Pontosan hogyan szabályozza a központi bank a magánbankokat? A bankok „tartalékaiknak,” azaz a központi banknál vezetett számlájának kontrolljával. A bankok megőrzik tartaléknak a teljes betéti kötelezettségeik egy bizonyos hányadát, az Egyesült Államokban pedig nagyon egyszerűvé válik az állami irányítás, ha törvényben megszabják a kötelezően előírt tartalék minimális rátáját. A központi bank ezután inflációt idézhet elő, ha elárasztja a tartalékokkal a bankrendszert, illetve csökkenti a kötelező tartalékrátát, így adva engedélyt az országos banki hitelexpanzióra. Ha a bankok tartalék / bankbetét aránya 1:10, akkor a bankok 10 millió dollár (kötelező tartalékráta feletti) „többlettartaléka” egy 100 millió dolláros banki inflációt tesz lehetővé és ösztönöz. Mivel a bankok profitálnak a hitelexpanzióból, és mivel az állam majdhogynem lehetetlenné tette a csődjüket, általában a megengedett maximumig emelik a hitelezéseiket.
A központi bank úgy növeli a banki tartalékok mennyiségét, hogy vagyoneszközöket vásárol a piacon. Mi történik, például, ha a bank megvásárolja Jones úr 1000 dollárt érő tulajdonát (legyen az bármiféle tulajdon)? A központi bank kiállít egy csekket Jones úr számára 1000 dollárról a vagyontárgyért cserébe. A központi banknál nincsenek egyéni számlák, így Jones úr fogja a csekket, és betétként elhelyezi a saját bankjánál. Jones úr bankja jóváír 1000 dollárt a számláján, és bemutatja a csekket a jegybanknak, aminek jóvá kell írnia 1000 dollár tartalékot a magánbank tartalékszámláján. Ez az 1000 dollár tartalék lehetővé teszi a többszörös banki hitelexpanziót, főként akkor, ha az így létrehozott tartalékokat országszerte számos bankba töltik.
Ha a központi bank közvetlenül a banktól vásárol egy vagyoneszközt, akkor a következmény még inkább nyilvánvaló: a bank megnöveli tartalékait, amivel létrejön az alap a többszörös hitelexpanzióhoz.
Vitathatatlan, hogy a központi bank kedvenc termékei mindig is az állampapírok voltak. Ezzel az állam biztosít egy piacot saját értékpapírjainak. Az államok könnyedén inflálhatják a pénzkínálatot, ha új kötvényeket bocsátanak ki, majd arra utasítják a központi bankot, hogy vásárolja meg a kötvényeket. A központi bank gyakran elvállalja az állampapírok piaci árának biztosítását egy bizonyos árszinten, ami következtében az értékpapírok a bankhoz áramlanak, folyamatos inflációt idézve elő.
A vagyoneszközök vásárlásán kívül más módja is van annak, hogy a központi bank új banktartalékokat hozzon létre: ha kölcsönadja őket. A kamatláb, amit a központi bank felszámít ezért a szolgáltatásért a „rediszkontláb.” Nyilvánvaló, hogy a kölcsönvett tartalékok nem olyan kielégítőek a bankok számára, mint a tartalékok, amik teljesen az övék, mivel ebben az esetben a visszafizetés nyomása terheli őket. A rediszkontláb változtatására gyakran kiemelt figyelmet szentelnek a hírek, de ez a változás nyilván sokkal kisebb jelentőséggel bír, mint a banktartalékok mennyiségének vagy a tartalék arányának változása.
Amikor a központi bank pénzpiaci eszközöket árusít a bankok vagy a nyilvánosság számára, olyankor csökkenti a banki tartalékokat, és kikényszeríti a hitel– és pénzkínálat csökkentését, azaz a pénz deflációját. Viszont láthattuk, hogy az államok természetükből adódóan inflációsok; a történelem során elenyésző esetben idéztek elő az államok deflációt. Egy dolgot sokszor elfelejtenek: a defláció kizárólag egy előző infláció után történhet meg; kizárólag a hamis fizetési bizonylatot vonhatják vissza, az aranyérméket nem.
