Téved, aki úgy gondol a libertarianizmusra, mint ami egy új, modern és egészen a huszadik századig ismeretlen eszme volna. A libertarianizmus a klasszikus liberalizmus közvetlen szellemi örököse. A modern libertáriusok újjáélesztették, finomították és megszabadították az ellentmondásoktól azt a szellemi hagyományt, amit immár lassan négyszáz éve gondoznak és gyarapítanak a szabadság filozófusai. A szabadság eszméje egy fáklya a modern libertáriusok kezében, amit évszázadokkal ezelőtt gyújtottak lángra az első szabadságharcosok, majd adtak át nemzedékről nemzedékre, míg végül eljutott hozzánk.

Miután a liberális jelzőt elkobozták és saját hitvallásukra alkalmazták az államista ellenségeink, a valódi szabadság bajnokai új név alatt rendezték soraikat. A névváltoztatás azonban megteremtette annak illúzióját, hogy ez egy új eszme és egy új mozgalom. Elfelejtettük, hogy honnan jöttünk. Elvágtuk magunkat évszázados gyökereinktől. És miután elfelejtettük, hogy a nagy klasszikus liberális mozgalom örökösei vagyunk, elfelejtettük a történelmünket, a hőseinket, a mártírjainkat, a hagyományainkat, az identitásunkat és a helyünket a világtörténelemben.

Ezért elengedhetetlen, hogy őrizzük és tanulmányozzuk a múlt libertárius gondolkodóit. Ahogyan egy évszázadokkal ezelőtt írt természettudományos értekezés sem lesz olyan pontos és hibátlan, mint egy modern tankönyv, úgy az elődeink gondolataiban is elkerülhetetlenül fogunk hibákat találni. De a hibák mellett örök érvényű gondolati kincsekre is lelhetünk az írásaikban,

A tizenkilencedik században virágzott a klasszikus liberalizmus irodalma hazánkban. Ezen az oldalon összegyűjtjük azokat a szabadelvű könyveket és cikkeket, amik Magyarországon megjelentek és nem állnak többé szerzői jogi védelem alatt. A célunk feléleszteni, megőrizni, nyelvtanilag modernizálni és ismét kiadni a klasszikus liberalizmus teljes magyar könyvtárát – beleértve azokat is, akik elrettentő példaként szolgálhatnak és akik letértek a szabadság útjáról. A könyveket és a szerzőket rövid magyarázó leírás kíséri; a szürkével szedett könyvcímek feltöltés alatt állnak. Az oldal alján a hiányzó könyvek listáján gyűjtjük azokat a könyveket, amik nem állnak többé a szerzői jog védelme alatt, azonban még nem elérhetőek digitálisan. Az oldal folyamatosan bővül, szóval nézz vissza időnként az új tartalmakért!

A Nagy Magyar Klasszikus Liberális Könyvtár

A gombra kattintva böngészheted és letöltheted a több száz PDF dokumentumból álló, teljes gyűjteményt. Ha olyan könyvre akadsz, ami hiányzik a listából, küldd el nekünk a [email protected] címre.

Ludassy Mária

BENJAMIN CONSTANT IDŐSZERŰSÉGE

Unalmas nemzetközi konferenciák protokolláris bevezető előadásának szoktak ilyen címet adni, bizonyítandó, hogy a szervezők nem fölöslegesen – s nem is csupán szűk filológiai érdeklődésre számot tartó módon – markolták fel az állami szubvenciót hosszúra nyúlt rendezvényükhöz.

Benjamin Constant idő- és helyszerűségéről itt és most csak azt tudom elmondani, amit Voltaire aktualitásáról mondott Benedek Marcell az ötvenes években: „sajnos! időszerű…”

Persze Benjamin Constant maga is mintegy bebiztosította majd’ kétszáz évnyi időtállóságát: már az 1790-es években felfedezte a jakobinus diktatúra olyatén való bírálatát, mely egy az egyben alkalmazható volt az előkészületben lévő „demokratikus” cézárizmusra, és az érvek szerkezetén az 1815-öt követő ultramontán és ultrakonzervatív royalista restauráció éveiben sem kellett lényegében változtatni. Constant felfedezése – mely fél évszázaddal megelőzi Tocqueville méltán híressé vált diagnózisát a francia forradalmak és ellenforradalmak közös logikájáról, a XIV. Lajos-tól Richelieu-n és Robespierre-en keresztül Napóleonig és X. Károlyig töretlen adminisztratív despotizmusról – e királyi és császári, köztársasági vagy katolikus zsarnokságok egyetlen jelzőben való összefoglalására redukálható: anakronizmus!

Az egy és oszthatatlan köztársaság credója, a nemzeti nagyság nevében fellépő császárság avagy a kizárólagos katolikus államvallás követelménye két-háromezer évvel pörgeti vissza a történelmi idő kerekét, olyan antik erényeket hirdet a modern kor emberének, mely erények csupán a magán- és közérdek egységének fikciója, az állam biztonságát az államvallás tiszteletével azonosító teokratikus törekvések, a militarista mozgósítások és a felfokozott közéleti egzaltációk talaján teremnek meg.

Márpedig a modern polgári társadalomnak nem a hisztérikus hazaszeretet, nem az egységes hit fanatikus szelleme s legkevésbé az ezeken alapuló, a magánélet tökéletes ellenőrzését feltételező teljhatalmú állami beavatkozás a természetes állapota, hanem a szomszéd népekkel nem háborúzni, de kereskedni akaró „kozmopolita” kufárszellem, a másféle hitek és életformák megtűrését erénynek tekintő üdvös közömbösség és az államhatalmat a minimálisra korlátozó képviseleti rendszer. A modern polgár szabadsága a magánszféra függetlenségét, a magánélvezetek szabad kiélését, a szabad kereskedelmet és a vallásszabadságot (beleértve a vallástól való szabadságot is!) jelenti, közéletben érdekei képviseletét keresi, és nem a közakaratban való fiktív részesedését követeli meg – mely követelmény könnyedén a visszájára fordulhat, és a KÖZ megfoghatatlan akarata nevében követelik meg tőle magánakarata, magánvéleménye és magánélete totális alávetettségét… Minek is?

És ez Constant azonos logikájú jakobinizmus-, bonapartizmus- és ultramontanizmus-kritikájának legnagyobb trouvaille-a. Ama szuverenitáskoncepciónak, mely éppen, mivel a nép szuverenitásáról van szó, a népnek engedi meg legkevésbé a lázadást „saját” egységes és oszthatatlan akarata ellenében.

A nép egésze nevében megkövetelik а nép minden részének holocaustját

– írja Rousseau-bírálatában. Mert a Társadalmi szerződés-nek a modern demokráciákat előlegező passzusa a népszuverenitás korlátozhatatlan hatalmáról, a partikuláris érdekképviseletet kizáró elidegeníthetetlen egységességéről, inkább a totalitáriánus demokráciák logikai előzetese lett. Ez a népszuverenitás-koncepció nem ismeri el a polgárok különérdekeinek legitimitását, a magánszféra társadalmi kontroll alól menekülni vágyó bensőségességének jogosságát, a nem államilag megszabott hitek (vagy hitetlenségek) lehetőségét. Az antik respublikák (itt is inkább csak a militarista Spárta és Róma, a „filozófus” Athén üde kivétel) követelték meg az egyén eme tökéletes alávetettségét a közhatalomnak, melynek viszont szuverén részese volt.

Modern kereskedőállamokban lehetetlen az érdekeknek ama homogeneitása, mely lehetővé tenné a közvetlen demokrácia működését. A közvetlenség ezen ideájának feltámasztása (legtisztábban Robespierre erényes diktatúrájában, de a nem kevésbé rousseauiánus német populizmus modernizációellenességében szintúgy) csupán a polgári társadalom leglényegét adó különféleség (magyarul: pluralizmus) megfojtására alkalmas. Megöli a modern (képviseleti) demokrácia intézményeit, anélkül hogy életre tudná kelteni az antik demokráciák privacyt nem ismerő permanens közéletiségét.

Constant felfedte, hogy ezen egyéniségtipró, szabadsággyilkos ideál kulcsszava az egység, olyan nemzeti szuverenitás, mely nem ismeri el saját polgárai szuverenitását; nem kifelé védi az állam függetlenségét, hanem odabent támadja meg az állampolgári függetlenséget. Nem tudja elfogadni, hogy a nemzetek közötti kapcsolatban a hódító háborúk helyébe a kereskedelmi ügyletek léptek, hogy az állampolgári lojalitás többé nem követelheti meg a teljes magánemberi alávetettséget a közhatalomnak, hogy a hit fellázad a politikai diktátumok ellen, hogy az uniformist testén is csak egy-két évig hajlandó viselni a modern polgár, a lelki uniformizáltságot meg addig sem.

Márpedig – visszautalva a címre – nékem úgy tűnik, hogy mi megint csak uniformist cseréltünk, és a politikai szabadsággal nem nyertük el ama civil szabadságot, melyet Constant a modernitás alapkövetelményének tekintett. Az egyik egyengondolatot felváltotta a másik, a jakobinus típusú terrort a nemzeti egység nevében ágálók intoleranciája. Márpedig kívülről oktrojált egység elfogadhatatlan; csak sokféleségünk, magánszabadságaink „kis körein” keresztül juthatunk el – ha nem is az egységhez, hanem a külön-érdeket képviselő rendszer intézményeiig, melyek, ha hihetünk egy múlt századi liberálisnak, nem erkölcseink kikényszerítésével hivatottak foglalatoskodni, hanem a társadalom érdekviszonyainak koordinálásával.

[A régiek és a modernek szabadságának összevetése] című beszédét Benjamin Constant az alternatív Akadémiának számító Athénée ülésén olvasta fel 1819-ben. Az Athénée, az 1786-ban alapított Lycée républicaine jogutódja, a hivatalos egyetemi oktatásból kirekedt szabadgondolkodóknak adott teret a restauráció éveiben. … A régiek és a modernek szabadságáról szóló előadás 1819 februárjában hangzott el: fő gondolatmenete, a jakobino-populizmus elavult, archaikus nép-, haza- és demokráciafogalmáról már az 1809 körül megfogalmazott A hódítás szelleméről című művében is megtalálható.

A jakobinusok hisztérikus hazaegzaltációja és Napóleon világhódító tébolya a görög-római patriotizmus avítt eszményeiből táplálkozik, melyek nem a szabad polgárok alkotta szabad állam modern szabadságeszményét követik, hanem a hon szabadságát a honpolgárok szabadságának minden határon túlmenő korlátozásához kötik: a politikai hatalom joga és kötelessége polgárai magánéletének ellenőrzése, magánerkölcseinek megszabása, vallási hitének és közéleti tevékenységének diktálása, cserében az ekképp vegzált és dirigált polgár, a népszuverenitás részeként, maga is megszabhatja az állam politikáját, vallását és a nemzeti erkölcsöket – azaz ellenőrizheti polgártársai morálját, vallási nézeteit és politikai lojalitását.

Constant szerint a XIX. század, a „kereskedők kora” után, végképp vereséget szenvedett Rousseau és Mably, Robespierre és Saint-Just katonás köztársasága, a modern kor polgára számára szentebb a magánélet szabadsága, mint a kötelező közéletiség hazafias szólamai, s az erkölcsnevelő államhatalom helyett az okos külkereskedők kormányzását választja. Már ahol szabadon választhat a polgár: mert századunkban könnyedén szert tehet olyan erénycsősz államhatalomra, mely gondosan bekukucskál polgárai paplanja alá, hogy azok szaporodni vágynak-é, vagy csak úgy szeretkezni, ám azt visszautasítja, hogy polgárai is belekukkanthassanak az állami költségvetés kulisszatitkaiba.

Tőle

A népszuverenitás és annak határai 
A régiek és a modernek szabadságának összevetése (Archívált verzió)
Az alkotmányos politika tana

 

Róla (angolul)

Ralph Raico: Benjamin Constant – French Liberal Extraordinaire
Ralph Raico: The Place of Religion in the Liberal Philosophy of Constant, Tocqueville, and Lord Acton

Az alábbi ismertető megjelent a Magyar Hírlap 1926. június 29.-i számában.

Bastiat a közgazdaságtan klasszikusa, alkotása a francia liberális iskola csúcspontja, de klasszicitása ellenére még ma is egyik legolvasottabb tudósa a gazdaságtudománynak, mert mint olvasmány, semmit sem vesztett szellemességéből, égetően aktuális voltából, bár több mint egy évszázad múlt el megjelenése óta.

A közgazdasági szofizmák, amelyek a védővám híveinek okfejtését teszik nevetségessé, még ma is a legsúlyosabb érvek a szabadkereskedelem álláspontja mellett. Senkinek eddig nem sikerült a gazdasági írók közül a metsző gúny fegyvereit az írói művészetnek olyan formakészségével csoportosítani, mint Bastiatnak. Minden jellemzés helyett álljon itt röviden ennek a cikksorozatnak néhány példánya.

A gyertyagyárosok a francia parlamenthez intézett petíciójában előadják, hogy a francia világítóipar veszedelmes külföldi versenytárs gyilkos konkurenciáját szenvedi, amely elárasztja Franciaországot hihetetlenül leszállított árú termékeivel, annyira, hogy mihelyt megjelenik a piacon, teljesen eladhatatlanokká válnak a francia gyertya- és lámpaipar termékei. Ez a veszedelmes konkurens, amelyet a hitvány Albion bérelt fel a francia ipar tönkretételére, nem más, mint a Nap. Azt kérik tehát a gyertyagyárosok, határozza el a parlament minden redőny kötelező zárvatartását, minden függöny lebocsájtását, ebben az esetben a francia gyertya- és lámpaipar hihetetlenül fel fog lendülni, hasznot húznak majd belőle az olajtermelők is. Egyszóval az egész francia közgazdaság fellendül, ha a Nap terjeszkedésének gátat vet a kormány.

A betört ablaküveg is egyik szép meséje Bastiatnak. Érdemes polgártársunk, Jacques Bonhomme nagy haragra lobban, mert csintalan fia véletlenül betört egy ablakot. A szomszédok csitítják a feldühödött apát és megmagyarázzák neki, hogy az ilyen eset hasznos az üvegesnek és végtére is mindnyájan szeretnénk megélni. Mi lenne az üvegessel, ha sohasem törnének be ablakot? Az ablaktörés a termelő érdekeit szolgálja, a rombolás a pusztítás, a nemzeti ipart támogatja. Dióhéjban ez a vámvédelmi elv.

A kínai mesében Bastiat elmondja, hogy két nagy kínai várost hajózható csatorna kötött össze. A császár erre elrendelte, hogy sziklákat kell dobálni a csatornába, és lehetetlenné kell tenni a hajózást. Valóban, amint megszűnt a hajózás, a munkások sokasága vonult fel, hogy az elzárt csatorna helyett utat építsen a két város közé. Amikor elkészült, a gyalogosok, a kocsik, a hintók ezrei népesítették be, az út mentén vendéglők és fogadók keletkeztek, hogy kiszolgálják a fáradt utasokat. Szóval a csatorna betömése bizonyára hasznos dolog volt, hiszen sok embernek nyújtott új keresetet!

Bastiat szofizmái még mindig aktuálisak, mert azok az okoskodások, amelyeket ő oly pompásan kigúnyol, napról napra visszaköszönnek különböző nyilatkozatokban.

Művei

A jog (Archivált verzió)
A gyertyakészítők petíciója (Archivált verzió)
Mi a pénz? (Archivált verzió)
Az Állam

Róla

Léon Say – Bastiat emlékére

Róla (angolul)

Jörg Guido Hülsmann – Bastiat’s Legacy in Economics
Henry Hazlitt – Bastiat the Great
Joseph T. Salerno – The Neglect of Bastiat’s School by English-speaking Economists

Ludassy Mária

Macaulay időszerűsége

Thomas Babington Macaulay (1800–1859) angol esszéíró, liberális politikus, történész. 1825-ben írt Milton-esszéje alapozta meg az angol történetírás „whig” vonalát, mely a szabadelvű eszmék fejlődéstörténeteként fogta fel az angol történelmet. A négerek emancipációját sürgető cikkével a legradikálisabb parlamenti reformpártiak közé kerül (Social and Industrial Capacities of Negroes, 1827).

A másik nagy kortársi liberális, J. S. Mill gondolatvilágában az utilitarizmust bírálja (Mill on Government, 1828) és joggal: „a nagyobb rész boldogsága” elv nem mindig egyeztethető össze az emberi jogok intranzigens védelmével; például ha a nagyobb rész attól érzi boldognak magát, ha üldözi valamelyik etnikai vagy vallási kisebbségét, akkor haszonelvű érveléssel nehezen tudnánk bebizonyítani eme boldogságvágy illegitim voltát. 1829-ből származik a zsidók emancipációjáért való harc klasszikus darabja, mely 1831-ben jelent meg. Macaulay 1830-tól parlamenti tag, az 1831-es Reform Bill egyik előkészítője. 1834-ben Indiába megy: mint gyarmati képviselő is az angol liberalizmus elveit kívánja meghonosítani az ázsiai országban, és a felvilágosodás szellemi örököseként mindenekelőtt a nevelés eszközével (Minute on Indian Education).

1838-ban tér vissza Angliába, és haláláig írja nagy történeti munkáját (The History of England). Középpontjában az 1688-as dicsőséges forradalom „whig” értelmezése áll: az erőszakmentes átalakulás dicsérete, szemben a kontinens (kiváltképp Franciaország) véres, „a múltat végképp eltörölni” vágyó forradalmaival.

A zsidók egyenjogúságáért érvelő röpirata a klasszikus liberalizmus mintadarabja: az előítéletek ellenében racionális érvelő, meggyőzni vágyó (ál?)naiv hittől a nemzeti és vallási elfogultságok iránti teljes érzéketlenségig mindaz jellemzi, ami a liberalizmus klasszikusainak szupranacionális szelleméről elmondható (mert a XIX. században a szabadelvűek és nem a szocialisták voltak az igazi „nemzetfölöttiek”). Amikor azzal érvel, hogy képviselő- vagy polgármester-, foltozóvarga- vagy fogászválasztáskor mennyire közömbös, hogy az illető megeszi-e a sonkát, hord-é szakállt, vagy vasárnaponként templomba avagy szombatonként a zsinagógába jár, akkor lényegében azt állítja, hogy ezek a dolgok a polgári-politikai életben nagyon nem fontosak, legalábbis nem fontosabbak, mint egy golf- vagy krikettklub megválasztása. S ez nemcsak a High Church és a tory tábor felzúdulását váltotta ki, hanem a választott nép mítoszának híveiét is: hisz lehet-e annál fontosabb dolog, mint különbözni a „hitetlenektől”. És a két elfogultság találkozott az elfogultságmentes indifferentizmus ellenében: Macaulay azon gondolata, hogy a „vörös hajúak” mássága csupán diszkriminációjuk következménye, éppúgy elfogadhatatlan volt a „vöröshajúságot” az isteni választottság jegyének tekintő ortodox rabbik számára, mint a zsidók nemzetközi összefogását a francia forradalom „zsidó-szabadkőműves összeesküvésétől” datáló ókonzervatívok szemében. A szent hagyományok megőrzését az üldöztetés is jobban biztosítja, mint az ezeket megvető mosollyal közömbösnek minősítő liberális emancipáció, mondották az előzők; a keresztény állam mindörökre elvész, ha a nem keresztény elem egyenrangú részévé válhat, így ez utóbbiak. Az üldözöttek és az üldözők, akik a maguk különféleségét magasabbrendűséggel azonosították, abban megegyeztek, hogy a lehető legveszedelmesebb világnézet az, amely ez üldöztetések tétjét (sonkaevés, szakállviselet) tartja érdektelennek – legalábbis polgárjogi szempontból.

Persze ennek a nagy nemzeti és vallási indifferentizmusnak más kontextusban lehetnek valóban kétséges következményei: nem vagyok benne biztos, hogy a felvilágosult humanista gyarmati képviselőnek mindig igaza volt, amikor az indiai szokások, tradíciók és életformák modernizációjának, racionalizálásának vágyától hajtva az angol polgári jogrend és büntetőjog, iskolarendszer és családjog elveit kívánta ráerőszakolni a kétségkívül sokkal kevésbé felvilágosult és szabadelvű lakosságra. Ez ugyanis legfeljebb a rousseau-i „szabadságra kényszerítés” nagyon nem liberális útján lehetséges.

Művei:

A pápaság
Az angol restauráció vígjátékairól
Bertrand Barère
Oliver Goldsmith
John Bunyan
John Hampden
Samuel Johnson
Lord Clive
Warren Hastings
Milton
Nagy Frigyes
William Pitt
Anglia története II. Jakab trónralépte óta
A zsidók egyenjogúságáról
Bryon
Lord Bacon
Machiavelli

Róla (angolul):

Gary M. Galles – Remembering Thomas Babington Macaulay

Herbert Spencer a 19. századi Anglia legnagyobb klasszikus liberális szociológusa volt. Műveit az egész kontinensen olvasták és radikális államellenessége alapvetően befolyásolta korának liberális mozgalmát. Social Statics (1851) című könyvét Murray Rothbard egyenesen “a valaha írt legnagyobb libertárius politikafilozófiai műnek” nevezte.1

Radikális individualizmusát mi sem példázza jobban, mint a Social Statics híres fejezete: a The Right to Ignore the StateA jog az állam ignorálásához. Herbert Spencer politikafilozófiájában az a fő erkölcsi alapelv állt, amit az egyenlő szabadság törvényének nevezett. Az egyenlő szabadság törvénye annyit tesz: minden ember szabad arra, hogy úgy cselekedjen, ahogy akar, fenntartva, hogy nem sérti más ember ezzel egyenlő szabadságát. Így – írja Spencer:

Ha minden ember szabadon tehet bármit, amit akar, amennyiben azzal nem szegi meg bárki más egyenlő szabadságát, akkor szabadon megszüntetheti a kapcsolatát az állammal – lemondhat annak védelméről és elutasíthatja, hogy fizetségével támogassa azt. Magától értetődő, hogy ezzel semmilyen módon nem szegi meg mások szabadságát; hiszen pozíciója passzív; és miközben passzív, nem lehet agresszorrá.

Ebben Spencert követi Ludwig von Mises, Murray Rothbard és a modern libertáriusok, akik vele együtt vallják, hogy amennyiben nem alkalmaz agressziót mások személye és tulajdona ellen, az egyén szabadon elszakadhat az Államtól. Lemondhat az általa nyújtott védelemről és kivonhatja magát parancsai hatálya alól. Sőt, az agresszió pontosan valakit

arra kényszeríteni, hogy továbbra is a politikai társulás része legyen, tekintve, hogy az állampolgárság magába foglalja az adófizetést; és akaratán kívül elvenni valakinek a tulajdonát, az jogainak megszegése. Mivel az állam egyszerűen egy megbízott, amit számos egyén közösen alkalmaz, hogy bizonyos előnyöket biztosítsanak maguknak, magának a kapcsolatnak a természete magába foglalja, hogy mindenki eldöntheti, hogy alkalmazni fog-e egy ilyen megbízottat, vagy sem. Ha bármelyikük úgy dönt, hogy ignorálja ezt a kölcsönös védelmi konföderációt, semmit nem lehet mondani azon túl, hogy elveszít minden jogosultságot annak jó szolgálataira, és kiteszi magát a bántalmazás veszélyének – ami teljesen szabadságában áll, ha így szeretne tenni. Nem lehet politikai társulásba kényszeríteni az egyenlő szabadság törvényének megszegése nélkül; képes kilépni belőle bármi ilyen jogsértés nélkül; ennélfogva jogában áll kilépni.

Az élete során Spencer egyre inkább elveszítette optimizmusát a szabadság jövőjével és reményével kapcsolatban, ahogyan végignézte, hogy Anglia nemzeti büszkeséggel menetel a növekvő államizmus felé az imperialista külpolitikájával, és egyre nagyobb mértékben elveszíti a szabadságot a belföldi ügyekben – mint az oktatás és a jótékonyság – a fábiánus szocialisták növekvő befolyása révén. A végére úgy látta, hogy míg a civilizáció hosszú távon a szabadság felé halad, a haladás tendenciáját rövid távon megállítja a zsarnokság és a kollektivizmus. Amikor reményvesztetten és pesszimistán az élete vége felé, 1892-ben ismét kiadásra került a Social Statics, az állam ignorálásához való jogról szóló fejezet kikerült a könyvből. Mint Murray Rothbard2, vannak, akik úgy gondolják, ezzel hallgatólagosan elutasította a fejezetben megfogalmazottakat, de Spencer sosem tagadta meg nyíltan az érveit.

Művei:

A katonai társadalom
Az iparos társadalom
Imperializmus és rabszolgaság
Hazafiság
Szertartásos kormányzat
     Hogyan lettek az önkéntes ajándékokból kikényszerített adók
Értelmi, erkölcsi és testi nevelés

Róla:

 

John Stuart Mill volt a klasszikus liberalizmus hanyatlásának megtestesítője és megvalósítója. Ha meg kellene neveznünk egyetlen gondolkodót, aki annyira eltorzította a szabadság eszméjét, hogy azzal lehetővé tette, hogy az államista baloldal könnyedén átvegye a liberális jelzőt, akkor az kétségtelenül Mill volt. Ludwig von Mises szenvedélyesen bírálta Mill-t Liberalism: In the Classical Tradition című könyvében:

Mill a klasszikus liberalizmus epigonja, és – főleg későbbi évei során, felesége befolyása alatt – tele volt gyenge kompromisszumokkal. Lassan átállt a szocializmus oldalára és tőle származik a liberális és a szocialista gondolatok meggondolatlan összemosása, ami elvezetett az angol liberalizmus hanyatlásához. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – az embernek meg kell ismerkednie Mill főbb írásaival. . . . Mill alapos tanulmányozása nélkül lehetetlen megérteni az elmúlt két nemzedék eseményeit. Hiszen Mill volt a szocializmus nagy képviselője. Ő dolgozott ki szerető gondoskodással minden érvet, ami megfogalmazható a szocializmus oldalán. Millhez viszonyítva a többi szocialista író – még Marx, Engels és Lassalle is – aligha bír bármi jelentőséggel.

Művei:

Róla (angolul):

Ralph Raico: John Stuart Mill and the New Liberalism
Ralph Raico: John Stuart Mill
Ralph Raico: Liberalism: True and False (Classical Liberalism and the Austrian School, ch. 2.)
Murray Rothbard: John Stuart Mill and the reimposition of Ricardian economics (An Austrian Perspective on the History of Economic Thought, vol II., ch. 8.)
Ellen Frankel Paul: J.S. Mill – The Utilitarian Influence in the Demise of Laissez-faire

Gróf Montalembert a liberális katolicizmus kimagasló képviselője volt. Az első néhány életévét Angliában töltötte, majd Párizsban tanult olyan iskolatársakkal és tanárokkal körbevéve, akik vele ellentétben szinte mind ateisták voltak. Barátra lelt az úgyszintén katolikus Léon Cornudetben és a tizenhét éves korukban váltott leveleik azóta is népszerűségnek örvendenek. Montalembert már ekkor megfogalmazta egy levelében filozófiája és élete jelszavát, amikor azt írta: “milyen nagyszerű lenne megmutatni, hogy a vallás a szabadság anyja!”

Katolikusként szívén viselte a katolikus írek és a lengyelek szabadságának ügyét. 1830-ban Írországba utazott, hogy találkozzon a szabadságmozgalom vezetőjével, Daniel O’Connell-lel, és a L’Avenir katolikus liberális lap hasábjain kampányolt az írek és a lengyelek szabadsága mellett. Hasonlóképpen küzdött egész élete során az oktatási szabadságért, és amikor a L’Avenir szerkesztősége háborút indított az állam oktatási monopóliuma ellen azzal, hogy 1831 májusában megnyitott egy általános iskolát, a rendőrök bezárták az iskolát és Montalembertet eljárás alá vonták a lázadásért. A francia felsőházban elmondott ékesszóló beszédével sikerült felhívnia a nyilvánosság figyelmét a szabad oktatás fontosságára és csupán minimális büntetést szabtak ki rá.

Művei:

Szabad egyház a szabad államban: Első beszéd
Szabad egyház a szabad államban: Második beszéd
Egy gyászoló nemzet: Lengyelhon 1861-ben

Róla:

Concha Győző – Eötvös és Montalembert barátsága
Kont Ignác – Eötvös és Montalembert
Kacsala Márta Asteria – Montalembert, Szent Erzsébet francia életrajzírója

Róla (angolul):

Ralph Raico: The Centrality of French Liberalism (Classical Liberalism and the Austrian School, ch. 6.)
Catholic Encyclopedia: Comte de Montalembert

Az elfeledett Paul Leroy-Beaulieu Franciaország egyik vezető klasszikus liberálisa volt a 19. század második felében. Beaulieu apósa a nagy Michel Chevalier volt, aki Richard Cobden-nel és John Bright-tal együttműködve megalkotta az 1860-as szabadkereskedelmi egyezményt – a Cobden-Chevalier Treaty-t – Franciaország és Anglia között. 1872-ben a pénzügyek professzora lett a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében, 1880-ban pedig professzorként átvette Chevalier helyét a Collége de France politikai közgazdaságtani tanszékén. Beaulieu a kollektivizmus és a protekcionizmus nagy ellensége volt a francia közéletben és műveit magyarra is lefordították.

Művei:

Kollektivizmus: Az új szocializmus és annak bírálata

Előszó a magyar fordításhoz
Előszó az első kiadáshoz
Bevezetés a második kiadáshoz
A szocialista eszmék terjedése
A kollektivizmus különböző formái
A kollektivizmus fő tételeinek folytatólagos taglalása
. . .

Pénzügytan I.
Pénzügytan II.
Pénzügytan III.
Pénzügytan IV.

Róla (angolul):

Richard M. Ebeling – Paul Leroy-Beaulieu: A Warning Voice About the Socialist Tragedy to Come

Találóan nevezte Ludwig von Mises életrajzírója, Jörg Guido Hülsmann a liberalizmus utolsó lovagjának a bécsi közgazdászt. Mises volt a kapocs és a híd a klasszikus liberalizmus és a modern libertarianizmus között. Ahogyan az 1956-ban a tiszteletére írt On Freedom and Free Enterprise esszégyűjtemény szerkesztője megjegyzi a könyv bevezetőjében:

Ha Carl Menger nevezhető az Osztrák közgazdaságtani iskola atyjának, Ludwig von Mises a legnépszerűbb leszármazottja. A 20. század első évtizedétől kezdődően Mises volt az, aki kombinálta és jelentősen kidolgozta Menger, Böhm-Bawerk és Wieser gazdasági tanításait. De míg a nagy elődei abban a korban élet és írtak, amikor a szocializmus és az intervencionizmus egyre növekvő seregei felkészültek arra, hogy támadást indítsanak a kapitalista társadalmi és gazdasági rend ellen, Ludwig von Mises szemtanúja volt a csatának és a győzelmüknek.

Semmi sem adja vissza jobban ezt a történelmi helyzetet, amiben Mises a 20. század elején találta magát, mint az emlékirataiban írott sorok arról, ahogyan elhatározta, hogy megírja 1922-es Szocializmus c. kötetét.

A tizennyolcadik század liberálisait korlátlan optimizmus fűtötte, ami úgy tartotta: az emberiség racionális, így végül a helyes eszmék fognak győzedelmeskedni. A fény át fogja venni a sötétség helyét; a bigottak erőfeszítése, hogy a tudatlanság állapotában tartsák az embereket és azáltal könnyebben uralhassák őket, nem állíthatja meg a haladást. Az emberiség – az értelemtől felvilágosulva – egyre nagyobb tökéletesség felé halad. A demokrácia – a gondolatszabadságával, a szólásszabadságával és a sajtószabadságával – garantálja a helyes tanok sikerét: hadd döntsenek a tömegek; a legjobb választást fogják hozni.

Többé nem valljuk ezt az optimizmust. A közgazdasági tanok közötti konfliktus sokkal inkább próbára teszi az ítélőképességünket, mint a felvilágosodás korában felmerülő konfliktusok: a babona és a természettudomány, a zsarnokság és a szabadság, a privilégium és a törvény előtti egyenlőség konfliktusai.[…]

Így én is elérkeztem ahhoz a reményvesztett pesszimizmushoz, ami hosszú idők óta kísérti Európa legjobb elméit. Immár tudjuk Jacob Burckhard leveleiből, hogy ez a nagy történész sem dédelgetett illúziókat az európai civilizáció jövője kapcsán. Ez a pesszimizmus megtörte Carl Menger akaratát. Árnyba borította Max Weber életét, aki jó barátommá lett, míg a Bécsi egyetemen töltött egy szemesztert a háború utolsó hónapjaiban.

Hogy az ember milyen magatartást tanúsít, amikor elkerülhetetlen katasztrófával találja szemben magát, az a jellemén múlik. A középiskolában – ahogyan az szokás volt – Vergilius egy verssorát választottam mottómul: Tu ne cede malis sed contra audentior ito (“Ne engedj a gonosznak, hanem még bátrabban szállj vele szembe”). Ezeket a szavakat idéztem fel a háború legsötétebb óráiban. Újra meg újra olyan helyzettel találtam magam szemben, amiből a racionális megfontolás semmilyen kiutat nem látott; de aztán közbeavatkozott a váratlan, azzal pedig eljött a megváltás. Úgy döntöttem, még ekkor sem fogom elveszíteni a bátorságomat. Meg akartam tenni mindent, ami egy közgazdász hatalmában áll. Fáradhatatlanul fogom hangoztatni azt, amiről tudtam, hogy igaz. Így eldöntöttem, hogy írok egy könyvet a szocializmusról.

Élete első felét az osztrák kereskedelmi kamara gazdasági tanácsadójaként töltötte, ahol szakadatlanul küzdött a szocializmus és az intervencionizmus ellen egészen addig, amíg Hitler meghódította Ausztriát, Mises pedig Svájcba, majd az Egyesült Államokba menekült a nemzeti szocialista mészárlás elől. Itt hozta össze a sors az amerikai szabadságelvű ‘Old Right’ egyik utolsó képviselőjével, Henry Hazlittal, majd Murray Rothbarddal, aki a misesi osztrák elmélet és a klasszikus liberális mozgalom individualista anarchista szárnyának – többek között Lysander Spooner, Gustave de Molinari és Herbert Spencer gondolatainak – szintézisével megalkotta a modern libertarianizmust.

Művei:

Bürokrácia
A huszadik század epilógusa
Gazdaságpolitika: Gondolatok a jelennek és az utókornak
Az antikapitalista mentalitás
Szabadság és tulajdon
További esszék Ludwig von Mises tollából

Róla (angolul):

Jörg Guido Hülsmann – Mises: The Last Knight of Liberalism
Murray N. Rothbard – Ludwig von Mises and the Paradigm for Our Age
Friedrich A. Hayek – A Tribute to Ludwig von Mises

SzerzőKönyvcím
Benjamin ConstantA politicai ellenhatások
John Stuart MillA nemzetgazdaságtan alapelvei IV
David HumeHume Dávid közgazdasági tanulmányai
Quesnay & TurgotQuesnay és Turgot munkáiból
Herbert SpencerA haladás
Yves GuyotA szocialista zsarnokság
L.T. HobhouseLiberalizmus
Henri BaudrillartA politikai gazdaság kézikönyve
Gustav CasselA tőke és haladás
Henry GeorgeVámvédelem vagy szabadkereskedelem
Ayn RandFogoly Lelkek
Edouard LaboulayeAz Egyesült Államok története I-III.
 Páris Amerikában
Francois Fenelon érsekTelemakus bujdosásai (1829)

A feketével jelölt füzetek elérhetők az interneten digitális formában.

 1.Havas Miksa – Cobden Richárd életrajza és tanítása
 2.Marcali Henrik – Cobden történeti jelentősége
 3.Méhely Kálmán – A kereskedelem filozófiája
 4.Hantos Elemér – A pénzügyi kibontakozás útja
 5.Vámbéry Rusztem – A panamáról
 6.Matlekovits Sándor – Az új ipartörvényről
 7.Gratz Gusztáv – Politikai és gazdasági liberalizmus
 8.Rákosi Jenő – Kultúra és kereskedelem
 9.Apponyi Albert – Társadalmi átalakulások
 10.Lujo Brentano – Védővám és szabadkereskedelem
 11.Lujo Brentano – Szabadkereskedelem és vámvédelem a békekötések után
 12.Lujo Brentano – Freihandel und Zollschutz nach den Friedensschlüssen
 13.Naményi Ernő – Matlekovits Sándor, két emberöltő munkája és tanulságai
 14.Werner Sombart – Kapitalizmus és szocializmus
 15.Berzeviczy Albert – Az ötvenes évekből
 16.Kohner Adolf – Többtermelés
 17.Méhely Kálmán – A XIX. Század öröksége
 18.Pap Dezső – A tisztességtelen verseny
 19.Vágó József – Drágaság, infláció, kivitel
 20.Pallavicni György – A magyar agrárpolitikáról
 21.Yves Guyot – A nemzetközi szabadkereskedelemről
 22.Frédéric Bastiat – Amit látunk és amit nem látunk
 23.Franz Oppenheimer – Az ártatlanul elítélt szabad verseny
 24.Kadosa Marcell – A vámvédelem babonája
 25.Yves Guyot – A szabadkereskedelem ábécéje
 26.Exner Kronél – Pénzügyi politikánk legsürgősebb feladatai
 27.Exner Kornél – Az emberiség jövője
 28.Hegedüs Loránt – Kossuth
 29.Székács Antal – Gazdasági liberalismus
 30.Drucker Géza – A hitelvédelem problémái
 31.Kerpel Jenő – A parlamentarizmus gazdasági újjáalapozása
 32.Teleszky János – A takarékosságról
 33.Drucker Géza – A magyar kereskedelem perspektívája
 34.Madarassy-Beck Gyula – Quo vadis domine Bethlen?
 35.Emil Stein – Magyarország gazdasági szerepe Nyugat és Kelet között
 36.Wolf Ernő – Orosz áfium és amerikai maszlag
 37.Auer Pál – Nemzetközi kereskedelem és jogi Bábel
 38.Popovics Sándor – A pénz értékállandósága
 39.Nagy Endre – Az igénytelenségről
 40.Havas Miksa – Walther Rathenau
 41.Koós Zoltán – Mezőgazdasági Hitelkérdések
 42.Hatvany Endre – Gazdaságpolitikai Revizió
 43.Kerpel Jenő – Platón lakomája, 1930
 44.Máruks Miksa – Rákosi Jenőről
 45.Fleissig Sándor – A lelkek szanálása
 46.Buday-Goldberger Leó – “Felfedeztem Amerikát”
 47.Schiffer Miksa – A belföldi tőke szerepe az ország újjáépítésében
 48.Baltazár Dezső – Liberalizmus és demokrácia
 49.?
 50.Bíró Lajos – Anno Domini 2000
 51.Schlesinger Károly – A francia aranybehozatal rejtélye és a nemzetközi pénzpiac
 52.Esterházy Móric – Tanulságos példák
 53.Stern Samu – Jelszavak és közgazdaság
 54.Székács Antal – A gazdaság megszervezése
 55.Sós Endre – Mi lesz Európával
 56.Schóber Béla – Gazdasági és pénzügyi kérdések
 57.Popovics Sándor – A társadalmi szervezkedések gazdasági hatásai
 58.Fleissig Endre – Páneurópa
 59.Hatvany Bertalan – Ázsia és a nacionalizmus
 60.Kuthy Sándor – Vidéki magyar városok kultúrája
 61.Havas Miksa – Grünwald Béla és a legújabb Magyarország
 62.Gomperz Ervin – Az arany szerepe a világválságban
 63.Eszenyi Jenő – Mezőgazdasági termelésünk átszervezése
 64.Kállay Tibor – Politkai hatalom és közgazdaság
 65.Forgó István – Az új társadalom alapjai
 66.Magyar Pál – Magángazdaság és állami beavatkozás
 67.Fleissig Sándor – Hadi ipar és közüzemek
 68.Havas Miksa – Eötvös József báró a ma szemszögéből. Méhely Kálmán emlékezete. / Magyar Bertalan – Istenek alkonya
 69.Sós Endre – Diktátorok és diktatúrák
 70.Schlesinger György – A biztosítás a gazdasági élet keretében
 71.Havas Miksa – A pénz tragédiája; Ősi vámkonferencia: két előadás
 72.Bársony Oszkár – Utazás és idegenforgalom tegnap, ma és – holnap
 73.Moskovits Miklós – A vegyész és a közgazdaság
 74.Kallós István – A magyar idegenforgalom új utjai
 75.Navratil Ákos – Hogyan szűnik meg a gazdasági válság
 76.Vas Imre – A kereskedelem a közgazdasági fejlődés szolgálatában
 77.Klein István – Iam Proximus Ardet Ucalegon – A világgazdaság égető problémái
 78.Kadosa Pál – Osztályok és érdekek megbékülése
 79.Stern Samu – A szabad gondolat és a nemzeti eszme
 80.Fenyő Miksa – Bethlen István
 81.Posch Gyula – A hitelélet fellendülésének előfeltételei
 82.Buday-Goldberger Leó – “Felfedeztem Amerikát”
 83.Kállay Tibor – A munkanélküli jövedelemről és vagyonról
 84.Balázs Dezső – A titok és a bűn
 85.Kresz Károly – A konjuktúra útja
 86.Horthy Miklós (ifj.) – Egyiptom az angolokkal való megállapodás idején
 87.Domány Gyula – Tőkemozgalom és kötött gazdálkodás
 88.Eckhardt Tibor – Az angol külpolitika alapelvei
 89.?
 90.Brach Ferenc – Árkiegyenlítés és nemzetközi kereskedelem
 91.Alapi Béla – Bankár és humor (Emlékezés Székely Ferencre)

 

  1. Murray Rothbard (1971). Recommended Reading. (M. Rothbard, Ed.) The Libertarian Forum, vol. II, p. 5.
  2. Rothbard, "Left and Right - The Prospects for Liberty", in: Left and Right, 1965 tavasz, 4-22. o.