A következő esszé részlet Robert Murphy Chaos Theory című könyvéből.
Kérdésen felüli, hogy a jogrendszer a társadalom azon része, amelyről általánosságban azt állítják, hogy állami felügyeletre szorul. Még a laissez-faire bajnokai is – mint Milton Friedman és Ludwig von Mises – úgy hitték, hogy léteznie kell egy Államnak a magántulajdon védelme és a „játékszabályok” meghatározása érdekében.
Viszont az érveik maguknak a törvényeknek a szükségességére összpontosítanak. Egész egyszerűen azt feltételezték, hogy a piac képtelen meghatározni és védelmezni a tulajdonjogokat. Tévedtek.
Ebben a tanulmányban amellett fogok érvelni, hogy az Állam eltörlése nem fog törvény nélküli káoszhoz vezetni. Önkéntes beleegyezésen alapuló intézmények fognak kiemelkedni, hogy hatékonyan és békésen[1] oldják meg a mindennapi életben felbukkanó konfliktusokat. A piaci törvény nem csak hatékonyabb lesz, hanem igazságosabb is, mint az állami alternatívája.
Mint ahogy a háborúpárti jobboldaliak magukénak tudják azt az orwelli nézőpontot, miszerint a Háború Béke, a baloldali egalitáriusok úgy hiszik, hogy a szolgaság szabadság.[2] A háborúpártiak végnélküli háborút vívnak a háborúk befejezéséért, a szociáldemokraták pedig hatalmas mértékű rablást – vagy „adózást,” ahogy nevezni szokták – visznek végbe a bűnözés eltörlése érdekében.
Ideje elhagyni ezeket a titáni paradoxonokat. Nem kellett király a nyelv, a pénz vagy a tudomány megteremtéséhez, és nem kell Állam az igazságos jogi rendszer megteremtéséhez.
Szerződés
Mindenekelőtt fel kell hagynunk az „ország törvényének” misztikus elképzelésével. Nem szükséges, hogy egy törvénykészlet kötelezzen mindenkit. Akárhogy is, ilyen rendszer soha nem is létezett. Mind az ötven tagállam törvényei mások, és az országok törvényrendszerei közötti különbségek még hatalmasabbak. Mégis boldogulunk mindennapi életünkkel és nagyobb felhajtás nélkül látogatunk meg külföldi nemzeteket vagy üzletelünk velük.
Egy tisztán szabad társadalomban[3] minden cselekedet szerződés alávetettje. Például jelenleg bűncselekmény lopni, mert a törvényhozás azt mondja. Egy lehetséges munkaadó tudja, hogy ha lopok a cégétől, értesítheti az kormányt, az pedig büntetést fog alkalmazni.
De egy Állam nélküli társadalomban nem létezne törvényhozó szerv által meghatározott jogrendszer, mint ahogy nem lennének állami bíróságok vagy rendőrségek sem. Ettől függetlenül a munkaadók szeretnének valamiféle védelmet a munkavállalóik által elkövetett lopások ellen. Így hát egy jelentkező felvétele előtt a munkaadó aláíratna vele egy dokumentumot[4], mely záradék mellett fejezné ki, hogy „Ígérem, hogy nem fogom eltulajdonítani XY Cég tulajdonát. Ha lopáson kapnak, a lopás Z Döntőbírói Ügynökség általi meghatározása értelmében, akkor beleegyezek annak a kártérítésnek a megfizetésébe, amelyet Z Ügynökség meghatároz.”
Azonnal két dolgot láthatunk ebben a szerződésben. Egyrészt, hogy teljes mértékben önkéntes: minden olyan „törvényt,” amely kötelezi őt, előzetesen elfogadott a munkavállaló. Másrészt, a Z Döntőbírói Ügynökség megléte kezeskedik az igazságosságról és objektivitásról bármilyen konfliktusban.
Hogy ezt megértsük, tegyük fel, hogy nem kezeskedik érte. Tegyük fel, hogy egy hatalmas cég lefizette a Z Ügynökség döntőbíróit, hogy amikor a lusta dolgozókat (akiket egyébként is elbocsátottak volna) a munkaadó (hamisan) hűtlen kezeléssel vádolja, Z Ügynökség minden esetben bűnösséget állapítson meg. Így a nagyvállalat több százezer dollárt képes elcsalni rossz munkavállalóitól, mielőtt kirúgná őket. És mivel a szerencsétlen munkavállalók előzőleg beleegyeztek a döntőbíráskodás végeredményének tiszteletben tartásába, semmit nem tehetnek ez ellen.[5]
De ha belegondolunk, láthatjuk, hogy az effajta viselkedés ostobaság lenne. Csak azért, mert egy döntőbírói ügynökség bizonyos módon ítélkezett, nem fog mindenki egyetérteni vele, mint ahogy az emberek panaszkodnak az Állam bíróinak gyalázatos ítélethozatalaira. A média elhíresztelné az igazságtalan ítéleteket, és az emberek hitüket vesztenék Z Ügynökség döntéseinek objektivitásában. A potenciális munkavállalók jóval alaposabban meggondolnák, akarnak-e a nagyvállalatnak dolgozni, amíg annak előfeltétele szerződésben elfogadni a gyanúsított Z Ügynökség ítélethozatalát.
A többi cég más, jobb hírnévvel rendelkező döntőbírói ügynökségekhez fordulna, a munkások pedig inkább hozzájuk szegődnének. A korrupt nagyvállalat és a Z Ügynökség egyhamar hatalmas pénzügyi megrovásokat szenvedne viselkedéséért.
A piaci anarchia alatt a társadalmi együttélés minden aspektusát önkéntes szerződések „szabályoznák.” A szakosodott cégek esetleg szabványosított űrlapokat biztosítanának, hogy ne kelljen új szerződéseket megfogalmazni minden alkalommal, amikor két ember üzletet köt egymással. Például ha egy vásárló részletfizetéssel vásárolna meg egy terméket, a bolt valószínűleg aláíratna vele egy űrlapot, amely azt mondja, „Elfogadom az A jogi cég által 2002-ben kiadott Standard Halasztott Fizetési Folyamat kikötéseit.”
Szakértelem
Ebben a rendszerben jogi szakértők hoznák meg az „ország törvényeit,” nem korrupt és alkalmatlan politikusok. Ezeket a szakértőket pedig az összes többi vetélytárssal folytatott szabad versenyből választanák. Most választható „meghatározás” stílusú kézikönyv dolgozatíráshoz, vagy Angol nyelvű szótár. Nem kell a kormánynak kinevezni a „szakértőket” ezekben a témákban. Pont így lenne magán jogi szerződések esetében. Mindenki tudja a nyelvtan „szabályait,” és ugyanúgy mindenki tudná azt is, mi „legális,” és mi nem.
Gyilkosság
Természetesen a legalapvetőbb kikötés bármilyen szerződéses kapcsolatban – legyen az egy plázába való belépés vagy egy albérlet közös bérlése – a gyilkosság erőteljes tilalma. Más szóval minden effajta szerződés magában foglalná, hogy „Ha bűnösnek találnak gyilkosság vádjában, beleegyezek Y millió dollár fizetésébe az elhalálozott hozzátartozói számára.” Természetesen senki sem írna alá ilyesfajta szerződést, hacsak nem tudná biztosan, hogy a bűnösségét vagy ártatlanságát meghatározó tárgyalási eljárás során a lehető legnagyobb mértékben előfeltételezik ártatlanságát; senki sem szeretné, hogy úgy bűnösnek ítéljék, miközben nem gyilkolt meg senkit. Másrészt viszont az eljárásokat úgy kell megtervezni, hogy a bűnös embereket nagy eséllyel el is ítéljék, hiszen az emberek nem akarnak olyan plázákban vásárolni, ahol a gyilkosokat büntetlenül hagyják.
És mivel minden ilyenfajta szerződés (kivéve talán olyan különc helyeken, ahova olyanok járnak, akik szeretnek veszélyesen élni) tartalmazna gyilkosság elleni kikötést, az ember mondhatná, hogy a „gyilkosság illegális” a teljes anarchista társadalomban, még akkor is, ha a bizonyítás mércéi és a büntetés mértéke különböző lenne területről területre. De ez nem különb a jelenlegi rendszerünktől,[6] és senki sem kételkedik abban, hogy „a gyilkosság illegális” az Egyesült Államokban.
Profit, mint szabvány
E rendszer szépsége abban rejlik, hogy minden egyén egymással versengő kívánságát figyelembe veszik. A piac ezt a problémát minden nap megoldja más termékek és szolgáltatások esetében. Például nagyon kényelmes lenne a vásárlóknak, ha egy vegyesbolt napi 24 órában nyitva állna. Másrészt viszont ilyen hosszú műszakok nagyon megterhelők volnának a dolgozóknak. Tehát a nyereség és veszteség piaci rendszere meghatározza a „helyes” nyitvatartási időt.
Ugyanígy láthattuk fentebb, miként határozná meg a bűnösség bizonyításának szabályait a magánjogi rendszer. Mivel az emberek önként vetnék magukat bizonyos döntőbírói ügynökség ítélete alá, az ügynökségnek a vádlottak iránt tanúsított objektivitás és igazságosság hírnevével kell rendelkeznie. Másrészt viszont a boltok, cégek, bérautók, satöbbi tulajdonosai szeretnének valamiféle kárpótláshoz jutni rablás esetében, így a döntőbírói ügynökségek nem lehetnek túl szelídek. Hasonlóképp a boltok nyitvatartásához, a jogi eljárások felett is a nyereség és veszteség tesztje döntene. Talán lenne esküdtszék, talán nem. Nem tudhatjuk előre, mint ahogy nem mondhatjuk a priori, mennyi triciklit „kellene” gyártani idén; hagyjuk, hogy a piac automatikusan döntsön erről.
[1] Pontosabban, a konfliktusokat viszonylagosan békésen oldják meg; erőszakra néha szükség lehet. Bár a piaci anarchizmus így nem pacifizmus, meg kell jegyeznünk, hogy az igaz pacifizmus – az erőszakban való részvétel elutasítása – anarchiát jelent, mivel az Állam minden cselekedete erőszakon (vagy annak fenyegetésén) alapul.
[2] Az eredetiben „A szabadság: szolgaság.”
[3] A szabad társadalom az, ahol a tulajdonjogokat (általánosságban) tiszteletben tartják. Az Állam létezése – az intézményé, amely erőszakot használ hogy magát a tulajdonjogok fölé helyezze – így ellentétben áll a szabadsággal, ahogyan a szót használjuk.
[4] Sietve jegyzem meg, hogy az általam leírt piaci törvénykezés rendszere nem teljesen egybehangzó más anarcho-kapitalista írók víziójával. Ők úgy hiszik, hogy a tulajdonjogok „igazságos” rendszere axiomatikusan kikövetkeztethető, és hogy az objektíven érvényes törvényeket magáncégek fogják felfedezni és érvényesíteni. Kiváló ismertetőkért lásd Linda és Morris Tannehill The Market for Liberty és Murray N. Rothbard For a New Liberty könyvét.
[5] Lehetséges belefoglalni egy fellebbezési folyamatot a döntéshozatal folyamatába, de ezesetben a nagyvállalat azokat a bírákat is lefizetheti.
[6] Példának okáért csak pár tagállamban van érvényben halálbüntetés.
