Ludwig von Mises – Liberalizmus: 3.1. Államhatárok

Ludwig von Mises – Liberalizmus: 3.1. Államhatárok

A liberális szemében nem áll ellentétben a belpolitika és a külpolitika, és az olyan gyakran felvetett és annyira kimerítően megtárgyalt kérdés, miszerint előnyt kell-e élvezniük a külpolitikai megfontolásoknak a belpolitikaiakkal szemben vagy fordítva, számára üres beszéd. A liberalizmus ugyanis a kezdetektől fogva egy, az egész világot átfogó politikai elképzelés, és azokat az eszméket, amiket meg kíván valósítani egy limitált területen belül, úgyszintén érvényesnek vallja a világpolitika nagyobb szférájában. Ha a liberális megkülönböztetést tesz a belpolitika és a külpolitika között, csak a kényelem és az osztályzás végett teszi, hogy nagyobb típusokra ossza a politikai kérdések hatalmas birodalmát, nem pedig azért, mert úgy gondolja, hogy más-más elvek érvényesek rájuk.

A liberalizmus belpolitikájának célja ugyanaz, mint a külpolitikájának: a béke. Épp úgy a békés együttműködésre törekszik a nemzetek között, mint a nemzeteken belül. A liberális gondolkodás kezdőpontja az emberi együttműködés értékének és fontosságának az elismerése, és a liberalizmus programjának teljes politikája azt a célt szolgálja, hogy fenntartsa és tovább bővítse az emberi faj tagjai között fennálló kölcsönös együttműködést. A liberalizmus által elképzelt végső eszménykép az egész emberiség tökéletes együttműködése békében és súrlódásmentesen. A liberális gondolkodás mindig a teljes emberiséget tartja szeme előtt, nem pedig csupán egyes részeit annak. Nem torpan meg bizonyos csoportoknál; nem áll meg a falu, a tartomány, az ország vagy a kontinens határánál. Gondolkodása kozmopolita és ökumenikus: magába foglal minden embert és az egész világot. A liberalizmus ilyen értelemben humanizmus; és a liberális, a világpolgár egy kozmopolita.

Napjainkban, amikor antiliberális eszmék uralják a világot, a tömegek gyanúval tekintenek a kozmopolitizmusra. Németországban vannak túlbuzgó patrióták, akik képtelenek megbocsátani a nagy német költőknek, kiváltképpen Goethének, akinek kozmopolita gondolkodását és érzelmeit nem korlátozták az országhatárok. Úgy gondolják, hogy kiengesztelhetetlen konfliktus áll fenn a nemzet érdekei és az emberiség érdekei között, és hogy az ember, aki a teljes emberiség jólétére irányítja törekvéseit és igyekezeteit, ennélfogva figyelmen kívül hagyja saját nemzetének érdekeit. Semmi sem lehetne tévesebb ennél. A német, aki a teljes emberiség javáért dolgozik, épp úgy nem károsítja honfitársai – azaz embertársai, akikkel közös földön él és közös nyelvet beszél, valamint akikkel gyakran etnikai és spirituális közösséget is alkot – érdekeit, mint ahogyan az sem károsítja saját városának érdekeit, aki a teljes német nemzet javáért dolgozik. Az egyénnek épp annyira érdekében áll az egész világ prosperitása, ahogyan annak a helyi közösségnek a virágzása és gyarapodása is, amelyben él.

A soviniszta nacionalisták, akik úgy tartják, hogy kiengesztelhetetlen érdekkonfliktus áll fenn a különböző nemzetek között, és akik annak a politikának a megvalósítására törekednek, ami ha kell, akár erőszakkal is biztosítja saját nemzetének felsőbbrendűségét más nemzetek felett, rendszerint azok, akik a legnyomatékosabban hangsúlyozzák a belső nemzeti egység szükségét és hasznát. Minél nagyobb hangsúlyt fektetnek az idegen nemzetekkel való háború szükségére, annál inkább sürgetik a békét és az egyetértést saját nemzetük tagjai között. Na most, a liberális semmi esetre sem ellenzi a belső egység követelését. Épp ellenkezőleg: a nemzeteken belüli béke követelése önmagában is a liberális gondolkodás eredménye, és csak akkor tett szert népszerűségre, amikor a tizennyolcadik század liberális eszméi szélesebb körű elfogadásra kerültek. Mielőtt befolyásra tett volna szert az emberek elméje felett a liberális eszme és a béke feltétlen magasztalása, ami része annak, a háborúk nem korlátozódtak az egyik és a másik ország közötti konfliktusokra. Magukat a nemzeteket is folyamatos polgári viszályok és véres belháborúk szaggatták szét. A tizennyolcadik században a britek még mindig megosztottak voltak a cullodeni csatában, és még a tizenkilencedik század Németországában is, mialatt a poroszok háborút vívtak Ausztria ellen, más német államok mindkét oldalon beléptek a küzdelembe. A poroszok akkoriban semmi rosszat nem láttak abban, hogy Itália oldalán harcoljanak a német Ausztria ellen, és 1870-ben csak az események gyors előrehaladása gátolta meg, hogy Ausztria belépjen a háborúba Franciaország oldalán Poroszország és szövetségesei ellen. Számos győzelmet, amire a porosz hadsereg olyan büszke volt, más német államokkal szemben vívtak ki a porosz katonák. A liberalizmus tanította meg elsőként a nemzeteknek azt, hogy őrizzék meg belügyeikben a békét, aminek megtartását a többi országgal való kapcsolatukban is sürgeti.

A liberalizmus a nemzetközi munkamegosztás tényéből vonja le a háború elleni döntő, megcáfolhatatlan érvet. A munkamegosztás régóta meghaladja bármely nemzet határait. Ma egyetlen civilizált nemzet sem elégíti ki szükségleteit önfenntartó közösségként, közvetlenül saját termékeivel. Mindegyik arra kényszerül, hogy külföldről szerezzen javakat, és belföldi termékek exportálásával fizessen értük. Bármi, ami a javak nemzetközi kereskedelmének meggátolásával vagy megállításával járna, hatalmas károkat okozna a teljes emberi civilizációnak, millió és millió embernek ásná alá a jólétét – és bizony a létalapját. Egy olyan korban, ahol a nemzetek kölcsönösen függnek a külföldről biztosított termékektől, többé nem vívhatók háborúk. Mivel az importok beáramlásának bárminemű megállítása döntő hatással járhat egy, a nemzetközi munkamegosztásban résztvevő nemzet által vívott háború kimenetelére, annak a politikának, ami szeretné figyelembe venni egy háború lehetségességét, arra kell törekednie, hogy önfenntartóvá tegye a nemzetgazdaságát, azaz még béke idején is arra kell törekednie, hogy saját határainál véget vessen a nemzetközi munkamegosztásnak. Ha Németország ki szeretne lépni a nemzetközi munkamegosztásból és megpróbálná közvetlenül belföldi termelésével kielégíteni minden szükségletét, csökkenne a német munka teljes évi termelése és ennélfogva jelentősen zuhanna a német nép jóléte, életszínvonala és kulturális szintje.