Ludwig von Mises – Liberalizmus: 3.9. Az Európai Egyesült Államok

Ludwig von Mises – Liberalizmus: 3.9. Az Európai Egyesült Államok

Az Amerikai Egyesült Államok a legnagyobb hatalmú és a leggazdagabb nemzet a világon. Sehol sem volt képes a kapitalizmus szabadabban és kevesebb állami beavatkozással kifejlődni. Az Amerikai Egyesült Államok lakosai ennélfogva sokkal gazdagabbak, mint a föld bármely másik országának lakosai. Országuk több mint hatvan éven át nem vett részt semmilyen háborúban. Ha nem vívtak volna népirtó háborút a föld őslakosai ellen, ha nem vívtak volna szükségtelen háborút Spanyolország ellen 1898-ban, ha nem vettek volna részt a Világháborúban, csupán néhány vénember tudna első kézből beszámolni arról, mit is jelent a háború. Kétséges, hogy tudják-e maguk az amerikaiak, mennyit is köszönhetnek a ténynek, hogy a liberalizmus és a kapitalizmus politikájának sokkal nagyobb részét valósították meg az ő országukban, mint bármelyik másikban. Még a külföldiek sem tudják, mi tette gazdaggá és hatalmassá az annyira irigyelt köztársaságot. De – azokat leszámítva, akik haraggal töltve mélységes megvetést tanúsítanak az amerikai kultúra „materializmusa” iránt – mindenki egyetért abban, hogy semmi sem kívánatosabb annál, hogy az országuk olyan gazdag és hatalmas legyen, mint az Egyesült Államok.

Különböző helyeken azt javasolják, hogy ezt a célt egy „Európai Egyesült Államokkal” lehet elérni a legegyszerűbben. Európa egyes országai önmagukban véve túlságosan gyéren lakottak, és nem áll rendelkezésükre elegendő föld ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a felsőbbrendűségért vívott nemzetközi küzdelemben az Egyesült Államok egyre növekvő hatalmával szemben, Oroszországgal szemben, a Brit Birodalommal szemben, Kínával szemben és más hasonló méretű csoportosulásokkal szemben, amiket megalkothatnak a jövőben, talán Dél-Amerikában. Tehát katonai és politikai unióba kell konszolidálódniuk, egy védelmi és támadó szövetségbe, ami egyedüliként képes biztosítani Európa számára az eljövendő évszázadokon át a világpolitikai jelentőséget, amit a múltban élvezett. Ami miatt különleges támogatást élvez a Páneurópai Unió gondolata, az a felismerés, ami minden nap egyre világosabb mindenki szemében, hogy semmi sem lehet abszurdabb, mint a védővámos politika, amit Európa nemzetei folytatnak napjainkban. Csak a nemzetközi munkamegosztás további fejlődése növelheti a jólétet és teremtheti meg a javak bőségét, ami szükséges a tömegek életszínvonalának, és ennélfogva kulturális szintjének emelkedéséhez. Minden ország, de kiváltképp a kisebb európai nemzetek gazdaságpolitikája pontosan arra törekszik, hogy elpusztítsa a nemzetközi munkamegosztást. Ha összehasonlítjuk a körülményeket, amelyek között az amerikai ipar működik, annak 120 milliónál is több gazdag fogyasztójával, nem akadályozva vámok vagy hasonló korlátok által, azokkal a körülményekkel, amikkel a német, a csehszlovák vagy a magyar ipar találja szembe magát, azonnal nyilvánvalóvá válik azoknak a törekvéseknek a teljes abszurditása, amik apró autarktikus gazdasági területeket akarnak teremteni.

Kétségtelenül léteznek a veszedelmek, amik ellen az Európai Egyesült Államok eszméjének bajnokai küzdeni kívánnak, és minél hamarabb eltűnnek, annál jobb. De az Európai Egyesült Államok megalkotása nem volna alkalmas eszköz ezen cél eléréséhez.

A nemzetközi kapcsolatok bárminemű reformjának annak a helyzetnek az eltörlésére kell törekednie, amelyben mindegyik ország minden lehetséges eszközt felhasználva próbálja növelni területét a többi ország kárára. A nemzetközi határok problémájának, ami napjainkban olyan hatalmas fontosságúvá nőtte ki magát, el kell veszítenie minden jelentőségét. A nemzeteknek fel kell ismerniük, hogy a legfontosabb külpolitikai kérdés a maradandó béke felállítása, és meg kell érteniük, hogy ezt kizárólag úgy lehet elérni világszerte, ha a lehető legszűkebbre korlátozzák az állam számára megengedett tevékenységi kört. Csak akkor nem lesz olyan elsöprő fontosságú az állam szuverenitása alá tartozó terület mérete és kiterjedése az egyén életére nézve, hogy természetesnek tűnjön most és a múltban egyaránt, hogy vérpatakok folyjanak a határok feletti vitákban. A szűklátókörűséget, ami semmit nem lát saját államán és saját nemzetén túl, és ami nem fogja fel a nemzetközi együttműködés fontosságát, kozmopolita szemléletnek kell helyettesítenie. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha úgy alakítják ki a nemzetek társaságát, a nemzetközi szuperállamot, hogy egyetlen népet és egyetlen egyént se nyomjanak el a nemzetiség és a nemzeti sajátosságok alapján.

A nacionalista politika, ami mindig azzal kezdi, hogy szomszédja elpusztítására törekszik, végső soron mindenki elpusztításához vezet. Az efféle provincializmus meghaladásához és a valódi kozmopolita orientációjú politikával való helyettesítéséhez először elengedhetetlen, hogy a világ nemzetei megértsék, hogy érdekeik nem zárják ki kölcsönösen egymást, és hogy minden nemzet azzal szolgálja legjobban saját érdekét, ha elősegíti az összes nemzet fejlődését és szigorúan tartózkodik attól, hogy valaha erőszakot használjon más nemzetek vagy azok részei ellen. Tehát ami szükséges, az nem a nemzeti sovinizmus helyettesítése egy sovinizmussal, aminek valami nagyobb, nemzetek fölötti entitás a tárgya, hanem annak felismerése, hogy mindenféle sovinizmus hibás. A nemzetközi politika régi, militarista módszerei helyébe új, békés módszereknek kell lépniük, amelyek az együttműködésre, nem pedig a kölcsönös hadviselésre törekednek.

A Páneurópa és az az Európai Egyesült Államok bajnokai azonban más célokat tűztek ki maguknak. Nem egy újfajta államot akarnak felállítani, amelynek politikája eltér az eddig uralkodó imperialista és militarista államoktól, hanem a régi imperialista és militarista állameszmét kívánják rekonstruálni. A Páneurópa nagyobb lesz, mint az egyes államok, amelyek alkotják; nagyobb hatalmú lesz, mint ők, ennélfogva katonailag hatékonyabb és alkalmasabb lesz az ellenállásra olyan nagyhatalmakkal szemben, mint Anglia, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország. Így egy európai sovinizmus veszi át a francia, a német vagy a magyar sovinizmus helyét; az összes európai nemzet által alkotott egyesített front áll majd az „idegenekkel” – a britekkel, az amerikaiakkal, az oroszokkal, a kínaiakkal és a japánokkal – szemben.

Na most, egy soviniszta politikai tudatnak és egy soviniszta hadpolitikának az alapja lehet nemzeti, de nem lehet földrajzi. A közös nyelv szorosan összekapcsolja egyazon nemzetiség tagjait, míg a nyelvi sokszínűség szakadékot teremt a nemzetek között. Enélkül a tény nélkül – az ideológiákat leszámítva – sosem lett volna képes kialakulni a soviniszta gondolkodás. Egy földrajztudós, térképpel a kezében, kétségtelenül egységesként tekinthet az európai kontinensre (Oroszország kivételével), ha úgy akarja; de ez nem teremt a régió lakosai között bárminemű közösségtudatot vagy szolidaritást, amire az államférfi alapíthatná a terveit. Egy Rajna menti lakossal megértethető, hogy saját érdekeit védelmezi, ha a kelet-porosz németekért vonul csatába. Talán még azt is meg lehet értetni vele, hogy az egész emberiség érdeke az ő érdeke is. De sosem lesz képes megérteni, hogy míg a portugálok mellett áll, mivel ők is európaiak, Anglia érdeke egy ellenség, vagy a legjobb esetben is egy semleges idegen érdeke. Nem lehet kitörölni az emberek elméjéből (és mellesleg a liberalizmusnak semmi szándékában nem is áll kitörölni) a benyomást, amit egy hosszú történelmi fejlődés hagyott, ami azt eredményezte, hogy egy német szíve gyorsabban lüktet minden alkalommal, amikor megemlítik Németországot, a német népet vagy mindazt, ami jellemzően német. Ez a nemzeti érzület már azelőtt létezett, hogy bárminemű politikai próbálkozást tettek volna arra, hogy rá alapozzák a német államot, a német politikát és a német sovinizmust. Minden jó szándékú tervezet, ami államok föderációjával akarja helyettesíteni a nemzetállamokat, akár közép-európai, páneurópai, pánamerikai vagy bármiféle hasonló mesterséges alapon, egyazon fundamentális hibától szenved. Nem veszik figyelembe a tényt, hogy az „Európa” vagy „Páneurópa,” valamint az „európai” és „páneurópai” szavak nem hordozzák ugyanazt az érzelmi konnotációt, és ennélfogva képtelenek előidézni azokat az érzületeket, amelyeket olyan szavak hívnak elő, mint a „Németország” és a „német.”

Akkor láthatjuk ezt a kérdést a legtisztább fényben, ha arra a problémára irányítjuk a figyelmünket, ami döntő szerepet játszik az összes ilyen projektben: egy államföderáció kereskedelempolitikájában való megegyezés problémájára. A jelenlegi körülmények között meg lehet győzni egy bajort arról, hogy mondjuk Szászország német munkásainak védelme elégséges indok egy vámra, ami költségesebbé teszi számára, a bajor számára valami árucikk megvásárlását. De sosem lesz képes az ember rábírni egy lengyelt vagy egy magyart annak elfogadására, hogy a világpiaci árnál többet kell fizetnie bármilyen árucikkért, pusztán annak érdekében, hogy a franciák, a németek vagy az olaszok tovább folytathassák a termelést az országukban. Kétségtelenül rá lehet venni az embereket a protekcionista politika támogatására azzal, ha a nemzeti szolidaritás érzésére való apellálást összekapcsolják a nacionalista tannal, miszerint a különböző nemzetek érdekei kölcsönösen kizárják egymást; de nincs semmi hasonló, ami egy államföderáció számárara a protekcionizmus rendszerének ideológiai alapjaként szolgálhatna. Nyilvánvalóan abszurd szétszakítani a világgazdaság egyre növekvő egységét számos apró nemzeti területre, amelyek a lehető legnagyobb mértékű autarkiára törekednek. De nem lehet azzal ellenezni a nemzeti szintű gazdasági elszigetelődés politikáját, hogy ugyanazzal a politikával helyettesítik, amit immár a különböző nemzetek által alkotott, nagyobb politikai entitás gyakorol. A protekcionizmus és az autarkia tendenciáját egyedül úgy lehet ellenezni, ha megértik az ártalmasságukat és az összes nemzet érdekharmóniáját.

Amint bebizonyításra került, hogy a világgazdaság számos apró, autarktikus területre való szétbomlása káros hatással van minden nemzetre, szükségszerűen következik a konklúzió a szabadkereskedelem pártján. Ahhoz, hogy bebizonyítsák, hogy fel kellene állítani egy páneurópai autarktikus zónát a védővámok menedéke alatt, először be kellene bizonyítani, hogy a portugálok és a románok érdeke, bár harmóniában áll egymással, mind ellentétes a brazilok és az oroszok érdekeivel. Alá kellene támasztani, hogy előnyös a magyaroknak, ha feladják belföldi textiliparukat a németek, a franciák és a belgák javára, azonban károsítaná a magyarok érdekét az angol vagy az amerikai textíliák importálása.

Az európai államok föderációjának megalkotását pártoló mozgalom a soviniszta nacionalizmus minden formája tarthatatlanságának helyes felismeréséből fakad. De amivel ennek a mozgalomnak a támogatói helyettesíteni kívánják, az megvalósíthatatlan, mivel hiányzik belőle egy elengedhetetlen alap az emberek tudatában. És ha el is lehetne érni a páneurópai mozgalom célját, a világ a legkisebb mértékben sem járna jobban vele. Egy egyesült európai kontinens küzdelme a területén kívüli nagy világhatalmakkal szemben épp annyira végzetes volna, mint az európai országok jelenlegi küzdelme egymás között.