Hans-Hermann Hoppe

A szocializmus és a kapitalizmus elmélete

“A következő, gazdaságtanról, politikáról illetve a szocializmus és a kapitalizmus erkölcséről szóló tanulmány egy szisztematikus politikaelméleti értekezés. Mint interdiszciplináris okfejtés, a politikai gazdaságtan és a politikafilozófia központi kérdéseit fogja taglalni: miként szervezzék a társadalmat a vagyonteremtés elősegítése és a szegénység eltörlése érdekében, illetve miként alakítsák, hogy igazságos társadalmi rendet eredményezzen.

Nevezetesen egy tulajdon- és tulajdonjog-elmélet kerül kidolgozásra. Bemutatásra kerül, hogy a szocializmust – ami semmi esetre sem a tizenkilencedik századi marxizmus találmánya, hanem sokkal régebbi – úgy kell felfogni, mint a magántulajdon és magántulajdon-követelések elleni intézményesített beavatkozás vagy agresszió. Ugyanekkor a kapitalizmus a magántulajdon elismerésére illetve a magántulajdon-birtokosok közötti nonagresszív, szerződéses cserére alapuló társadalmi rendszer. Ez magába foglalja – ahogyan az világossá válik az értekezés folyamán – hogy különböző fokai vannak a szocializmusnak és a kapitalizmusnak, a magántulajdonjogok tiszteletének vagy figyelmen kívül hagyásának. A társadalmak nem egyszerűen kapitalisták vagy szocialisták. Valójában bizonyos fokig minden létező társadalom szocialista. (Még az Egyesült Államok is – ami viszonylag kétségtelenül kapitalistább az összes többinél – elképesztően szocialista, és idővel egyre inkább azzá vált, ahogy azt látni fogjuk.)

Az egyik cél tehát demonstrálni, hogy a szocializmus teljes mértéke, tehát a magántulajdonjogokba való beavatkozás egy bizonyos országban fennálló mértéke, magyarázatot ad az ország teljes vagyonára. Minél szocialistább egy ország, annál jobban akadályozzák az új vagyon termelését illetve a régi, létező vagyon megtartását, és annál szegényebb marad vagy szegényebbé válik. A tény, hogy az Egyesült Államok hozzávetőlegesen gazdagabb, mint Nyugat-Európa, Nyugat-Németország pedig sokkal gazdagabb, mint Kelet-Németország, megmagyarázható a szocializmus alacsonyabb mértékével, mint az a tény is, hogy Svájc virágzóbb, mint Ausztria, vagy az, hogy Anglia, a tizenkilencedik század leggazdagabb országa, most arra a szintre zuhant, amit találóan alulfejlett országnak neveznek.

De itt nem kizárólag a teljes vagyoni hatással, illetve nem egyedül a kérdés gazdasági oldalával fogunk foglalkozni. Viszont a szocializmus különböző fajtáinak elemzése során – melyeknek van valós, történelmi példája (amiket persze sokszor nem szocializmusnak, hanem jóval megkapóbb neveken neveztek) – fontos megmagyarázni, miért és hogyan gyakorol pusztító hatást minden beavatkozás mindenhol – legyen az nagy vagy kicsi, történjen itt vagy ott – a társadalmi szerkezetre, amit talán nem vesz észre egy felszínes, elméleti tekintetben képzetlen megfigyelő, akit megvakít a beavatkozás azonnali „pozitív” következménye. De ez a negatív hatás ettől függetlenül létezik, és valamennyi késlekedéssel egyre több vagy súlyosabb problémákat fog okozni a társadalmi szövet egy másik területén, mint amiket eredetileg megoldott a beavatkozással. Tehát például a szocialista politika szembetűnő pozitív hatásai – mint az „olcsó ételárak,” az „alacsony lakbér,” az „ingyen” ez meg „ingyen” az – nem pusztán a semmiben lógó pozitív dolgok, amik nem kapcsolódnak semmi máshoz, hanem olyan jelenségek, amikért valahogy fizetni kell: kevesebb és rosszabb minőségű étellel, lakáshiánnyal, hanyatlással és nyomornegyedekkel, sorban állással és korrupcióval, továbbá alacsonyabb életszínvonallal, a tőkefelhalmozódás csökkenésével és/vagy a tőkefelélés megnövekedésével.”