Egyetlen magánvállalat sem fog a bürokratikus vezetési módszerek áldozatául esni, ha kizárólag a profitszerzés céljával működtetik. Már rámutattunk arra, hogy a profitrendszer alatt minden ipari aggregátumnak – mérettől függetlenül – lehetőségében áll az egész vállalatot és minden részét oly módon szervezni, hogy fentről lefelé áthassa azt a kapitalista nyereségvágy szelleme.
De a mi korunk a profit elleni általános támadás kora. A közvélemény roppant erkölcstelennek ítéli, és a közjóra rendkívül károsnak tartja. A politikai pártok és a kormányok alig várják, hogy eltörölhessék, helyébe pedig azt tegyék, amit „szolgálat” szempontnak neveznek, és ami valójában bürokratikus vezetés.
Nem szükséges részletesen foglalkoznunk azzal, amit a nácik elértek ezen a területen. A nácik sikeresen eltörölték a profitot az üzletből. A náci Németországban nincs többé szabad vállalkozás. Nincsenek többé vállalkozók. Az egykori vállalkozókat a Betriebsführer (üzletvezető) szintjére redukálták. Műveleteik nem szabadok; kötelesek feltétlenül engedelmeskedni a Központi Termelésirányítási Testület, a Reichswirtschaftsministerium, illetve annak alárendelt kerületi és fiókirodái által elrendelt utasításoknak. A kormány nem csak a fizetendő és követelendő árakat és kamatokat határozza meg, valamint a fizetések és bérek magasságát, a megtermelendő mennyiséget és a termelés során használandó módszereket; meghatározott jövedelmet oszt minden üzletvezetőnek, gyakorlatilag fizetett közszolgává változtatva őket. Ennek a rendszernek – néhány kifejezés használatán kívül – semmi közös tulajdonsága nincs a kapitalizmussal és a piacgazdasággal. Ez egyszerűen a német mintájú szocializmus, a Zwangswirtschaft. Pusztán jogi ügyekben különbözik az orosz mintájú szocializmustól, az összes gyár nyílt államosításától. És természetesen, mint az orosz rendszer, ez is egy olyan társadalomszervezési módszer, amely teljesen autoritárius.
A világ többi részén a dolgok nem mentek ilyen messzire. Az angolszász országokban még mindig létezik magánvállalkozás. De korunk általános tendenciája hagyni az államot, hogy beleavatkozzon a magánvállalkozásba. És ez a beavatkozás számos esetben bürokratikus vezetést kényszerít a magánvállalatokra.