H. L. Mencken – A szabadság természete

You are currently viewing H. L. Mencken – A szabadság természete

Minden alkalommal, amikor egy rendőrtiszt az amerikai törvény által ráruházott jogos és rettenetes hatalmának gyakorlása során koponyarepedésben részesít egy őrizete alatt álló polgárt vérzéssel, sokkal, kómával és halállal, felhangzik egy gyenge, falzett tiltakozás az emberi szabadság szakemberei részéről. Jelentéktelen volna talán a tény, hogy ezt a tiltakozást sosem támogatja az amerikai szabad polgárok nagy többsége, az áldozat családja és hitelezői kivételével? Úgy gondolom, nem. Itt, mint rendszerint, a közvélemény igen realisztikus. Nem kel fel a rendőr ellen, annál az egyszerű ténynél fogva, hogy nem kérdőjelezi meg a jogát ahhoz, hogy azt tegye, amit tett. A rendőrök nem dísznek hordják a gumibotot. Azzal a céllal adják a kezükbe, hogy betörhessék az ellenszegülő közemberek koponyáját, legyen akár Republikánus, akár Demokrata. Amikor véghez viszik eme kötelességüket, nyilván a törvény szerint járnak el.

A fent említett szakemberek egyazon fanatikusok, akik sírásukkal töltik be az étert minden alkalommal, amikor az Egyesült Államok postaügyi minisztere kitilt a levelezésből egy magazint, mert nem szíveli annak eszméit, és minden alkalommal, amikor deportálnak valami szegény oroszt, mert Marxot olvasott, és minden alkalommal, amikor egy szesztilalmi ügynök meggyilkol egy szeszcsempészt, aki nem fizeti meg az illetékeit, és minden alkalommal, amikor az Igazságügyi Minisztérium ügynökei kidobnak egy olaszt az ablakon, és minden alkalommal, amikor a Ku Klux Klán vagy az Amerikai Légió kátránnyal és libatollal ékesít egy szocialista prédikátort. Röviden, ezek radikálisok, és ha megkapargatjuk az egyiket egy vasvillával, egy bolsevikot találunk; megvetik az amerikai intézményeket és gyűlölik az amerikai idealizmust. És gonosz elveik nem kevésbé sértőek a helyesen gondolkodó és vörös vérű amerikaiaknak, amikor azok szenátorok vagy gazdag újságok szerkesztői, mint akkor, amikor azok becsmérelt szakszervezeti tagok, akik döglött macskákat és pokolgépeket hajítanak a Rotary Club gyűléseibe.

Ami elsősorban gyötri őket, az a tudatlan és kritikátlan monománia, ami lesújt mindenféle fanatikusra mindig és mindenhol. Miután korlátolt szellemi képességeikkel megértették a Jognyilatkozatban lefektetett elméleti elveket, szenvedélyes meggyőződésbe ringatják magukat, miszerint azok az elvek azonosak a törvény és igazságosság szabályaival, és szó szerint végre kell hajtani őket, méghozzá a legkisebb tekintet nélkül a körülményekre és a célszerűségre. Pontosan olyan ez, mintha a magas egyház rektora, miután véletlenül belelapozott a Krónikák könyvébe, kiváltképp a második fejezetbe, a szószékről hirtelen parancsba adná, kiátkozás és a pokol tüzének terhe mellett, hogy pontosan kövessék a benne lefektetett példát, miszerint: „Isai pedig nemzé Eliábot, az ő elsőszülöttét, és Abinádábot, másodikat, Simeát, harmadikat, Netanéelt, negyediket, és Raddait, ötödiket, Osemet, hatodikat és Dávidot, a hetedik fiát,” és így tovább. Talán igen pontos teológia volna, de kétségtelenül nem állna összhangban a modern eszmékkel, és a tisztelendő úr rettenetesen szerencsés volna, ha nem adna neki a püspök tíz nap pihenőt az egyházmegyei sitten.

Így van ez a Jognyilatkozattal is. Ahogyan a köztársaság atyái megalkották, az otromba, nyers, rugalmatlan, kissé ábrándos és transzcendentális. Lefektette a polgár jogait, de nem mondott semmit a kötelességeiről. Azóta a törvénykezési tudomány szabályszerű folyamataival és a jogművészet annál is finomabb és gyönyörűbb eszközeivel sokkal rugalmasabbra és észszerűbbre gyúrták és puhították. A polgár egyrészről még mindig megtartja a nagy privilégiumot, hogy tagja lehet a legkiválóbb szabad nemzetnek, amit valaha látott a föld. Másrészről, megannyi ravasz rendelet és okos döntés eredményeképpen egészséges korlátok között tartják természetes vágyait és étvágyait, így megtartja illemét és méltóságát. Semmi mesterséges akadály nem áll legmagasabb törekvései útjába. Bármi lehet belőle, akár még rendőr is. De amint rendőrré lesz, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás karjai védelmezik speciális jogait és kiváltságait, amelyek magas hivatalával járnak, beleértve kiváltképp a jogot ahhoz, hogy belátása szerint sittre vágja a laikusokat, hogy megizzassza és kizsebelje őket, alávesse őket a harmadfokú kínvallatásnak és elfojtsa az ellenállásukat azzal, hogy péppé veri őket. Akik nincsenek ezzel tisztában, egyszerűen nem ismerik az amerikai joggyakorlat alapelveit, ahogy azok számtalanszor napvilágra kerültek az elsőfokú bíróságokon és magasztos kifejezésekkel ratifikálásra kerültek az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága által. Ezeknek a csodálatosan elért irányító döntéseknek az egyetlen célja, hogy óvják a közrendet és a közbiztonságot, valamint hogy bírósági eljárással helyettesítsék a disszonáns egók kifejletlen és veszélyes kölcsönhatását.

Képzeljünk el egy példát. Tegyük fel, egy békés polgár vagy és éppen hazafele tartasz a munkahelyedről. Egy rendőrőrmester, miután kiszemelt téged a tömegben, odalép hozzád, nyakoncsíp és közli veled, hogy le vagy tartóztatva egy trolivezető meggyilkolásáért a pennsylvaniai Altoonában 1917-ben. Megdöbbenve a vád hallatán, rögvest úgy ítéled, hogy a rendőrtiszt elvesztette az eszét és futásnak eredsz. Ő üldözőbe vesz. Te tovább szaladsz. Ő előveszi a revolverét és feléd lő. Eltéveszt. Ismét lő és lábon talál. Te a földre zuhansz, ő pedig rádveti magát. Kész vagy ellenállni a nyilvánvalóan mániákus támadásának. Ő agyba-főbe ver a husángjával és berángat téged a járőrkocsiba.

Az őrházhoz érve bezárnak egy szobába öt detektívvel és öt órán keresztül vallatnak a rafinált művészetükkel. Te dühös leszel – talán elveszíted a szokásos udvariasságodat a lüktető fejed és lábad miatt – és csípősen válaszolsz. Ők pedig leütnek. Miután képtelenek voltak kicsikarni belőled egy vallomást, bezárnak egy cellába és egész éjszaka otthagynak. A következő nap elvisznek a rendőrkapitányságra, fotót készítenek rólad a bűnügyi nyilvántartásba és szabályszerűen kiállítanak belőle egy példányt a „gyilkosok” szekcióban. Aztán börtönbe szállítanak és ismét elzárnak. Ott is maradsz egészen addig, amíg meg nem érkezik a trolivezető felesége Altoonából, hogy azonosítson téged. Az asszony megdöbbenti a rendőrséget azzal, hogy kijelenti, nem te vagy az az ember. A valódi gyilkos, úgy néz ki, olasz volt. Miután benntartanak még egy-két napig, átkutatják a házadat szeszfőző készülékeket keresve, átvilágítják az adóbevallásodat és megvizsgálják a feleséged házasság előtti tisztaságát, elengednek.

Természetes módon némiképp irritálva érzed magad a tapasztalatodtól és talán sürget a feleséged, hogy folyamodj jogorvoslatért. Nos, hogyan is lehetne orvosolni ezt? Ha tüzes lelkű vagy, abszurd módon a felháborítóan nevetséges megoldást követeled: az őrmester azonnali bebörtönzése, a rendőrbiztos elbocsátása, Mooney kiengedése, tisztességes tárgyalás Sacconak és Vanzettinek, szabadkereskedelem Oroszországgal, Egy Nagy Szakszervezet. De ha 100%-ban amerikai vagy és tiszteled országod törvényeit és intézményeit, felkeresed az ügyvédedet – ő pedig azonnal megmutatja neked, meddig is érnek és hol érnek véget a jogaid. Nem intézheted el az őrmester letartóztatását, mert ellenálltál a letartóztatásnak, és amikor ellenálltál, azonnal szert tett a jogra ahhoz, hogy erőszakkal bevigyen. Nem járhatsz el ellene azért, mert hamisan megvádolt, mert jogában áll őrizetbe venni egy gyanúsítottat, a bíróságok pedig számtalanszor úgy döntöttek, hogy egy közhivatalnok, amennyiben nem vádolható korrupcióval vagy rosszakarattal, nem felelős a hibás ítéletért, amit esküdt kötelessége teljesítése során hozott. A detektíveket sem tudod fülön csípni, mert amikor kihallgattak téged, gyilkossággal vádolt fogoly voltál, nekik pedig ez volt a joguk és kötelességük. Nem perelheted be az őrház vagy a börtön őrét, amiért bezártak, mert úgy kapták a testedet, ahogy a törvény előírja, jogszerű és szabályszerű módon, és büntethetők lettek volna, ha szabadon engednek.

Akkor nincs semmi jogorvoslatod, egyáltalán semmi jogod? Kétségtelenül van egy jogod, amit a bíróságok féltve megőriztek. Az Alkotmány által biztosított, tiszta jogod van arra, hogy elmenj a méltányossági bíróságra és egy utasításért folyamodj, ami megköveteli, hogy a Polizei haladéktalanul távolítsa el az arcképedet a bűnügyi nyilvántartásból a gyilkosok közül. Ez az elidegeníthetetlen jogod és ezt semmilyen ember vagy emberek nem vehetik el tőled a földön. Nem gátolhatod meg, hogy a titkos aktáikban dédelgessék az arcképedet, de szerezhetsz egy parancsot, ami előírja nekik, hogy örökre tartózkodjanak attól, hogy mutogassák a tétlen látogatóknak, és ha észrevétlenül be tudsz osonni a kiállítótermükbe és be tudod bizonyítani, hogy figyelmen kívül hagyták a parancsot, bíróság elé tudod rángatni őket, ahol a tanult bíró bírságot szab ki rájuk.

Így a törvény, a szokásjog és az esetjog védelmezi a szabad amerikait az igazságtalansággal szemben. Ennek a finom és tökéletes folyamatnak a nem ismerete, nem pedig a szabadság mint olyan iránt érzett valami különleges szeretet az, ami haragra gerjeszti az amerika-ellenes radikálisokat minden alkalommal, amikor a csendőrség tisztje, kötelessége egyszerű teljesítése során fejbe kólint egy polgárt. A csendőrnek egyszerűen természetes és elidegeníthetetlen jogában áll fejbe kólintani: ez elengedhetetlen része az általános előjogainak mint a köznyugalom felesküdött tisztje és az állam szuverén hatalmának képviselője. Való igaz, úgy is alkalmazhatja ezt az előjogot, ami megtámadható azon az alapon, hogy oktalan és hiányzik belőle a józan ítélőképesség. Az észszerű emberek véleménye eltérhet efféle kérdésekben. De nyilvánvalónak kell lennie, hogy az efféle véleménykülönbségek tisztázásának épeszű és méltóságteljes módja nem a nyilvános felháborodás és a szentimentalitásra való díszes apellálás, nem az osztálytudat és az antiszociális előítéletek hergelése, hanem a fékekhez és jogorvoslatokhoz való szabályszerű folyamodás, amelyet a Jognyilatkozat fölébe helyezett a méltányossági bíróságok higgadt megfontolása és szigorú logikája.

A törvény védi a polgárt. De ahhoz, hogy élvezhesse a védelmét, tiszteletet kell mutatnia annak bölcs és gyöngéd folyamatai iránt.