A megtakarításoknak semmi közük a pénzhez. Ha például egy pék megtermel tíz cipót és elfogyaszt egyet, a megtakarítása kilenc kenyércipó. Más szóval a „megtakarítás” ebben az esetben a pék reáljövedelme (az általa megtermelt kenyér) mínusz az általa elfogyasztott mennyiség. A pék megtakarítása ekkor lehetővé teszi, hogy szert tegyen más javakra és szolgáltatásokra.
A pék például immár elcserélheti a megtakarított kenyerét egy pár cipőre a suszterrel. Fontos látni, hogy amivel a pék ténylegesen fizet, az a megtakarítása – a cipőért a megtakarított kenyerével fizet. Ennek megfelelően pedig a suszter azzal a cipővel fizet a kilenc cipóért, ami az ő reálmegtakarítása.
Mi az a megtakarítás?
A pénz bevezetése semmivel sem változtat azon, amit eddig elmondtunk. Amikor egy pék pénzért eladja a kenyerét a suszternek, akkor megtakarított, el nem fogyasztott kenyérrel látja el a susztert. Ezt a kenyeret a suszter elfogyaszthatja, ami pedig lehetővé teszi, hogy tovább gyártsa a cipőket. Vegyük figyelembe, hogy a péknek adott pénzt teljesen fedezi a pék által megtermelt és el nem fogyasztott kenyér.
Viszont csereeszköz nélkül, tehát pénz nélkül semmilyen piacgazdaság és semmilyen munkamegosztás nem jöhetne létre. A pénz lehetővé teszi, hogy az egyik szakember javait elcseréljék egy másik szakember javaira. Röviden: a pénz a reálmegtakarítások közvetítőjeként szolgál, amivel lehetővé teszi, hogy bővüljön a javak termelésének folyamata.
Továbbá egy pénz nélküli világban lehetetlen lenne hosszú ideig megtakarítani bizonyos késztermékeket, mint például a romlandó javakat. Így a pénz bevezetése megoldja ezt a problémát. Ahelyett, hogy a pék elrakná a kenyerét, immár pénzre cserélheti azt.
Más szóval a pék immár úgymond pénzben „tárolja” az általa megtermelt és el nem fogyasztott kenyeret. Viszont mindez csak egy kikötéssel valósulhat meg: ha a javak és szolgáltatások termelése háborítatlanul folyik. Ez azt jelenti, hogy amikor egy pénztulajdonos úgy dönt, hogy javakra cseréli pénze egy részét, akkor rendelkezésére állnak ezek a javak.
Pénzzel rendelkezni nem ugyan az, mint megtakarítással rendelkezni
Tehát amikor egy pék almákra cseréli a pénzét, akkor a múltban már fizetett értük a csere előtt előállított és megtakarított kenyereivel.
Na most, mi a helyzet akkor, amikor feldolgozatlan nyersanyagot vásárolnak a pénzzel – a feldolgozatlan nyersanyag is valódi megtakarítás? A válasz: nem. A nyersanyagot fel kell dolgozni, aztán át kell alakítani egy eszközzé, ami aztán felhasználható az emberi fogyasztásra alkalmas, végső jószág vagy szolgáltatás előállításához. Ilyen értelemben a feldolgozatlan nyersanyagok vásárlója átruházza a reálmegtakarításra váltható követelését a nyersanyag eladójának, abban reménykedve, hogy az átalakított nyersanyag valamikor a jövőben annyira jövedelmező lesz, hogy az jóval meg fogja téríteni a költségeket.
Továbbá a nyersanyag vásárlója időt is vásárol (azzal, hogy készen a rendelkezésére áll a nyersanyag, azonnal belevághat a végső eszköz előállításának a lépéseibe). Ha a nyersanyag nem állna a rendelkezésére, magának kellene megszereznie azt, ami természetesen késleltetné a végső eszköz előállítását.
Miután pénzre cserélték a reálmegtakarításokat, a pénz új tulajdonosa sokféleképpen gyakorolhatja a pénz iránti keresletét. Ez viszont sehogy sem fogja befolyásolni a reálmegtakarítások jelenlegi állományát.
Gyakorolhatja a pénz iránti keresletét azzal, hogy a zsebében vagy a házában tartja, vagy a bankra bízza és látra szóló számlára vagy akár egy széfbe helyezi.
Továbbá az sem befolyásolja a reálmegtakarítások jelenlegi állományát, hogy azonnal elcseréli-e más javakra, vagy kölcsönadja, vagy a párna alá teszi. Azzal, hogy a pénzt a párna alá teszi, az ember nem végez valódi megtakarítást. Csupán a pénz iránti keresletét gyakorolja. Amit az emberek tesznek a pénzzel, az nem változtathat a tényen, hogy a reálmegtakarítások már finanszíroznak egy bizonyos tevékenységet. Ha az emberek úgy döntenek, hogy tartogatják a pénzüket, vagy hogy kölcsönbe adják, az megváltoztatja a pénz iránti keresletüket, de ennek semmi köze a megtakarításokhoz.
Amikor valaki kölcsön adja valamennyi pénzét, valójában átruházza a valódi javakra váltható követelését a hitelfelvevőre. Azzal, hogy kölcsönt nyújt, az ember valójában csökkenti a pénz iránti keresletet. Vegyük figyelembe, hogy a pénz kölcsönadásának tette (tehát a követelés átruházása) nem befolyásolja a valódi megtakarítások állományát. Hasonlóképp, ha a pénz tulajdonosa úgy dönt, hogy pénzügyi eszközöket – kötvényeket, értékpapírokat – vásárol, akkor egyszerűen átruházza a reálmegtakarításokra váltható követelését a pénzügyi eszközök eladójára. Ezek a tranzakciók nem befolyásolják a jelenlegi reálmegtakarításokat.
Hogyan befolyásolja a pénzkínálat bővítése a megtakarításokat?
Most vizsgáljuk meg, milyen hatást gyakorol a pénzkínálat bővítése a reálmegtakarítások állományára. Mivel valójában senki sem kereste meg az új pénzt, így úgymond nem fedezik javak és szolgáltatások. Amikor ilyen pénzt cserélnek javakra, az valójában egyenértékű azzal, mintha úgy fogyasztanának, hogy azt nem támasztja alá termelés. Ennek megfelelően a becsületes pénz egy birtokosa (tehát valaki, aki tényleges javakat termelt), aki szeretné javakra váltani a követelését, azzal találja szemben magát, hogy nem szerezheti vissza az összes jószágot, amit előzőleg megtermelt és pénzre cserélt.
Röviden, rádöbben arra, hogy zuhant a pénzének a vásárlóereje – valójában kirabolták a bőkezű pénzpolitika eszközével. A pénznyomtatás tehát nem eredményezhet több megtakarítást, ahogyan azt a mainstream közgazdászok állítják – csupán annak az újraelosztását. Ez a folyamat károsítja azokat, akik javakat termelnek, így hosszútávon csökkenti a reálmegtakarítások állományát. Tehát minden úgynevezett gazdasági növekedés a bőkezű monetáris politika idején csak egy olyan privátszektornak köszönhető, ami sikeresen növeli a reálmegtakarítások állományát a bőkezű politika negatív hatásai ellenére.
Így levonhatjuk a következtetést, miszerint a megtakarítások nem a pénzről szólnak, hanem a végső termékekről és szolgáltatásokról, amelyeket különböző termelési folyamatban résztvevő különböző egyének fogyasztanak. Nem a pénz az, ami finanszírozza a gazdasági tevékenységeket, hanem a végső fogyasztói javak és szolgáltatások áramlata. A pénz léte csupán lebonyolítja a valódi dolgok áramlását.