Paul Leroy-Beaulieu – Kollektivizmus – Előszó az első kiadáshoz

Paul Leroy-Beaulieu – Kollektivizmus – Előszó az első kiadáshoz

 

A társadalmi tévedések örökkévalók; csakhogy a különböző korszakokban különböző alakokat öltenek.

A romanticizmus korszakában, a restauráció és Lajos Fülöp alatt láttuk az érzelgős. ábrándos, misztikus szocializmust.

Egy negyedszázad óta a szociális ábrándozás más jelleget mutat. Felhagyott az érzelgéssel és a dialektikára adta magát. Mesterien bánik a tudomány fegyvereivel és a logikával. Egymás mellé fűz állítólagos elméleteket és a szellemeket elvakítani igyekszik egy mesterkélt szövevény által, mely a kevésbé gyakorlott szem előtt tudományosnak látszik.

A romantikus szocializmus helyét az állítólagos tudományos szocializmus foglalta el, amely új nevet vett fel: kollektivizmusnak mondja magát.

Franciaországban eleddig nem tanulmányozták a szabadságnak és a haladásnak ezt az új ellenfelét. Pedig van nálunk elég sok híve, akik közül akadnak eszesek, buzgók, lelkesek is.

A hivatalos optimizmus, mely, a napi politika apró eseményeit kivéve, hivatásszerűen mitse tud meg, ezzel az ellenséggel szemben, aki még némileg ismeretlen, de egyre erősbödik, természetesen a szokott lenézést tanúsította.

Én azonban úgy vélekedtem, hogy ez az ellenség komoly, beható bírálatot érdemel.

Voltaképp nem tartok tőle, hogy a kollektivizmus egyhamar diadalmaskodni fog, dacára annak, hogy híveinek száma jobban szaporodik, semmint gondolják. De elméletének tanulmányozása érdekkel bír: megfiatalítja, edzi a nemzetgazdasági tudományt, melynek ereje kifogyna, ha beérnénk azzal, hogy váltig ismételjük a régi mesterek oktatásait.

Sem az igazságnak, sem a tudománynak nincs joguk a tévedést vagy a tudatlanságot fitymálni. Ezek az utóbbiak olykor őszinteséggel párosulnak. Ez ok arra, hogy ne hagyjuk őket szó nélkül.

Azután még van a tudatos, nyílt kollektivisták mellett egy sereg öntudatlan, titkos kollektivista. Minden társadalmi rétegben találkozunk velük: hemzsegnek a politikai és kormányzati testületekben. Szerintük az emberi társadalom nem nyugszik változhatatlan elven: minden csak expediensekkel megy. Kiváltképpen a szabadság iránt tanúsítanak kicsinyes gúnyt.

Ezek az emberek, akiket a könnyelműség elbizakodottá tesz, tudva vagy öntudatlanul, szövetségesei és úttörői a kollektivizmusnak.

Ki fog minket megszabadítani a kibékítőktől, azoktól az ingadozó üres elméktől, akik azt hiszik, hogy a hajnal kibékíti a napot az éjszakával? Az a mánia, mely az ellentéteket egyesíteni akarja és összeolvasztani, a szellemi gyengeség legjellegzetesebb vonása.

A művelt világ azt hitte, hogy mindenkorra meghódította a szabadságot. Pedig ezt minden nap veszély fenyegeti. Ez a könyv talán meg fogja mutatni, hogy a szabadság sok bajról, melyet a rovására írnak, nem tehet, és hogy a gazdasági társadalom a szabadságon kívül nem találhat szilárd alapot.

Páris. 1884. július 1-jén.