Az oldalunk az olvasóink támogatásából tartja fenn magát. Ha az oldalunk rendszeres látogatója vagy és fontosnak találod az üzenetünket, kérjük támogass minket havi 1500 forinttal ide kattintva.

Egy Praktikus Gyakorlat

Ülj le a szüleiddel és kérdezd meg őket arról, hogy mi Madagaszkár fővárosa, vagy akármilyen jelentéktelen dologról, amit valószínűleg nem tudnak. Nagy valószínűséggel mosolyogni fognak, megrázzák a fejüket és azt mondják “Nem tudom.” Nem fogják elkerülni a kérdést, és boldogan segíteni fognak megkeresni a választ.

Miután megállapítottátok, hogy mi Madagaszkár fővárosa, kérdezd meg tőlük: “Mi a jóság?”

Teljes mértékben garantálom, hogy a hangulat abban a pillanatban jéggé fog fagyni a szobában, hatalmas mértékű feszültség lesz úrrá, és a szüleid – és valószínűleg te is – érezni fogtok egy nagyon erős vágyat arra, hogy témát váltsatok vagy elhessegessétek a kérdést.

Miért van ez? Miért van az, hogy amikor megkérdezed a szüleidtől, hogy mi az a jóság, a feszültség a szobában a tetőfokára hág?

Ugyanazért, amiért Szókratésznek bemutatták a Bürök nevű sötét elixírt.

Rémítő a “Mi a jóság?” kérdéssel való szembenézés, mivel a hatalmi pozícióban levő személyek azt a jogukat, hogy elmondják alattvalóiknak mit tegyenek, felsőbbrendű tudásukra alapozzák. Ha elhatározzuk, hogy karatézni tanulunk, magunkat egy olyan személy rendelkezésére bocsátjuk, aki szakértő a karatéban. Ha megbetegedünk, magunkat egy doktor rendelkezésére bocsájtjuk, aki nagyobb tudással rendelkezik azon a téren.

A szüleink az ő etikai ismeretükre alapozva, nem pedig a szülőségükből fakadó hatalmukra hivatkozva tartanak igényt arra a jogra, hogy útbaigazítsanak minket a jó és rossz világában. Apáink nem azt mondták nekünk: “Engedelmeskedj vagy megverlek.” Bár ez a szörnyű mondat elhagyhatta a szájukat egyszer, de az erkölcsi alapjuk az, hogy engedelmességgel tartozunk nekik, akár egy adósság, és ebből adódóan büntethetőek vagyunk, ha nem nyújtjuk nekik ezt. “Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat.” egy állandó erkölcsi útmutató világszerte, vallásos és világi tekintetben egyaránt. A szüleink iránt érzett megbecsülés alapja az ő felsőbbrendű tudásuk és erényük gyakorlása, máskülönben a “becsület” szó elveszítené értelmét. Ha börtönbe kerülünk, engedelmeskedünk a börtönőrnek, de nem azért, mert “megbecsülést” érzünk irántuk. Ha egy tolvaj kést szorít a bordánkhoz, átadjuk neki a pénztárcánkat, de nem azért mert tiszteljük, hanem mert azzal az erővel rendelkezik, amellyel képes bántani minket.

A “becsület” szó használatával a szülők követelik a hűségünket az ő felsőbbrendű tudásukra és gyakorlati erényükre hivatkozva.

Jelenleg, a család alapvető “etikája” – a felnőttek hatalmának teljes alapja – az, hogy a szülők tudják mi a jó és rossz, és a gyermekek nem. Allegorikusan, a szülők az orvosok, és a gyermekek a betegek. A szülők megkövetelik a hatalmat, hogy elmondják a gyermeküknek azt, hogy mit tegyenek, ugyanazon okból kifolyólag, amely miatt a doktor megköveteli a hatalmat, hogy elmondja a betegnek, mit tegyen – az előbbi felsőbbrendű tudása, és az utóbbi viszonylagos tudatlansága.

Ha nem érzed magad jól, és egy orvos kezelésére bízod magad, és az ő útmutatásait követed, de úgy találod, hogy nem javul az állapotod, hanem sokkal inkább rosszabbodik, bölcs dolog lenne leülni a doktorral és felülvizsgálni a képességeit, főképp, ha valami okból kifolyólag nem rendelkezel a lehetőséggel, hogy orvost válts.

Mivel az ő utasításait követve a helyzeted rosszabbodik, meg kell kérdezned: “Miért kellene az ön utasításait követnem?”

Logikus lenne először is megkérni a doktort, hogy mutassa meg a bizonyítványait. Utána következhet az, hogy megkérdezed, mi az ő definíciója az egészségről, hogy biztos legyél abban, hogy mindketten ugyanazon az oldalon vagytok. Aztán folytatnád, hogy leáss sokkal specifikusabb kérdésekre a betegséged természetével kapcsolatosan, az ő emberi testről való tudásának természetével kapcsolatosan, és a betegséged megértésével, illetve a metódussal, ami alapján ő kiválasztotta a gyógymódot.

Ez az a beszélgetés, amit muszáj lejátszanod a szüleiddel, vonatkozván az erkölcsöd természetére és az ismeretre, amivel ők rendelkeznek ezzel kapcsolatban. A szüleid voltak a te erkölcsi doktoraid miközben felnőttél. Ha felnőttként boldog és egészséges vagy, tele vidámsággal és mély, értelemmel teli kapcsolatokkal, még úgy is megéri megvizsgálni a szüleid tudását, hiszen talán neked is lesz gyermeked egyszer, és te leszel az ő “doktora.”

Viszont, hogyha boldogtalan és hiányos életet élsz felnőttként, akkor létfontosságú, hogy felülvizsgáld a szüleid etikai ismereteit. Ha a diétádat egy sarlatán állította össze, akinek ötlete sincs arról, hogy mit csinál, soha nem leszel egészséges addig, amíg az ő utasításait követed, mivel az ember soha nem juthat el az igazsághoz véletlenszerűen.

Ha egy őrült doktornak tetteti magát, és a betegei a bizonyítványának felmutatását kérik, ő mosolyogni fog, széttárja a kezeit és azt mondja, “Természetesen nincs semmilyen iratom.” Az ismerete és papírjai hiányosságára vonatkozó nyitottsága megalapoz egyfajta relatív ártatlanságot.

Viszont amikor a beteg a doktor iratait kéri, és a doktor kikerüli a választ, vagy ellenségessé, elutasítóvá válik, akkor nyilvánvalóan a “doktor” teljesen tisztában van a tetteivel valamilyen szinten. Egy ember, aki gyilkosságot követ el egy rendőrőrsön, kiérdemelheti az őrült jelzőt; egy ember, aki titokban gyilkol és elrejti a holttestet nyilvánvalóan képes az erkölcstelen racionális gondolkodásra, tehát nem nyilvánítható őrültnek.

Az a tény, hogy a szüleid majdhogynem mindent megtennének azért, hogy kikerüljék azt a kérdést “Mi az a jóság?” a legbeszédesebb információmorzsa, amit birtokolhatsz. Ez az a tény, amely a kultúra ketrecének ajtaját szélesre tárja. Ez az a rettenetes tudás, ami felszabadít.

Nem csak a szüleid tanulmányozásából fogsz hasznot húzni. Ugyanúgy leülhetsz a pappal és megfigyelheted a viselkedését, amikor kérdéseket teszel fel neki Isten természetével kapcsolatban (ez egy hasznos beszélgetés vallásos szülőkkel is). Ha kitartó vagy, és előtte informálódsz a témában, hamar észre fogod venni, hogy a papnak nincs biztos tudása Isten létezésével kapcsolatban – és nagyon kényelmetlenül fogja érezni magát és/vagy agresszíven fog viselkedni, ha kitartasz a vitában, amit szükséges megtenned.

Helytelen-e egy papnak azt mondania, hogy csak azért hisz Istenben, mert “úgy érzi”? Az igazság szempontjából, nem teljesen – a becsületesség szempontjából, abszolút.

Az alapvető probléma nem az, hogy a pap a “hit” érzelmi irracionalitását világnézete igazolásaként használja, hanem sokkal inkább az, hogy Isten létezése objektív tényként volt eléd tárva, és az, hogy számodra nem volt megengedve ugyanaz a kritérium a “tudáshoz.”

A valótlanság e két oldala, melyet gyermekkorodban a fejedbe véstek, kulcsfontosságú a felszabadulásodhoz felnőttként.