Kétségtelen, hogy a demokrácia mint politikaelmélet iránti ellenszenvem, mint az összes többi emberi előítélet, egy belső hiányosságból, hibából fakad, ami sokkal kevésbé az elméletben keresendő, mint bennem. Ebben az esetben igen valószínű, hogy ez az irigységre való képtelenségem. Ez az érzelem, vagy gyengeség, vagy nevezzük bárminek, egészen hiányzik a jellememből; ahol lennie kellene, ott vákuum van. Egy másik ember jó szerencséje annyira hidegen hagy, mint egy tőzsdeügynököt Johann Sebastian Bach. Se örömöt, se ürömöt nem érzek. Például a tény, hogy John D. Rockefellernek több pénze volt, mint amennyi nekem van, számomra annyira érdektelen, mint a tény, hogy hitt a teljes bemerítésben és levehető mandzsettát viselt. És a tény, hogy az egyik vagy a másik félig névtelen szamarat az Egyesült Államok elnökének vagy harvardi professzornak választották, esetleg gazdag nőt, vagy akár gyönyörű és kedves nőt vett feleségül: ez a tény számomra annyira jelentéktelen, mint a legújabb álhír Kelet-Európából.
Mindennek az oka nem bármiféle eredendő nemességből vagy tanult erényből fakad. Bizony közel sem. Abban a véletlenszerű körülményben rejlik, hogy a foglalkozás, amit űzök a világban, ritkán juttat igen aktív versenybe más emberekkel. Természetesen vannak riválisaim, de ők sem vetélkednek velem közvetlenül és pontosan, ahogyan az egyik élelmiszerárus, vagy lelkész, vagy jogász, vagy politikus vetélkedik a másikkal. Csak ritka alkalmakkor kerül nekem bármennyibe az ő sikerük, és a tény rendszerint még akkor is rejtve marad. Mindig volt elég pénzem ahhoz, hogy gondoskodjak szerény igényeimről, és mindig egyszerűnek találtam többet szerezni, mint amennyire ténylegesem szükségem van. Szkeptikusként minden eszme iránt, beleértve kiváltképp sajátjaimat, sosem ért gyötrelem, ha valamelyik másik együgyű eszméi győztek.
Ennélfogva sosem vagyok irigy és lehetetlen számomra bármi szimpátiát érezni az emberek iránt, akik azok. Ennek megfelelően lehetetlen bármennyire is lelkesednem az olyan hallucinációk iránt, mint a demokrácia és a puritanizmus, mivel ha kiszivattyúzod belőlük az irigységet, azzal kiszívod az éltető erejüket: megmozdíthatatlanul állnak az alsóbbrendű embernek azok ellen irányuló gyűlöletének alapján, akiknek jobb dolga van. Az ember természetesen gyakran másféle előadásban hallja őket. A puritanizmust úgy ábrázolják, mint egyfajta fennkölt engedelmesség Isten törvényének. A demokráciát testvériségként, akár altruizmusként mutatják be. Mindez tévedés. Egyedül egy őszinte impulzus rejlik a puritanizmus mélyén, az pedig az impulzus annak az embernek a megbüntetésére, aki nagyobb mértékben képes a boldogságra – hogy lerángassák őt a „jó”, azaz az ostoba, gyáva és krónikusan boldogtalan ember nyomorúságos szintjére. Egyetlen tartható érv szól a demokrácia mellett, ami pedig az érv, miszerint bűn bárkinek jobbnak gondolnia magát másoknál, és mindenekfölött a legförtelmesebb vétek bebizonyítania azt.
Amit a legnagyobbra becsülök valakiben, az a derült kedély, az erkölcsi felháborodástól való szilárd szabadság, a mindent magába záró tolerancia – röviden, amit rendszerint sportszerűségnek neveznek. Az efféle ember nem tévesztendő össze azzal, aki visszariad az élet kemény csapásaitól. Épp ellenkezőleg, gyakran lelkes gladiátor, aki felettébb élvezi az ellenállást. De amikor küzd, akkor úgy küzd, mint egy párbajozó úriember, nem úgy, mint egy kikötőmunkás, aki kiürít egy parti kocsmát; más szóval óvatosan őrzi önszeretetét annak feltételezésével, hogy ellenfele épp olyan őszinte és tisztességes ember, mint ő maga – és végső soron, talán neki van igaza. Ez a hozzáállás nyilvánvalóan lehetetlen egy demokrata számára. Az ő megkülönböztető jegye a tény, hogy ellenfeleit nem csupán minden fegyverével, hanem felhorkanással és korholással támadja – hogy mindig színültig van erkölcsi felháborodással – hogy képtelen elképzelni ellenfele becsületességét, ennélfogva ő maga is képtelen a becsületre. Nem kedvelem az ilyen fickókat. Nem osztozom az érzésükben. Nem tudom megérteni a felháborodásukat, a haragjukat. Különösen nem tudom felfogni az irigységüket. Így ellenük vagyok.
