#Klasszikus liberalizmus
#libertarianizmus
#anarcho-kapitalizmus
#osztrák közgazdaságtani iskola
logo
Llewellyn H. Rockwell Jr.

De mi lesz a gyerekekkel?

2019.04.24.
Témák:
Így közvetlenül elküldheted az ebook olvasódnak is az esszét

Christopher Ratte – a Michigani egyetem klasszikus tanszékének professzora – a közelmúltban börtöntöltelék lett, fiát pedig elragadták tőle, mindezt a gyermek az apja elleni védelmének a nevében. Elvitte 7 éves gyermekét egy detroiti baseballmérkőzésre, ahol limonádét rendelt neki. Amit felszolgáltak nekik, az „Mike’s Hard Lemonade” volt, amit a fiú készen állt meginni. Ekkor hirtelen megjelentek a biztonsági őrök.

„Ugye tudja, hogy ez egy alkoholos ital?” kérdezte az őr.

„Csak viccel, ugye?” válaszolt a professzor. És mielőtt a professzor megvizsgálhatta volna, az őr megragadta az üveget, a gyermeket pedig kórházba szállították, ahol az alkoholnak semmi nyomát nem találták a szervezetében. A fiút ezután szakszerűen intézetbe zárták. Két nap kellett ahhoz, hogy engedjék, hogy édesanyja – egy építészeti professzor – hazavihesse a fiút, és egy teljes hét ahhoz, hogy az édesapa ismét hazatérhessen.

Az eset figyelemre méltó módon bemutatja a bürokrácia működését. A Detroit Free Press minden érintettel interjút készített. Kiderült, hogy senki sem örült annak, ami történt, de a bürokrácia fogaskerekei egyre csak forogtak, bármi jó ok nélkül megkeserítve mások életét.

A szolgálatos rendőr úgy gondolta, hogy hibát vétenek, de a felettese ragaszkodott a közbelépéshez. Amikor a gyermekjóléti szolgálat megjelent, hogy egy kegyetlen intézetbe vigyék a gyermeket, a rendőrség tiltakozott. De a gyermekjóléti szolgálat csak a kötelességét végezte. Nem volt más választása, mint elvinni a gyermeket, mivel a rendőrség bírósági végzésért folyamodott – ismét az események hatására – hogy kiemeljék a gyermeket. A rendszert jól ismerő megfigyelők tudják, hogy az eset egyetlen meglepő vonása, hogy a gyermek ilyen gyorsan hazakerülhetett. Ha a szülők szegények és tanulatlanok lettek volna, jó kapcsolatok nélkül, az eset talán mind a mai napig a bíróságok kezében lenne.

Sokan azt a tanulságot vonják le ebből, hogy túl sok hatalom van a szociális munkások kezében, hogy az államokat meg kell reformálni, hogy ne folyamodjanak túl gyorsan extrém intézkedésekhez; hogy a rendőröknek a józan eszüket kell használniuk, mielőtt szétszakítanák a családokat, stb. A probléma az, hogy ezek a reformok végső soron mind azon múlnak, hogy az állam bölcsen használja-e az önkényes hatalmát.

A fő probléma azzal kapcsolatos, hogy kinek a kezében legyen a kontroll. A család kezében vagy az állam kezében? Amikor vitás esetek merülnek fel, kit illet meg az ártatlanság vélelme? Nem elég azt mondani, hogy íme egy rossz családi közeg, szóval az államnak természetesen kontrollálnia kellene a kimenetelt. Amikor a család fölött gyakorolt államhatalomról van szó, nincsen olyan, hogy bölcs hatalomgyakorlás. Az államnak minden oka megvan ahhoz, hogy kifogásokat gyártson, amikkel elpusztíthatja a családokat, a családoknak pedig semmi más lehetőségük nincs ezzel szemben, mint térden csúszva könyörögni.

Réges-régóta a Leviatán kiterjesztésének igazolására használják a gyermekek jólétére irányuló állami kampányokat. Ez a kábítószerek elleni háború elsődleges alapja, ami megannyi polgári szabadságjogtól fosztott meg minket. Ez az oktatás államosításának az alapja, ami kormányról kormányra zajlik, azzal a mottóval, hogy "egyetlen gyermeket sem hagyunk hátra." Ha valaha szabályozni fogják az internetet az Egyesült Államokban úgy, ahogyan azt beszabályozták Kínában és Európa egyes részein, azt a gyermekek védelmére hivatkozva fogják tenni. Bizony, fel lehet állítani egy totalitárius államot a gyermekek megsegítése nevében.

Így történt Texasban is, ahol az állam közbelépett, hogy kiemeljen 416 gyermeket az édesanyjától. A rendőrök egy hívásra reagáltak, ami azt állította, gyermekbántalmazás folyik, erre az elképesztő lépésre azonban semmi más alapja nem volt, mint a vágy, hogy teljesen elpusztítsanak egy vallást. Az állam úgy döntött, hogy a disszidens egyháznak nem szabad léteznie, így a gyermekek érdekeire hivatkozva magához ragadott minden hatalmat. Az állam bízhatott a főáramú amerikai kultúra szimpátiájában, ami ellenzi a poligámiát és a kiskorúak házasságát. És pontosan ezért szigetelte el magát a csoport teljesen a kultúrától. […] [A hivatkozott esemény a Wacoi dávidisták elleni fellépés. A szekta története az elhíresült a Wacói ostrommal ért véget, amikor az amerikai állam egy 51 napon át tartó ostrom során lemészárolt 76 embert. A ford.]

Meg kell-e adni a szabadságot az embereknek ahhoz, hogy szektákat alakítsanak, hogy háborítatlanul gyakorolhassák a vallásukat - hogy eltérjenek a főáramú etikai kódextől? Ha hiszünk a szabadságban, kétségtelen, hogy az embereknek engedni kell mindezt. Ami azt illeti, a csoport már előtte is a reformszükséglet kívülről-belülről érkező hatalmas nyomása alatt állt, miután az egykori tagok beszámoltak arról, hogy a vezető despotikus uralmat gyakorol, és akik kiléptek, arra ösztönözték a bennmaradottakat, hogy kövessék őket. Nem tudjuk, hogy – ha valóban történt bántalmazás – vajon megoldódott volna az ügy ezen az úton, mert az állam beavatkozott, hogy a lehető legkegyetlenebb megoldáshoz folyamodjon, nevezetesen, hogy elragadja a gyermekeket az anyjuk karjaiból, és a szociális munkásainak kezébe adja őket.

A gyermekek védelme nevében az állam jelenleg is egy hatalmas programot üzemeltet, ahol hivatalnokok szexéhes kamaszoknak álcázzák magukat és letartóztatják azokat, akik bedőlnek nekik. Ez önmagában is nagyon furcsa - hogy az állam válik annak a problémának a forrásává, amit megoldani próbál. Eközben az American Psychologist által 2008. február-márciusában kiadott jelentés arról számol be, hogy az internetes ragadozással kapcsolatos félelmek súlyosan elnagyoltak, és nem tükrözik a tényeket. Ez aligha meglepő, hiszen az államnak érdekében áll elnagyolni a társadalom bajait, hogy aztán rátehesse a karmait minden független szektorra.

Az állam célja, hogy találjon valamit, amit az emberek egyetemesen gyűlölnek, majd azt színlelje, hogy egyedül ő képes az adott dolgok kigyomlálni a társadalomból. Ennek a legjobb példája napjainkban a gyermekpornográfia, egy rettentő és sötét iparág, amit minden normális ember szeretne eltüntetni a Föld színéről. De ennek a nevében az állam megsérti mindenki magánéletét, kontrollálja a beszédet, beleavatkozik a családokba és megannyi módon ürügyként használja arra, hogy eltöröljön minden szabadságot.

Így láthatjuk, mi a probléma a következőkhöz hasonló kijelentésekkel:

Kötelességünk megóvni a gyermekeket a szexuális kizsákmányolástól és bántalmazástól, és ezt úgy tehetjük, ha erősítjük a párbeszédet az állami és a szövetségi szervek között, hogy segíthessenek küzdeni ez ellen a visszataszító iparág ellen. Míg mindig tiszteletben kell tartani a magánélethez való jogot a gyermekpornográfusok kutatása során, többet kell tenni, hogy lenyomozzák és elítéljék azokat a beteg embereket, akik kizsákmányolják az ártatlan gyermekeket.

Tényleg az államot akarjuk szabadjára engedni, hogy megoldja ezt a problémát? Nem, ha megértjük az államizmus működései elveit. A hatalmat nem arra fogják használni, hogy megoldják a problémát, hanem arra, hogy oly’ módon félemlítsék meg a lakosságot, amit az emberek nehezen tudnak ellenezni. A probléma az, hogy a fenti szavakat nem a tipikus naív, jótét lélek szociális munkás vagy állami bürokrata mondta. A Libertárius Párt egyik szóvivője írta le őket.

Láthatjuk tehát a propaganda erejét – és hogy miként használják. Még a magukat libertáriusnak nevező egyének sem látják, hogy napjainkban a családok fölött gyakorolt állami hatalom szolgál alapul a szabadságunk elvesztésére, és hogy az állam mindig nagyobb fenyegetést jelent a társadalomra, mint azok a problémák, amiket állítólag meg akar oldani. És van itt egy másik probléma is: ha úgy véljük, hogy vannak olyan társadalmi problémák, amiket nem lehet megoldani az állam nélkül, azzal a szabadság jövőjéért folytatott vitát teljes egészében elveszítjük.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5