Ludwig von Mises – Liberalizmus: 1.13. Az állam és az antiszociális magatartás

Ludwig von Mises – Liberalizmus: 1.13. Az állam és az antiszociális magatartás

Az állam az erőszak és a kényszer apparátusa. Ez nem csak az „éjjeliőr” államra igaz, hanem úgyszintén érvényes az összes többi, és kiváltképpen a szocialista államra. Az állam erőszak és kényszer alkalmazásával tesz mindent, amire képes. A társadalmi rend létére veszélyes magatartás elfojtása az állami tevékenység összessége; ehhez járul egy szocialista közösségben a termelési eszközök irányítása.

A rómaiak józan logikája szimbolikusan fejezte ki ezt a tényt azzal, hogy a bárdot és a vesszőnyalábot választotta az állam emblémájaként. A magát filozófiának nevező homályos miszticizmus megtette a tőle telhető legtöbbet a modern korban azért, hogy elrejtse az igazságot ebben a témában. Schelling szemében az állam az abszolút élet közvetlen és látható képe, az Abszolút vagy a Világlélek kinyilatkoztatásának egy fázisa. Öncélból létezik és tevékenysége kizárólag léte szubsztanciájának és formájának fenntartására törekszik. Hegel szerint az Abszolút értelem fedi fel magát az államban, és az objektív szellem valósítja meg magát benne. Az állam a szerves valósággá fejlődött erkölcsi eszme – az erkölcsi szellem mint a nyilvánvaló, önmagának világos, szubsztanciális akarat. Az idealista filozófia epigonjai mestereiket is felülmúlták az állam istenítésében. Az is biztos, hogy nem jutunk közelebb az igazsághoz, ha ezekre és hasonló tanokra válaszként Nietzsche-vel együtt minden hideg szörnyeteg közül a leghidegebb szörnyetegnek nevezzük az államot. Az állam nem meleg és nem hideg, mivel az egy absztrakt fogalom, amelynek nevében élő emberek – az állam szervei, a kormányzat – cselekednek. Minden állami tevékenység emberi cselekvés, emberek általi gonoszság emberekkel szemben. A cél – a társadalom megőrzése – igazolja az állami szervek cselekedeteit, de az elkövetett gonoszságokat mindazonáltal gonosznak tartják azok, akik szenvednek tőlük.

A gonoszság, amit egy ember elkövet embertársa ellen, mindkettőnek árt – nemcsak azoknak, akiket sújt, hanem azoknak is, akik megteszik. Semmi sem rontja meg az embert jobban, mint a törvény karjának lenni és szenvedést okozni az embereknek. Az alattvalók jussa a szorongás, a szolgaiság szelleme és a hódoló hízelgés; de az uralkodó önelégültsége, önteltsége és arroganciája semmivel sem jobb.

A liberalizmus szeretné kiszedni a tüskét az állami tisztviselő és a polgár közötti kapcsolatból. Ennek során persze nem lép azoknak a romantikusoknak a nyomdokaiba, akik védelmükbe veszik a törvényszegő antiszociális viselkedését és elítélik nem csupán a bírót és a rendőrt, hanem magát a társadalmi rendet is. A liberalizmus nem kívánja tagadni és nem is tagadhatja, hogy az állam kényszerítő ereje és a bűnözők jogszerű büntetése olyan intézmények, melyek nélkül egyetlen társadalom sem boldogulhat soha semmilyen körülmények között. Azonban a liberális úgy hiszi, hogy a büntetés célja kizárólag a lehető legnagyobb mértékben kizárni a társadalomra veszélyes viselkedést. Nem lehet a büntetés része a bosszú és a megtorlás. A bűnöző szenvedje el a törvény büntetését, de ne a bíró, a rendőr és a mindig lincséhes csőcselék gyűlöletét.

A legkártékonyabb az önmagát az „állam” nevében igazoló kényszerítő hatalomban az, hogy mivel végső soron mindig szükségszerűen a többség beleegyezése tartja fenn, a bimbózó innovációk ellen indítja támadásait. Az emberi társadalom nem boldogulhat az állam apparátusa nélkül, de az emberiség haladásának teljes egészét az állam ellenállásával és kényszerítő hatalmával szemben kellett elérni. Nem csoda, hogy mindazoknak, akik valami újat adományoztak az emberiségnek, egyetlen jó szavuk sem volt az államról vagy annak törvényeiről! Ezt a javíthatatlan etatisták és államimádók talán rossz néven veszik; a liberálisok megértik az álláspontjukat, ha nem is támogatják azt. De minden liberálisnak elleneznie kell ezt az érthető irtózást mindennel szemben, ami börtönőrökre és rendőrökre vonatkozik, amikor olyan gőgös magabiztosságig fajul, hogy kijelenti az egyén jogát ahhoz, hogy fellázadjon az állam ellen. Az állam hatalmával szembeni erőszakos ellenállás a kisebbség végső megoldása arra, hogy kiszabaduljon a többség elnyomása alól. A kisebbségnek, ami az eszméi győzelmet szeretné látni, intellektuális eszközökkel kell törekednie arra, hogy a többséggé váljon. Az államot úgy kell felépíteni, hogy törvényeinek hatásköre engedjen az egyénnek egy bizonyos teret, amin belül szabadon mozoghat. Nem szabad olyan szigorúan körülhatárolni a polgár tevékenységeit, hogy ha másképpen gondolkodik a hatalmon levőktől, vagy ő maga pusztul, vagy ő pusztítja el az állam masinériáját.