Az oldalunk az olvasóink támogatásából tartja fenn magát. Ha az oldalunk rendszeres látogatója vagy és fontosnak találod az üzenetünket, kérjük támogass minket havi 1500 forinttal ide kattintva.

Erkölcs

Kétféle erkölcs létezik, amit ismerned kell – bár valószínű, hogy ha eljutottál odáig, ahol most vagy, már ismered őket, de nem árt még egyszer végigmenni rajtuk.

Amikor a szolgák bírálják a mestert, relativizmus, tisztelettudás, közös munka, és a különbözőségek elfogadása a kulcs.

Amikor mester értékel másik mestert, a kétpártiság, a nézeteltérések félretétele és a különbözőségek tisztelete szintén kulcsfontosságú.

Ez a „fordítsd oda a másik orcádat is” kategóriába esik.

Amikor mesterek bírálnak szolgákat ellenben, az ám totális „szemet-szemért” idő!

Például ha elővezetsz egy egészségügyi törvényt, ami kényszeríti majd valamire az embereket, nagyon fontos, hogy tiszteld más pártok egyet-nem-értési jogát. Azonban amint azt beiktatják, senki puszta emberfiának nincs megengedve, hogy a veled való egyet-nem-értésből cselekedjen!

A viták a mestereknek valók, a kényszer a rabszolgáknak.

Neked megengedett, hogy megvitasd, akarsz-e hadba szállni vagy sem; a lakosságnak nincs beleszólása abba, fizetik-e a költségeit, be lesznek-e sorozva, vagy meg lesznek-e gyilkolva benne. Te megvitathatod, akarsz-e segélyezni valamilyen csoportot, a lakosok soha nem dönthetik el, ők akarnak-e segélyt adni neki.

A szabad akarat a mestereké, a szolgáknak ott vannak mestereik determinált óhajai.

Ha netán aggódnál, hogy valaki majd rámutat ennek röhejességére, ne félj! A pillanatban, amikor valaki amellett érvelne, hogy nincs szükség erőszakos mesterekre – és hogy az ilyen mesterek igazság szerint pokolian károsak – a világ összes szolgája csődül össze egy leleplezett igazmondó ellen, lényegében azt ordibálva, hogy „Nem vagyunk szolgák, ha nem nevezed meg a mestereinket!”

A reakció mind a propagandára alapul, amit oly óvatosan adagoltunk beléjük a közoktatásban – és minden oktatás közoktatás, mivel ugyanúgy szabályozzuk és irányítjuk a magániskolákat is.

Ez a propaganda, mint minden propaganda, persze teljes őrültség, de nyugodt ismételgetéssel és a máshitűek megtámadásával könnyen el lehet érni, hogy nyilvánvaló igazságként elfogadják.

A propaganda ez:

  1. A kormány nyújtja X szolgáltatást.
  2. Ha a kormány nem nyújtaná X szolgáltatást, X szolgáltatást soha senki nem teremtené elő.
  3. Tehát bárki, aki X szolgáltatás kormány által nyújtott mivolta ellen érvel, X szolgáltatás értéke vagy szükségessége ellen érvel.

Már-már kínosnak érzem megmutatni ennek az érvelésnek a helytelenségét, de abban a nagyon valószínűtlen esetben, ha netán kapnál erről egy kérdést, nem árt tudni a választ.

A demokratikus modell szerint a kormány csak azt teszi, amit a lakosság többsége akar. „A többség akarata” egyike központi isteneiknek, amelyik természetesen nem tud beszélni, ezért kedvesen megengedi nekünk, öhm, hogy szóljunk a nevében.

Tehát egy demokratikus kormány azért segíti a szegényeket, mert a lakosság többsége ezt akarja, hogy tegyék. Ha a kormány az emberek akaratát tükrözi, akkor akármit is csinál, az teljesen fölösleges, mivel a lakosság többsége egyébként is azt akarja tenni.

Minél inkább szidalmazzák azokat, akik nem segítik a szegényeket, annál kevesebb tennivalója van a kormánynak, mivel a támadások az általános preferenciát mutatják a szegények megsegítésére. Az egyetlen gyakorlatias érv egy kormányprogram folytatására az, ha mindenki erősen meg akar tőle szabadulni, mert akkor azt lehetne mondani, hogy nem törődnek a támogatottakkal. Ha valaki azt mondaná, „Pokolba a jóléti állammal!” aztán mindenki éljenezné és csatlakozna hozzá, talán volnának aggályaink a szegények sorsát illetően – míg az, hogy mindenki elszántan védelmezi a jóléti államot , azt jelenti, hogy a szegényekre nagyszerűen gondot viselnének egy szabad társadalomban.

Ah, ezeknek a fárasztóan röhejes érvek! Néha komolyan azt kívánjuk, hogy bárcsak az emberek egy kicsit okosabbak lennének és mindannyian kiszabadulhatnánk, de mi éppúgy foglyai vagyunk az éléstár illúzióinak, mint ők.