteget, ami a gyárakban dolgozik. […] Maguk a munkavállalók a fogyasztók, akik az összes előállított termék legnagyobb részét fogyasztják. Ők a szuverén vásárlók, akiknek „mindig igaza van.” Vásárlásuk vagy vásárlásuktól való tartózkodásuk határozza meg, mit termeljenek, milyen mennyiségben és milyen minőségben.
A történelem során az átlagos életszínvonal stagnált és viszonylag stabil maradt. A tizenhatodik század ugyanolyan életszínvonalat élvezhetett, mint a legelső civilizációk. Csak akkor történt némi csekély növekedés, amikor súlyosan megfogyatkozott a népesség, és kevesebb ember versengett a szűkös erőforrásokért. A kapitalizmus azonban mindezt megváltoztatta. Az életszínvonallal együtt növekedett a népesség és az átlagos élettartam. A szabadság és a haladás új kora köszöntött be, és a klasszikus liberálisok meg voltak győződve arról, hogy az emberiséget ősidők óta sújtó csapásra, az állami hatalom terebélyesedésre végső megoldást találtak.
De ahogyan az a történelem során annyiszor megtörtént, ismét kezdetét vette az Állam nagy terebélyesedése. Az 1850–es években visszatértek azok a politikák, amikről úgy gondoltak, örökre eltűntek. Visszatért a merkantilizmus – a gazdaság állami szabályozása és parancsutasítása a kiváltságos kereskedők javára. Visszatértek az adók, a vámok, az állami támogatások, a monopolkiváltságok, az állami engedélykötelességek, a kartellek és a bürokrácia.
Mire a század véget ért, az Állam példátlan módon felszámolta a gazdasági szabadságot. És az Állam nagy előmenetelével párhuzamosan erejét vesztette a klasszikus liberális mozgalom, ahogy a képviselői megadták magukat a pesszimizmusnak. A szabadság elgyengült mozgalmára végső csapást mért az a nagy cselszövés, amely során az állampárti értelmiségiek elragadták a liberális jelzőt a klasszikus liberálisoktól, magukat kezdték liberálisnak nevezni, a szabadság bajnokait pedig konzervatívnak bélyegezték. Így történt, hogy az angol Liberális párt tagja, William Harcourt azt mondhatta 1887–ben, „immár mindannyian szocialisták vagyunk.” Így történt, hogy a huszadik század elején John Maynard Keynes vagy Franklin Roosevelt liberálisnak nevezhették magukat, pedig az állami hatalom terebélyesítésének szentelték az egész életüket.
A huszadik század elejére végül teljesen megsemmisült a szabadság klasszikus liberalizmus mozgalma. Az Egyesült Államokban csupán egy maroknyi képviselője maradt, elsősorban H. L. Mencken és Albert Jay Nock. Ahogy azt láthattuk, Ellenségünk, az Állam című művében Albert Jay Nock elkönyvelte, hogy a civilizációnk bukásra van ítélve. És a klasszikus liberális mozgalom megsemmisülésével eljött az Állam rémuralma. Az államok a huszadik században 260 millió embert mészároltak le. Eljött az Új Isten, ahogy Tóth Árpád nevezte dicsőítő versében; eljött a szocializmus – a német nemzeti szocializmus, vagy az orosz nemzetközi szocializmus – és eljött a diktátorok és a zsarnokok, a haláltáborok, a félelem, a háborúk és a féktelen mészárlás kora.
A történelem azonban nem determinált. Az állami hatalom megállíthatatlannak tűnik, de mindig van remény. Az elmúlt negyven évben új lángra kapott a szabadság mozgalma. A liberalizmus kifejezést talán örökre elveszítettük, de az eszme tovább él a libertarianizmus egyre növekvő mozgalmával. Jelenleg azok az eszmék uralkodnak a közgondolkodásban, amelyek elhozták az elmúlt százhetven év államizmusát. Megkérdőjelezetlen szent bálványként imádják az államosítást, a szabályozást, az újraelosztást. A szocializmus szelleme kísérti a nyugati világ minden országát, szunnyadó démonként vár arra, hogy a feltörekvő diktátorok és demagógok felébresszék és törvénybe iktassák.
Az eszmék azonban változhatnak, és lehetőségünkben áll megszakítani a civilizációk hanyatlásának évezredek óta tartó ciklusát. Az eszmék változhatnak, és egyedül az érvelés, a tények, a filozófia módszerével fognak változni. A századunk szabadságharca a közvélemény zsarnoksága ellen vívott filozófiai háború, amin életek milliói és a civilizációnk jövője múlik. Még nincsen késő, és még megállítható az állami hatalom terjeszkedése, még megismételhető az az elképesztő fejlődés, amit egyszer elhozott a szabadság, de ha nem cselekszünk, nem marad más a világunkból, mint romok, amiket egyszer talán kiásnak a jövő történészei, akik a saját birodalmuk hanyatlásával találják szembe magunkat, és megismerhetik a múltból visszhangzó figyelmeztetését egy letűnt civilizációnak, amit elnyelt az Állam.
