A törvénytisztelő polgár egyszerre szolgálja önmagát és embertársát a munkájával, és így békésen integrálja magát a társadalmi rendbe. A rabló azonban nem becsületes munkára, hanem mások munkája gyümölcsének erőszakos eltulajdonítására törekszik. A világnak évezredeken át be kellett hódolnia a katonai hódítók és a feudális urak igájának, akik egyszerűen magától értetődőnek vették, hogy mások szorgalmának gyümölcse azért van, hogy az uralkodók elfogyaszthassák. A civilizáció irányába tartó evolúció és a társadalmi kötelékek megerősödése megkövetelte mindenekelőtt a világ feletti uralomra törekvő katonai és feudális kasztok intellektuális és fizikai befolyásának legyőzését, és az örökletes uralkodó eszményének a burzsoáziával való helyettesítését. A katonai eszmény kiszorítása, amely csak a harcost tiszteli és megveti a becsületes munkát, egyáltalán nem került teljes megvalósításra. Minden nemzetben vannak mind a mai napig olyanok, akiknek az elméjét teljességgel megszállták a katonai korok eszméi és képei. Vannak nemzetek, melyekben még mindig felszínre törnek és felemelkednek a fosztogatásra és erőszakra irányuló atavisztikus impulzusok, amikről az ember azt gondolta volna, hogy már rég felülkerekedtek rajtuk. De összességében azt mondhatjuk a fehérek országairól Közép- és Nyugat-Európában, valamint Amerikában, hogy azt a mentalitást, amit Herbert Spencer „katonainak” nevezett, felváltotta az, amit „iparosnak” keresztelt. Ma csupán egyetlen nagy nemzet ragaszkodik a katonai eszméhez, nevezetesen az oroszok.
Természetesen még az oroszok között is vannak, akik nem ezt az attitűdöt vallják. Sajnálatos, hogy nem tudtak felülkerekedni honfitársaikon. Attól a pillanattól kezdve, hogy Oroszország képessé vált befolyást gyakorolni az európai politikára, folyamatosan úgy viselkedett, mint egy rabló, aki lesben áll, arra a pillanatra várva, amikor rávetheti magát az áldozatára és megfoszthatja a tulajdonától. Az orosz cárok soha nem ismerték el birodalmuk terjeszkedésének más korlátait, mint amiket a körülmények kényszerítő ereje diktált. A bolsevikok álláspontja a legkevésbé sem különbözik uralmuk területi expanzióját illetőleg. Ők sem ismernek el más szabályt, mint azt, hogy az új területek meghódítása során az embernek meg kell tennie mindent, amit csak mer, ügyelve az erőforrásaira. A szerencsés körülmény, ami megóvta a civilizációt attól, hogy elpusztítsák az oroszok, az a tény volt, hogy Európa nemzetei elég erősek voltak ahhoz, hogy visszaverjék az orosz barbárok hordáinak támadásait. Az oroszok tapasztalata a napóleoni háborúkban, a krími háborúban és az 1877-78-as török hadjáratban megmutatta nekik, hogy a seregük a katonáik nagy létszáma ellenére is képtelen volna sikeresen megtámadni Európát. A Világháború pusztán megerősítette ezt.
De a bajonetteknél és az ágyúknál is veszélyesebbek az elme fegyverei. Való igaz, a válasz, amit az orosz eszmékre adtak Európában, mindenekelőtt annak a ténynek köszönhető, hogy Európa már azelőtt csordultig volt ezekkel az eszmékkel, mielőtt elhagyták volna Oroszországot. Bizony pontosabb volna azt mondani, hogy ezek az orosz eszmék eredetileg nem is oroszok voltak, bármennyire is illeszkedtek az orosz nép jelleméhez, hanem Európától kölcsönözték őket az oroszok. Olyan hatalmas mértékű az oroszok intellektuális meddősége, hogy sosem voltak képesek kifejezését adni saját legbensőbb természetüknek.
A liberalizmusnak, ami teljességgel a tudományra alapul, és aminek politikája nem képvisel semmi mást, mint a tudomány eredményeinek alkalmazását, ügyelnie kell, hogy ne tegyen tudománytalan értékítéleteket. Az értékítéletek a tudomány birodalmán kívül esnek, és mindig színtisztán szubjektívek. Ennélfogva nem osztályozhatók a nemzetek az értékük alapján, és nem beszélhetünk róluk úgy, hogy azok értékesebbek és kevésbé értékesek. Ennek megfelelően az a kérdés, hogy alsóbbrendűek-e az oroszok, teljességgel megfontolásainkon kívül esik. Egyáltalán nem állítjuk, hogy azok volnának. Amit állítunk, az mindössze az, hogy nem kívánnak belépni az emberi társadalmi együttműködés sémájába. Az emberi társadalommal és a nemzetek közösségével kapcsolatban az álláspontjuk annak a népnek az álláspontja, aminek nem áll szándékában más, mint annak elfogyasztása, amit mások halmoztak fel. Olyan emberek, akik között élő erőként működnek Dosztojevszkij, Tolsztoj és Lenin eszméi, nem teremthetnek maradandó társadalmi rendet. Vissza kell hogy térjenek a teljes barbárság állapotába. Oroszországot sokkal gazdagabban látta el a természet termékeny talajjal és mindenféle ásványi erőforrással, mint az Egyesült Államokat. Ha az oroszok ugyanazt a kapitalista politikát gyakorolnák, mint az amerikaiak, ma ők lennének a világ leggazdagabb népe. A despotizmus, az imperializmus és a bolsevizmus a legszegényebbé tette őket. Most a világ minden tájáról próbálnak tőkét és kölcsönöket szerezni.
Ennek megértéséből világosan következik, milyen vezérelvnek kell irányítania a civilizált nemzetek politikáját Oroszországot illetően. Hadd legyenek oroszok az oroszok. Hadd tegyék, amit akarnak az országukban. De nem szabad hagyni nekik, hogy átlépjék az országuk határait az európai civilizáció elpusztítása végett. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy be kell tiltani az orosz írások behozatalát és lefordítását. A neurotikusok annyi örömet lelhetnek bennük, amennyit csak kívánnak; az egészségesek egyébként is kerülni fogják őket. Azt sem jelenti, hogy az oroszoknak meg kell tiltani a propagandájuk terjesztését és a kenőpénzek osztogatását úgy, ahogy a cárok tették szerte a világon. Ha a modern civilizáció képtelen volna megóvni magát a bérencek támadásával szemben, akkor egyébként sem volna képes sokáig fennmaradni. Ez azt sem jelenti, hogy az amerikaiaknak vagy az európaiaknak meg kell tiltani, hogy meglátogassák Oroszországot, ha vonzódnak hozzá. Hadd lássák saját szemükkel, saját kockázatukra és saját felelősségükre a tömeggyilkosság és a tömegnyomor hazáját. Ez azt sem jelenti, hogy a tőkéseknek meg kell tiltani, hogy kölcsönöket adjanak a szovjeteknek, vagy hogy befektessék a tőkéjüket Oroszországban. Ha olyan ostobák, hogy elhiszik, hogy valaha is visszakapnak belőle bármennyit, hadd tegyék.
De Európa és Amerika kormányainak be kell szüntetniük a szovjet destrukcionizmus támogatását azzal, hogy exportprémiumokat fizetnek a szovjet Oroszországba tartó exportokért és ezzel elősegítik a szovjet orosz rendszert a pénzügyi hozzájárulásaikkal. Fel kell hagyniuk a szovjet Oroszországba való kivándorlást és tőkeexportot támogató propagandával.
Azt az orosz embereknek kell eldönteniük maguk között, hogy meg akarnak-e szabadulni a szovjet rendszertől. A kancsuka és a börtöntábor hazája napjainkban nem jelent fenyegetést a világra. Az összes háborús és pusztítási vágyukkal, az oroszok képtelenek többé komolyan veszélyeztetni Európa békéjét, így nyugodtan magukra lehet hagyni őket. Az egyetlen, aminek ellen kell állni, az minden hajlamunk arra, hogy támogassuk vagy elősegítsük a szovjetek destrukcionista politikáját.
