Az idők árja és az ember földi léte kiszámithatatlan kérdőjel gyanánt kisér a bölcsőtől a koporsóig. Sorsunk, mint önkényes úr, vagy áldást és boldogságot vagy bajt és csapást mér árva fejünkre. Nincs munkájában sem józan morál, sem becsületes komolyság, amivel akár a nemzetek, akár egyes emberek leszámolhatnának és ami elé oda lehetne tartani védőpajzsul az emberi ész logikáját. Az idő várandós. A ma megszüli a holnapot. Az emberi élet kigyúl, mint a mécses lángja és felemésztve önmagát kialszik, elenyészik. Valahonnan jövünk és valahová megyünk?! Az események egymást váltják és fölöttük virraszt mindenki, aki nemcsak a maga körének él, hanem kiveszi részét a tömegek életéből is. A múltból merített bátorsággal vívjuk a jövőt, mely rémes bizonytalansággal kísért. A fejlődő tudomány, amelyre oly büszkék vagyunk, nagyon halványan pislogó fény abban a nagy sötétségben, mely körülveszi korlátok közé szoritott eszmekörünket. Mégis keressük, kutatjuk a rejtély megoldását, hogy így nyomról nyomra jutva, fokonként eljuthassunk a tökély azon magaslatára, melyről elfogulatlanul szemlélhetjük a természet nyílt könyvében megírt örök és tiszta igazságot.
Volney is ezt teszi, vizsgálódásainak eredményét ebben a munkájában írta le; hatalmas fantaziájával, szivének lángoló szeretetével, mellyel embertársai iránt viseltetett; lángelméjének nem közönséges bölcsességével akarta megoldani az emberiség boldogulásának nagy problemáját. Eszméi, melyek a természet törvényein fogamzottak, diadallal törtek utat és világosságot gyújtottak a sötétségben. Az ember eszmélve nézett maga körül, és teremté meg mások által bitorolt elvitathatatlan jogát.
Ha forgatjuk a világtörténelem lapjait, lépten-nyomon találkozni fogunk olyan eseményekkel, melyek az e könyvben foglalt eszmék igazságát hirdetik. Elolvasni e munkát mindenestre jó és tanulságos; megérdemli, hogy komolyan gondolkozzunk fölötte és igazságait keblünkbe vésve, elősegítjük boldogulásunkat.