Ahogyan a liberális szemében nem az állam a legmagasabb eszmény, úgy nem is az a kényszer legjobb apparátusa. Az állam metafizikai elmélete kijelenti – megközelítve e tekintetben az abszolút királyok hiúságát és önteltségét – hogy minden egyes állam szuverén, tehát az a végérvényes és legmagasabb fellebbviteli bíróság. De a liberális szemében nem ér véget a világ az államhatároknál. A nemzethatárok jelentősége a szemében mellékes és alárendelt. Politikai gondolkodása körülöleli az egész emberiséget. Teljes politikai filozófiájának kezdőpontja a meggyőződés, miszerint a munkamegosztás nemzetközi, nem pedig pusztán nemzeti. A kezdetektől megérti, hogy nem elegendő békét teremteni minden országon belül, és sokkal fontosabb, hogy minden ország békében éljen egymás mellett. A liberális tehát a politikai szerveződés kiterjesztését követeli, amíg az el nem éri a tetőpontját egy világállam formájában, ami egyenlő alapon egyesíti a világ összes nemzetét. Ezért úgy látja, hogy minden nemzet törvényét alá kell rendelni a nemzetközi jognak, és ezért követeli a nemzetek fölötti törvényszékeket és közigazgatási hatóságokat, hogy biztosítsák a békét a nemzetek között úgy, ahogyan minden ország bírói és végrehajtói szerveit is megbízták a béke fenntartásával a területükön belül.
Egy efféle nemzetek fölötti világszervezet felállításának követelését nagyon sokáig csupán néhány gondolkodó hangoztatta, akiket utópistának gondoltak és figyelmen kívül hagytak. Való igaz, a napóleoni háborúk vége után a világ újra meg újra szemtanúja lehetett a látványnak, hogy a vezető hatalmak államférfijai tárgyalóasztalhoz ültek, hogy közös megegyezésre jussanak, és a tizenkilencedik század közepe után egyre több nemzetek feletti intézményt hoztak létre, amelyek közül a legnevezetesebbek a Vöröskereszt és az Egyetemes Postaegyesület. Azonban mindez nagyon távol állt egy valódi nemzetek feletti szervezet megteremtésétől. Még a hágai békekonferenciák sem hoztak szinte semmi előrelépést ez ügyben. Csak a Világháború rettenetei voltak azok, amik először lehetővé tették, hogy széles körű támogatásra leljen a minden nemzetet magába foglaló szervezet gondolata, ami képes volna megelőzni a jövőbeli konfliktusokat. A háború végét követően a győztesek lépéseket tettek egy szövetség megteremtése érdekében, amit „A Nemzetek Szövetségének” neveztek, és amiről világszerte úgy tartják, hogy a csírája annak, ami egy valóban hatásos nemzetközi szervezet lehet a jövőben.
Mindenesetre semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy ami ma ezen a néven zajlik, az semmiféleképpen nem a nemzetek feletti szervezet liberális eszményképének megvalósítása. Először is a világ néhány legfontosabb és legnagyobb hatalmú nemzete nem is része a Szövetségnek. Az Egyesült Államok, nem említve kisebb nemzeteket, még mindig kívül áll. A Nemzetek Szövetsége továbbá kezdettől fogva szenved attól, hogy megkülönbözteti a tagállamok két kategóriáját: azokat, akik teljes körű jogokat élveznek, és azokat, akik – mivel a Világháború vesztes oldalán álltak – nem teljes jogú tagok. Nyilvánvaló, hogy ez a státuszegyenlőtlenség a nemzetek közösségében a háború magvát hordozza magában ugyanúgy, ahogy minden kasztokra osztás teszi egy országon belül. Mindezek az elégtelenségek együttvéve siralmasan meggyengítették a Szövetséget és tehetetlenné tették azokkal a jelentős kérdésekkel szemben, amelyekkel szembetalálta magát. Csak arra kell gondolni, hogyan járt el az Olaszország és Görögország közötti konfliktusban, vagy a Moszul-kérdés kapcsán, és kiváltképp azokban az esetekben, amelyekben az ő döntésén múlt az elnyomott kisebbségek sorsa.
Minden országban, de kiváltképp Angliában és Németországban vannak csoportok, akik azt hiszik, hogy annak érdekében, hogy a jelenlegi hamis Nemzetek Szövetsége valódivá – tényleges nemzetek feletti állammá – alakulhasson, a lehető legelnézőbb módon kell kezelni jelenlegi gyengeségeit és hibáit. Az efféle opportunizmus semmi jóhoz nem vezet, bármilyen kérdésről legyen is szó. A Nemzetek Szövetsége – és ezt kétségtelenül beismerné mindenki, kivéve a hivatalaiban alkalmazott funkcionáriusok és személyzet – alkalmatlan intézmény, ami sehogyan sem felel meg mindannak, ami megkövetelhető egy világszervezettől. Ahelyett, hogy minimalizálnánk vagy figyelmen kívül hagynánk ezt a tényt, ismételten és kiemelten hangsúlyozni kell, hogy figyelmet szenteljenek mindarra a változásra, aminek meg kell történnie ahhoz, hogy valódi Nemzetek Szövetségévé alakítsák ezt a hamisítványt. Semmi sem okozott nagyobb károkat a nemzetek feletti világszervezet gondolatának, mint az intellektuális zavar, ami abból a hitből fakad, hogy a jelenlegi Szövetség teljesen vagy szinte teljesen megvalósítja azt, amit minden őszinte liberálisnak követelnie kell. Lehetetlen felépíteni egy valódi Nemzetek Szövetségét, ami képes biztosítani a maradandó békét, arra az elvre, miszerint minden tradicionális, történelmileg meghatározott országhatárt megváltoztathatatlanul rögzítettként kell kezelni. A Nemzetek Szövetsége megtartotta az összes eddigi nemzetközi jog fundamentális hibáját: a nemzetek közötti viták rendezésének eljárási szabályainak felállítása során a legkevésbé sem érdekli bármi más vitarendezési norma, mint a status quo megőrzése és a fennálló egyezmények végrehajtása. Ilyen körülmények között azonban nem lehet megőrizni a békét, kivéve, ha az egész világ mozdulatlanságba dermed.
Való igaz, a Szövetség fenntartja – bár roppant óvatosan és számos kikötéssel – a jövőbeli határigazítások lehetőségét, hogy igazságot szolgáltassanak bizonyos nemzetek és nemzetek részeinek követeléseinek. Úgyszintén ígéri – ismét nagyon óvatosan és feltételesen – a nemzeti kisebbségek védelmezését. Ez remélni engedi, hogy ebből a roppant alkalmatlan kezdetből valóban kifejlődhet egyszer egy világállam, ami méltó a nevére, ami képes volna biztosítani a nemzetek számára a békét. De ezt a kérdést nem Genfben fogják eldönteni a jelenlegi Szövetség ülésein, és kétségtelenül nem az egyes tagországok parlamentjeiben. A szóban forgó probléma ugyanis egyáltalán nem szervezés vagy a nemzetközi kormányzati technika kérdése, hanem a legnagyobb ideológiai kérdés, amivel az emberiség valaha szembetalálta magát. Annak kérdése, hogy sikerrel járunk-e világszerte megalkotni azt a gondolkodásmódot, ami nélkül a béke megőrzésére irányuló minden megállapodás és minden döntőbírói eljárás csupán értéktelen papírfecni marad a döntő pillanatban. Ez a gondolkodásmód nem kevesebb, mint a liberalizmus kikötések és feltétel nélküli elfogadása. A liberális gondolkodásnak kell áthatnia minden nemzetet, a liberális elveknek kell átjárnia minden politikai intézményt, ha meg akarjuk teremteni a béke előfeltételeit és el akarjuk törölni a háború okait. Amíg a nemzetek ragaszkodnak a védővámokhoz, a bevándorlási korlátokhoz, a kötelező oktatáshoz, az intervencionizmushoz és az etatizmushoz, folyamatosan új konfliktusok fogják sújtani az emberiséget, amelyek bármikor nyílt háborúba csaphatnak át.
