Fajunk hajszálnyival, talán csak a véletlennek köszönhetően élte túl legvéresebb száz évét, a huszadik századot. Erről a tényről alig veszünk tudomást mindennapjainkban, mint ahogy az akkor élő emberek sem vettek tudomást a feléjük tornyosuló hóhérról. Pedig ha visszatekintünk az Idő szemével, pusztán pillanatokkal ezelőtt volt, amikor a Szovjet és Náci haláltáborokban ünnepelték a legnagyobb lelkesedéssel a halál szemükben gyönyörű orgiáját.
Úgy gondoljuk, az emberiség szemét tágra feszítette a huszadik századi mészárszék. Tanultunk belőle. A Gulag szigetvilághoz hasonló borzadalmak soha még egyszer nem történhetnek meg. Látjuk mi a helyes, az elmúlt száz év démoni borzadalmait az Inkvizíció vagy a rabszolgaság mellé soroljuk, mi, az Új Világ embereként pedig emelt fővel munkálkodunk együtt egy szebb, békésebb, fejlett jövő érdekében. Bár a világon - Dél-Amerikától Afrika barbár társadalmain át a Közel-Keleti vérfürdőig - még tombol a művészet szintjére emelt vérontás, de mi legalább, ha más nem, egy beteg világ Noé bárkájaként, megtanultuk az emberi értékrendet.
De az értékrendszer, amely vezérli társadalmunk tagjainak elsöprő többségét, épp ugyanaz az elvrendszer, ami a huszadik század rettenetét a történelem lapjaira véste.
A pszichológus Jordan B. Peterson helyesen állapítja meg, hogy elsöprő a valószínűsége annak, hogy a náci bűnök elkövetője lennél, ha az 1930-40-es Németországban találnád magad, ha pedig képtelen vagy elfogadni ezt a történelmi tényt, egyáltalán nem ismered önmagad. Az elméd leghidegebb, legsötétebb sarkaiban - mondja - olyan szörnyű gondolatok rejlenek, amelyek téged is traumatizálnának, ha napvilágra kerülnének.
És nézz körbe a világban, hogy lásd, hogyan szunnyad mindenkiben a kegyetlen. Hogy hányan ölelik magukhoz boldogsággal és örömmel az erőszakot. Hányan jelentik ki büszkén, hogy az adószedés bizony helyes. Hányan védelmezik az Államot, mint a jóságos, szükséges intézményt, ami nélkül ember embernek esne. Hányan követelik, hogy fegyverét az Állam az ő javukra embertársaik ellen fordítsa. Talán nem azt halljuk végtelenül visszhangozni a közbeszédből, hogy az Államnak ezt meg azt kellene adnia; hogy feladata, kötelessége az ellátások végtelen sorának biztosítása - természetesen azt erőszakkal elkobzott vagyonnal fizetve? Talán nem az Állam hatalmának terebélyesedését látjuk a gazdaság minden szegletében?
Az igazság a világunkról ez: abban a pillanatban, amikor az ember beengedi a szívébe a gonosz legkisebb szikráját, a teljes lelkét áthatja a gonoszság. Mint ahogy fizikai világunk, úgy elménk sem tűri az ellentmondásokat, és aki elfogadja az adóztatásnak nevezett törvényes rablást, a megtermelt, jogosan birtokolt vagyon elkobzását és elosztását, aki "a vállalatok szabályozása" nevében támogatja az erőszak használatának kezdeményezését békés emberek ellen, aki az Államra - az intézményre, amelynek meghatározása az egyetlen szervezet, amely törvényesen kezdeményezheti az erőszak használatát békés emberek ellen - úgy tekint, mint jóra, elengedhetetlenre, annak az embernek a lelke csupán a megfelelő demagógra, a helyes történelmi pillanatra vár, hogy minden sötét vágyát szabadon engedhesse .
Az emberi elme nem tűr ellentmondásokat. Az erőszak használatának kezdeményezése vagy helytelen - és az Államot el kell utasítanunk, mint ami természetéből fakadóan gonosz és tűrhetetlen, vagy helyes - és elménk számára többé semmi felháborítót nem rejt a haláltáborok vérorgiája és halálünnepe.
[caption id="attachment*21081" align="aligncenter" width="566"] Illusztráció[/caption]
És milyen eszméket hallasz visszhangzani az emberek közötti beszélgetésekben? Vajon a magántulajdon szentségéről beszélgetnek? Az erkölcs felsőbbrendűségéről az Állam által teljesíthető, holmi pillanatnyi kívánalmak felett? Talán elutasítják az Államot, és az összes "ingyenes" állami szolgáltatást, mint ami a gonosz szó szerinti megtestesítője? Vagy a radikális kommunista eszméket hallod visszacsengeni: hogy ami miatt a szegények szenvednek az a gazdagok, a kapzsiság, vagy a tőkések, a kapitalizmus pedig kizsákmányolja az embereket?
Én úgy gondolom, hogy egyedül a véletlennek köszönhetjük, hogy nem vérfürdő vesz körbe minket, hiszen Magyarországot - és az egész világot - olyan mértékű erkölcsi romlás hatja át, hogy az csak a tökéletes prófétára vár, hogy a társadalmi konvenciók láncait levetve a látható, politikai életben is kiteljesedjen.
Nem uralkodók, nem pénzéhes, esetleg őrült és gonosz politikusok ellen vívjuk háborúnk. Végső soron nem is embertársaink ellen, hanem embertársaink elméjéért. Változás nem akkor fog bekövetkezni az országban, ha a jelenlegi uralkodóházat egy másikra cseréljük, hanem amikor a magyar nép a szabadság, nem pedig az Állam eszméjét emeli a legmagasabb szintre.