Ludwig von Mises – Liberalizmus: I.3. Racionalizmus

Ludwig von Mises – Liberalizmus: I.3. Racionalizmus

Ludwig von Mises

Liberalizmus

A klasszikus hagyomány

 

Bevezetés

3. Racionalizmus

A liberalizmust emellett gyakran azért kritizálják, mert racionalista. Mindent az észszerűség mentén akar szabályozni, így nem veszi észre, hogy az emberi ügyletekben széles teret foglal el – és bizony kell is, hogy elfoglaljon – az érzelem és általában az irracionalitás – tehát az, ami észszerűtlen.

Nos, a liberalizmus a legkevésbé sem hagyja figyelmen kívül a tényt, hogy az emberek időnként észszerűtlenül cselekednek. Ha az emberek mindig észszerűen cselekednének, felesleges volna arra buzdítani őket, hogy az értelmet kövessék. A liberalizmus nem azt mondja, hogy az emberek mindig intelligensen cselekednek, hanem azt, hogy a saját jól felfogott érdekükben mindig intelligensen kellene cselekedniük. És a liberalizmus lényege pontosan ez: hogy szeretné megadni az értelemnek azt az elfogadást a politika területén, amit vita nélkül megadnak neki az emberi cselekvés összes többi területén.

Ha miután valakinek az orvos észszerű – azaz higiénikus – életmódot javasol, ő azt válaszolja: „Tudom, hogy a javaslat észszerű; az érzéseim azonban meggátolnak abban, hogy kövessem azt. Azt akarom tenni, ami káros az egészségemre, akkor is, ha az észszerűtlen,” aligha tekintené valaki dicséretesnek ezt a magatartást. Vállalkozzunk akármire az életünkben, ahhoz, hogy elérjük a célt, amit kitűztünk magunknak, észszerűen cselekszünk. Az, aki szeretne átkelni a síneken, nem fogja azt a pillanatot választani, amikor elhalad a vonat. Az, aki szeretne felvarrni egy gombot, el fogja kerülni, hogy átszúrja az ujját a tűvel. Az ember a gyakorlati tevékenysége minden szférájában kifejlesztett olyan technikát vagy technológiát, ami jelzi, hogyan kell tennie, ha nem akar észszerűtlenül viselkedni. Általánosságban kívánatosnak tartják, hogy az ember elsajátítsa a technikákat, amiket felhasználhat az életben, és valakit, aki úgy lép egy területre, hogy nem sajátította el annak technikáit, kontárnak bélyegeznek.

Egyedül a politika szférájában gondolják úgy, hogy másképp kellene lennie. Itt nem az értelemnek, hanem az érzelmeknek és az impulzusoknak kellene döntenie. Azt a kérdést, hogy hogyan kellene elrendezni a dolgokat, hogy jó világítást kapjunk a sötét órákban, általában csak észszerű érvekkel vitatják meg. Azonban amint a vita arra a pontra ér, hogy magánszemélyek vagy a városi önkormányzat kezelje-e a világítást, az értelmet többé nem tartják érvényesnek. Itt az érzéseknek, a világnézetnek – röviden, az észszerűtlenségnek – kellene eldöntenie az eredményt. Hiába kérdezzük, miért.

Az emberi társadalom szervezésének kérdése a kitűzött célok elérése szempontjából egy igen száraz és tényszerű kérdés, nem különbözik mondjuk egy vasúti sín megépítésének, vagy egy ruhanemű vagy bútor legyártásának kérdésétől. A nemzeti és állami kérdések, való igaz, fontosabbak, mint az emberi magatartás összes többi gyakorlati kérdése, mivel a társadalmi rend biztosítja az alapot minden máshoz, és csak egy olyan társadalomban képesek az egyének sikerrel járni céljaikra való törekvésben, ami kedvező azok eléréséhez. De legyen bármilyen fennkölt a szféra, amibe a politikai és társadalmi kérdéseket helyezik, még mindig olyan ügyekre vonatkoznak, amik emberi irányítás alá esnek, és amiket ennélfogva az emberi értelem törvényei szerint kell megítélni. Az ilyen kérdések esetén – épp úgy, mint az összes e világi ügyletben – a miszticizmus csupán veszedelem. A felfogóképességünk igen korlátozott. Nem reménykedhetünk abban, hogy valaha felfedezzük az univerzum végső és legmélyebb titkait. De a tény, hogy sosem foghatjuk fel a létezésünk értelmét és célját, nem gátol meg minket abban, hogy elővigyázatosságot gyakoroljunk, nehogy elkapjuk a fertőző betegségeket, vagy hogy a helyes eszközöket használjuk ahhoz, hogy etessük és öltöztessük magunkat;  így abban sem kellene meggátolnia minket, hogy úgy szervezzük a társadalmat, hogy a leghatékonyabban elérhetővé váljanak a földi célok, amikre törekszünk. Még az állam és a jogrendszer, a kormányzat és adminisztrációja sem elég fennkölt, elég jó, elég grandiózus ahhoz, hogy ne vessük racionális megfontolás alá. A politikai kérdések társadalomtechnológiai kérdések, és a megoldásukat úgy és olyan eszközökkel kell kutatni, amikkel más technikai kérdések megoldása során rendelkezünk: racionális tűnődéssel és az adott körülmények vizsgálatával. Az értelmének köszönheti az ember mindazt, ami, és ami az állatok fölé emeli őt. Miért ne használja hát az értelmét kizárólag a politika területén és bízza azt inkább homályos és zavaros érzésekre és impulzusokra?

Támogasd a bejegyzést
(akár csak egy kávé árával):