Ausztria minden törekvése - a vámok terén - arra irányult, hogy használjon a lajtán túli részeknek és lehetőleg ártson a lajtán inneni területnek. Az Alföld akácfáinak illatát is Ausztria felé vitte a forgószél és Berzeviczy Gergely (1763-1882), ez a mi kiváló, igen érdemes közgazdászunk már igen sokat panaszkodott a vámügyeknek Magyarországgal szemben való mostohaságáról. Magyarország saját érdekében önállóan mitsem tehetett, mindenkor instanciát kellett járnia, a legkisebb eredmény nélkül.
Gróf Széchenyi István igen jól látta ezt a szomorú helyzetet és minden törekvése odairányult, hogy történjék valami, de úgy, hogy Ausztriával, illetőleg az osztrák kormánnyal, vagyis Metternichhel összeütközésbe ne kerüljön. Ez magyarázza meg gróf Széchenyi István tétovázását és az ő könyveit tisztán nem is érti meg az, aki ezt a súlyosbító körülményt figyelembe nem veszi.
Széchenyi a gazdasági helyzet javítása útján akarta elvezetni a nemzetet a szabadság országába, mert szegény nemzet szabadságát kivívni és szabadságát megtartani nem tudja. Kossuth a jelzett utat hosszadalmasnak tartotta, tehát lelkületének megfelelően, a súlyos helyzet átgondolása után dörögte: "Legyünk szabadok, majd gazdagok leszünk!" Rákóczi generálisának, a nagy Bercsényinek gondolata tüzelte lelkét, ki a békét hajszoló holland követnek szinte dölyfösen mondta: "Mi nem sajtért, hanem szabadságért harcolunk."
Kossuth Lajos elsősorban is ügyvéd volt, méltó utódja azoknak a nagy ügyvédeknek, akik fejük kockáztatásával védték a Martinovich-per kimagasló vádlottait. Az igazságot kereste Kossuth, ezt tartotta mindenekelőtt a legfontosabbnak, amint ezt Bostonban egyik leggyönyörűbb beszédében 1852-ben kifejtette. Az ügyvédi tevékenységének lett ő az áldozata. A Lovassy-féle hűtlenségi perben Kossuth vádiratát igen rossz szemmel nézték és mikor ő ellene is megindították a hűtlenségi pert, ami őt börtönbe vitte, az egyik vádpont, a súlyosabb vádpont éppen az ügyvédi tevékenysége volt: hangoztatta, hogy az ügyvéd a kellő védelmet a nyilvánosság nélkül, vagyis szabad sajtó nélkül kifejteni nem tudja.
A bekövetkező dolgokat jól ismerjük, tudjuk, hogy menekülnie kellett és csakis a pogány töröknek nemes vendégszeretete mentette meg életét. Ausztria és Oroszország erős nyomást gyakorolt a portára és már félő volt, hogy a beteg ember, amint abban az időben Törökországot nevezték, a nyomásnak ellenállni nem tud.
Palmerston angol miniszterelnök jött segítségére, midőn utasította az angol nagykövetet, hogy az angolok nevében támogassa a szultánt.
Palmerston nem volt a magyarok ellensége, de a magyarok barátjának sem mondható. Politikai törekvésének irányát úgy vezette, hogy Ausztriát Oroszország karjaiba ne kergesse, nehogy ezen a réven az ő legfélelmetesebb ellensége erősödjék. Csakis az angol közvélemény nyomása alatt határozta el magát az imént említett támogató lépésre. Azok között, akik Angliában a leigázott magyarok ügyét magukévá tették, akik az elbukott nemzet vezérének segítséget akartak nyújtani, első helyen állott Richard Cobden.
Pulszky Ferenc emlékirataiban igen szépen fejezi ki: "A magyar név akkor támadott fel Európában, amikor itthon eltemették."
Kossuth Lajost és társait szorongatott helyzetéből Amerika mentette ki: meghívta vendégül és elküldte érte a Mississippi nevű tengeri naszádot. Kossuth elhagyta Cilicia zordon hegyeit és hálatelt szívvel búcsúzott Kiuhtahiától és utazott az új világ felé. A hajónak Franciaországban kikötnie nem volt szabad. A forradalom vállain császárrá emelkedett III. Napóleon nem kívánta látni a szabadságharc hősét, és amikor a hajó a francia partok közelében vesztegelt, egyik francia munkás a hullámok közé dobta magát, odaúszott a hajóhoz, hogy Kossuthtal kezet foghasson. Southamptonban kötött ki a hajó és ott mindjárt nagy vendégeskedéssel ünnepelték a menekülőt. Ideutazott Kossuth elé Richard Cobden, hogy az elsők között legyen, ki az ismeretlen népnek reprezentánsát üdvözölje.
Cobden feltétlen pacifista volt, háborút nem akart; a magyarság érdekében Kossuth ki is fejtette, hogy Palmerstontól csak egyetlen szót kért: "stop", mert ha az angol miniszterelnök Oroszországhoz ezt a szót intézte volna, ez többet ért volna akár ezer ágyúnál.
A megismerkedés után Kossuth és Cobden érintkezése állandó maradt. Kossuth Londonban való tartózkodása alatt sűrűn érintkezett Cobden-nel, aki szívesen látta vendégül a magyar emigránsokat, amint ezt Pulszky emlékirataiban részletesen elmondja.
Londonban a Guild Hallban mondott Kossuth nagy beszédet, amellyel elbűvölte hallgatóit. Angoltudását a börtönből hozta magával, ahol a bibliából és Shakespeareből tanulta meg a nyelvet, de örök rejtély maradt, hogy hogyan sajátította el az angol kiejtést. Londonban a magyar emigránsok élén herceg Esterházy Pál, a volt külügyminiszter üdvözölte, és egyik gárdatiszt bocsátotta rendelkezésére elegáns lakását. Nem érdektelen és így meg is említhető, hogy Kossuth kocsija előtt egy ismeretlen ember haladt, aki állandóan elégette a Times egy-egy példányát, azért a *Times-*ét, amely abban az időben nem tudott megbarátkozni a magyarokkal. Palmerston még Southamptonban meghívta Kossuthot falusi kastélyába, de a meghívást Kossuth nem fogadta el. Cobden mondotta barátainak: "Palmerston nagyon figyelmes Kossuth iránt, szeretne politikai tőkét kovácsolni ittlétéből. Figyeld csak meg, hogy Kossuth kikerüli, hogy bármit is mondjon Palmerston dicsérésére". Egy másik alkalommal Cobden következőképpen nyilatkozott: "Hatásának titka az ő elokvenciája, ő 48 órával Angliába való érkezése után Winchesterben olyan beszédet mondott olyan nyelven, amely neki idegen volt és ez rendkívüli hőstett. Meg vagyok győződve, hogy 48 órai készülés után olyan pénzügyi tervet nyújtana be a Háznak, mint a nálunk szereplő legkiválóbbak."
Egyik levelében Cobden a következőket írja:
Kossuth bizonnyal tünemény, korának nemcsak első orátora, de elsőrangú adminisztrátor is, nagy erkölcsi kvalitással és rendkívüli bátorsággal. Ez több, mint amit elmondhatunk Demosthenesről vagy Cicerorol. Örömmel látom leveléből, hogy önnek része volt abban az örömben, hogy Kossuthot hallhatta.
Cobden neje írja egyik levelében: Kossuth-tal való személyes megismerkedés megvalósította azt a várakozást, amelyet férjem nevéhez fűzött. Kossuth komoly és őszinte férfiúnak látszik: mindaz, amit mond, nagy erkölcsi fensőbbség bélyegét viseli és szívjósága igen kedvező benyomást kelt. Mindegyik hallgatója elismeri, hogy férfiú nagy talentummal. A mi nyelvünkön tartott előadásnak könnyedsége férjemet rendkívül meglepte.
Jellegzetesek Cobdennek azok a szavai, amikor egy alkalommal kijelentette, hogy Kossuth ugyanazokat az elveket vallja, mint mi, csakhogy gondolatait szebben, jobban tudja kifejezni.
Kérdezzük most már, hogy is lehet az, hogy ugyanazokat az elveket vallja Kossuth, az a Kossuth, aki megcsinálta a Védegyletet, mint amilyen elveket vallott Cobden, a vámsorompóknak felrobbantója. Hát csakugyan védvámos volt Kossuth? Tény az, hogy ő volt a Védegylet megalkotója, de ez nem gazdasági meggyőződés volt nála, hanem politikai kényszer. Valamit csinálni akart, amihez nem kéri Ausztria hozzájárulását; valamit csinálni, ami Ausztriának bizonyára nem fog tetszeni. Ezt világosan és félre nem magyarázhatóan megírta nyelvünkön az első nemzetgazdasági munkában Karvasy Ágoston, a 409. oldalon, mondván: "A védegyleti agitáció ünnepélyes manifesztációja azon elvnek, hogy a nemzet saját ügyei fölött önérdekben és önakarata szerint akar és tud intézkedni."
Kossuth sokkal tanultabb, sokkal műveltebb gondolkodó volt, semhogy egy pillanatig is azt hihette, hogy a védegyleti mozgalom új iparágakat fog teremteni. Óhajtotta az ipart, mert erre ennek a fejlődni akaró országnak szüksége volt, de vizsgálnia kellett, hogy mibe is kerül ez. Azt is tudta, hogy ilyen mozgalomnak első eredménye az lesz, hogy a nemzeti színű szalaggal átkötött cseh árut a magyar fogyasztóközönség majd drágábban vásárolja. Hiszen Friedrich List, a nagy német közgazdász, kinek hálás hazája kezébe nyomta az öngyilkosságra késztető fegyvert, a nemzeti közgazdasági mozgalmaknak nagy szószólója, mikor a Védegyletről Budapesten Kossuthtal tanácskozott, már akkor kijelentette: "A Védegyletnek semmilyen módon nem lesznek azok a következményei, amelyeket a reménykedő vezetők várnak."
Kossuth ezzel egészen tisztában volt és megmaradt a Védegyletnek az a nagy érdeme, hogy ennek révén a magyar életjelet adott magáról.
Kossuth elhagyta Angliát és Észak-Amerikában keresett barátokat és segítséget az elbukott magyar ügynek. Olyan fogadtatásban részesült, amelyhez foghatót a történelemben nem találunk. A szenátus elnöke nyílt ülésen fogadta a bujdosót és az elnök jobbján foglalt helyet, az amerikai felfogásban ez a legnagyobb kitüntetés, és amikor Kossuth a rendkívüli meleg üdvözlőszavakra felelt, körülbelül a következőket mondotta: "A rómaiak a Capitoliumba vitték megláncolva a legyőzött fejedelmeket, hogy ott a nyilvánosság előtt megalázkodva hűséget fogadjanak. Önök az új Capitóliumba vezették egy szenvedő népnek szerény képviselőjét és az elnök jobbján székkel kínálják. Oly kitüntetés ez, amelyben eleddig Lafayette-nek volt csak része, aki azonban az amerikai szabadságért fegyverrel küzdött. Oly kitüntetés ez, amelyért fejedelmek, királyok és császárok hiába sóvárogtak és önök megadták ezt a leigázott nép szegény képviselőjének, csak azért, mert leigázott népet képvisel szegényen. Mit adhatok azért a nagy kitüntetésért, semmi mást, mint hálámat és nemzetemnek örök háláját."
