Legendáknak jó föld az egri. Ott virágzott sokáig az a legenda, hogy Szederkényi Nándor nagy politikus; de jött a pénzügyminiszter és lerombolta. Akkor Szederkényi megharagudott és azt mondta: ha elmúlt az egyik legenda, vesszen utána a másik is. És ő meg lerombolta a Dobó Katica legendáját. Kikutatta ugyanis, hogy Dobó Katica sohasem élt, s az egri vár védelmében egyáltalán csak egyetlen asszony esett el, az is jobbágyasszony volt. A Kocsis Gáspár felesége.
Most már Eger városa, mint Niobe asszony a gyermekeit, elvesztette volna egyszerre mind a legendáját. De Eger jó föld a legendáknak, és hamarosan kihajtott benne a legfrissebb legenda. Azé az asszonyé, akihez betoppant volna a fővárosi szocialisták egyik vándorló apostola, hogy megtérítse a ház népét a gyűlölség új tanának. A friss legenda asszonya azonban seprűt fogott és úgy kiverte a vándorló apostolt, hogy az meg sem állott, míg az egri kapukon kívül nem jutott.
Nem hisszük, hogy ez az asszony elevenebb volna Dobó Katicánál. Úgy lehet, nem is kell annyi ideig várni, míg valami eljövendő Szederkényi Nándor lerombolja az ő kis legendáját. De elaltatjuk a hitetlenségemet és szívesen fogadjuk az egri asszony hírét, mert tanulság és példa rejtezik benne, a változott időkhöz képest más, de lényegben mégis azonos a Dobó Katica példájával. Ahogy hosszú századokon keresztül ezen lelkesedtek Magyarország asszonyai és meghaltak volna a pogányok ellen való harcban, ha rá módjuk nyílik, azonképpen példát kaptak a mai asszonyok, hogy nekik is lehet szerepük, amikor a magyar föld parasztjai a szocialista izgatókkal vannak háborúságban. Mert a férfiúnak illik, hogy mindenkivel szóba álljon, aki legalább látszatra okokkal akarja meggyőzni, s éppen ezért sok paraszt akad meg a ravasz szocialisták hálójában, de az asszony nem tartozik okoskodni és ha családi békéjét, gazdájának lelki nyugodalmát és mindnyájuk testi biztonságát látja veszedelemben, neki szabad seprűvel elkergetni még az okosságban kiváló izgatókat is.
Szinte csodálatos, hogy a friss egri legenda előtt senkinek sem jutott eszébe az asszony, aki pedig a főemeltyű mindenben, még a védekezésben is, tehát a szocializmus ellen való védekezésben is. Pedig le kellett volna a tanulságot vonni abból a még teljesen le sem zajlott hadjáratból, amelynek során a papság és az állam állott egymással szemben. Ugyan kik voltak a papság legerősebb fegyverei? Az asszonyok. Kiket állított csatába a szervezkedéstől kezdve egészen a választások végeig? Az asszonyokat. És ezer és ezer hír tudott mesét mondani a fanatizált asszonyokról, akik pórázra fogták a férjeiket, de terrorizáltak egész tömegeket is. Még a legvéresebb zavargásokban is legelöl jártak az asszonyok. Általában az egész történelem asszonyok hajszálain áll. Hát ezt a csudálatos jelenséget el szabad szalasztani, mielőtt a tanulságot meg nem mentettük belőle?
Nem. Méltóztassék mostantól fogva Magyarország minden hadviselőjének megjegyezni, hogy támadó és védekező háborúban egyaránt erős fegyver az asszony. Méltóztassék annál inkább megjegyezni, mert a szocializmus már régen rájött erre az igazságra és nem közönséges szerepet adott munkájában az asszonynak. Azokra a titkos összejövetelekre, amelyeken a felnőttek kioktatása folyik, az asszonynak éppen olyan szabad a bejárata, mint a férfimunkásnak. A vitákban ugyanolyan szava van. A szocialista újságokban csakúgy nyilatkozhatik. A szocialista tanok terjesztésében pedig egyszerűen övé a nagyobb rész, mert az asszony kisebb ellenőrzés alatt és nem a népgyűléseken, hanem asszonytársai közt szerzi a legbuzgóbb prozelitákat. S ha méltóztatnak olvasni az újságokban, hogy a különböző munkás-zendülések alkalmával az asszonyok sem maradtak otthon, hanem ellenkezőleg, fölfegyverkezve kísérték az urukat és sebeket osztottak és sebeket kaptak: tudják meg, hogy ezeket az asszonyokat nem a borzas apostolok fanatizálták, hanem a rajból kibocsájtott asszonyok.
Mért nem gondol tehát a védekezés is az asszonyra? A papság csak az imént mutatta ki, hogy amikor céljai úgy kívánják, tud hatni az asszonyra. Azt is csak az imént mutatta ki a papság, hogy a szocializmus ellen való védekezésben szívesen fog kezet az állammal. Ami érthető is, mert hiába akarná megmenteni a vallást az államtól, amely nem bántja, ha ugyanakkor a szocializmus elhajtja mellőle a nyájat, amelynek számára a vallást megmenteni óhajtja. Ha tehát a papság érzi a szocializmus terjedésében rejlő veszedelmet, amint lehetetlen nem éreznie, mért nem nyúl még egyszer az olyan jól kipróbált módhoz - mért nem [nyeri] meg ehhez a nagyobb védekezéshez is az asszonyokat? Hiszen ő tudhatná legjobban, micsoda térítő, visszahódító és óvó erő rejlik az asszonyi elhatározásban. Ugyanazok az asszonyok, akik a papi tanításon fellángolva, az egyházpolitikai harcokban és utánuk glédába tudták állítani férjeiket a törvény ellen: kisebb fáradsággal fogják őket sorba állítani a törvény és a törvényes rend mellett. Aki tehát a magyar parasztot a védekezéshez meg akarja nyerni, nyerje meg előbb az asszonyt, aki az élet rendje szerint a napnak minden órájában formálhatja az ő urát, az ő szolgáját.
Az ember azt hinné, hogy a legfrissebb egri legenda asszonyát is így nyerték meg a szocializmus ellen való védekezésnek. Nem valószínű. Az egész legenda nem valószínű. De elhinni hasznos. Mert minden legendában rejlik valami okos tendencia, amely a titokzatosság jegyében biztosabban tud meghódítani. S ha a legendák varázsa és ereje nem is éli túl azt a kort, amelynek e legendákra szüksége van, másrészt az is bizonyos, hogy ennek a kornak hasznosabb és aktuálisabb legendát nem adhatott volna az egri föld, mint éppen ezt a legfrissebbet. A Szederkényi-legenda? Ugyan kinek kell az ma! A Dobó Katica legendája? Ugyan mi haszna volna a Manlicher-korszakban az asszonyi hősiességnek! De a szocialista izgatókat kiseprűző asszony legendája - ez aktuális, ez hasznos, ez szükséges. Csak tanulni kell belőle...