Ludwig von Mises – Liberalizmus: 1.12. Tolerancia

Ludwig von Mises – Liberalizmus: 1.12. Tolerancia

A liberalizmus teljességgel és kizárólag a földi életre és a földi dolgokra korlátozza magát. A vallás birodalma azonban nem e világi. Így a liberalizmus és a vallás egymás mellett élhetnének anélkül, hogy érintkezne a szférájuk. Nem a liberalizmus hibája volt, hogy ütközőpontra jutottak. Nem lépte át helyénvaló szféráját, nem tört be a vallásos hit vagy a metafizikai tan birodalmába. Ennek ellenére a vallással mint politikai hatalommal találkozott, ami magának követelte a jogot ahhoz, hogy ítélete szerint szabályozza nem csak az ember kapcsolatát a túlvilággal, hanem az evilági ügyeket is.

Annyira elsöprő győzelmet aratott a liberalizmus ebben a konfliktusban, hogy az egyháznak egyszer s mindenkorra fel kellett adnia a követeléseket, amikhez évezredeken át nyomatékosan ragaszkodott. Az eretnekek megégetése, az inkvizíciós üldöztetések, a vallásháborúk – mára mindez történelem. Többé senki sem tudja megérteni, hogyan lehetett bíróságok elé rángatni, bebörtönözni, meggyilkolni és megégetni békés embereket, akik saját otthonuk négy fala között gyakorolták hitüket úgy, ahogy jónak hitték. De ha többé nem is gyújtanak máglyákat ad majorem Dei gloriam [Isten nagyobb dicsőségére], még mindig nagy fokú intolerancia uralkodik.

A liberalizmusnak azonban intoleránsnak kell lennie bármiféle intoleranciával szemben. Ha minden ember békés együttműködését tartjuk a társadalmi evolúció céljának, nem engedhetjük, hogy a papok és a fanatikusok megzavarják ezt a békét. A liberalizmus toleranciát hirdet minden vallásos és metafizikai hitnek, nem a „magasabb” dolgok iránti közönyéből, hanem a meggyőződésből, miszerint elsőbbséget kell élveznie a társadalmi béke biztosításának mindennel és mindenkivel szemben. És mivel minden vélemény, minden egyház és szekta tolerálását követeli, azokat vissza kell tessékelnie helyénvaló kereteik közé, amikor intoleránsan átlépik azt. A békés együttműködésre alapuló társadalmi rendben nincs helye annak, hogy az egyházak monopolizálják a fiatalok tanítását és oktatását. Biztosítható és biztosítandó is az egyháznak minden, amit támogatói szabad akaratukból adnak nekik; semmi nem engedhető meg nekik olyan személyekre vonatkozóan, akik nem akarnak érintkezni az egyházzal.

Nehéz megérteni, hogyan lelhetnek ellenségekre a liberalizmus ezen elvei a különböző felekezetek hívői körében. Ha ellehetetlenítik egy egyház számára a saját vagy állami erőszakkal való hittérítést, azzal másrészről védelmezik is azt az egyházat a más egyházak vagy felekezetek általi erőszakos hittérítéstől. Amit a liberalizmus az egyik kézzel elvesz az egyházaktól, azt visszaadja a másikkal. Még a vallásos fanatikusoknak is be kell ismerniük, hogy a liberalizmus semmit sem vesz el a hittől, ami annak helyénvaló szférájába tartozik.

Való igaz, hogy az egyházak és felekezetek, akik minden erejükkel üldözik a máshitűeket akkor, amikor ők vannak fölényben, úgyszintén követelik a toleranciát, amikor a kisebbségben találják magukat, legalábbis saját részükre. Azonban semmi közös nincsen ebben és a liberalizmus tolerancia iránti követelésében. A liberalizmus elvi, nem opportunista alapon követeli a toleranciát. Még a nyilvánvalóan nonszensz tanításoknak, a heterodoxia abszurd formáinak és a gyermekien ostoba babonáknak is toleranciát követel. Toleranciát követel azoknak a tanoknak és véleményeknek, amikről úgy véli, káros és pusztító hatást gyakorolnak a társadalomra, és még azoknak a mozgalmaknak is, akik ellen fáradhatatlanul küzd. Hiszen ami a tolerancia követelésére és gyakorlására készteti a liberalizmust, az nem a tolerálandó tan tartalma, hanem annak tudása, hogy egyedül a tolerancia teremtheti és őrizheti meg a társadalmi béke állapotát, ami nélkül az emberiség az évszázadokkal ezelőtti múlt barbarizmusába és nyomorúságába zuhan.

Az ostobaság, a nonszensz, a tévedés és a gonoszság ellen az elme fegyvereivel küzd a liberalizmus, nem pedig nyers erővel és elnyomással.