Az oldalunk az olvasóink támogatásából tartja fenn magát. Ha az oldalunk rendszeres látogatója vagy és fontosnak találod az üzenetünket, kérjük támogass minket havi 1500 forinttal ide kattintva.

Tedd, amit mondok, ne azt, amit csinálok.

A második nagy képmutatás abban, ahogy a szubjektív véleményt objektív tényként mutatják be az, hogy a szülők ezt a hatalmat kizárólag önmaguknak tartják fönt – és önelégülten megbüntetik a gyereket, amikor pont ugyanezt csinálja.

Vegyük a templomba járás kérdését. Vallásos szülők azt mondják a gyermekeiknek, hogy nekik a templomba kell menniük. Amikor a gyerek azt kérdezi miért, azt mondják neki „Mert Isten létezik és szeret téged.” vagy hasonló értelmetlenséget. Más szóval, a szülők parancsot adnak a gyermeknek bármiféle objektív abszolút nélkül. A gyerek nem mondhatja azt: „Nem akarok a templomba menni, mert nincs hozzá kedvem.”

Előreugorva körülbelül egy évtizedet a gyerek – már serdülő – leül a szüleivel és megkérdezi: „Miért hisztek Istenben?”

Ha kitartó és jól informált, gyorsan sarokba fogja szorítani a szüleit, hogy bevallják, hogy csak “hisznek” Istenben. Semmi bizonyítékuk nincs Isten létezésére, de hisznek Istenben, mert ahhoz van kedvük – mivel lényegtelen érzelmileg mennyire ellenállhatatlan az istenhit, lényegében csak egy érzés, ami ellentmond az értelemmel és a bizonyítékkal.

Azonban amikor az a kamasz gyermek volt, soha nem engedték meg számára, hogy döntéseket hozzon azért, mert neki olyan kedve volt.

Nem engedték, hogy otthon maradjon a templom helyett, mert olyan kedve volt. Mindig el kellett mennie az iskolába még akkor is, ha otthon szeretett volna maradni néhanapján. Az ő érzései nem hoztak létre igazságot vagy állítottak fel a tettéhez objektíven érvényes kritériumot.

Amikor próbálta használni ugyanazt a módszert, amit a szülei használtak, ő engedetlen volt, rossz, bűnös, akaratos, erkölcstelen, makacs és még száz másik jelző. Ha a szülei viselkedtek az érzéseiknek megfelelően az abszolút és objektív virtus. Ha ő, az egy abszolút és objektív bűn.