Ludwig von Mises – Liberalizmus: 1.11. Az állami tevékenység határa

Ludwig von Mises – Liberalizmus: 1.11. Az állami tevékenység határa

A liberális úgy látja, hogy az állam feladata csak és kizárólag az élet, az egészség, a szabadság és a magántulajdon biztosítása az erőszakos támadásokkal szemben. Minden, ami ezt meghaladja, gonosz. Egy állam, ami feladata elvégzése helyett olyan messzire merészkedik, hogy azzal valójában megsérti az élet és az egészség, a szabadság és a tulajdon személyes biztonságát, természetesen teljességgel rossz volna.

Mégis, ahogy Jacob Burckhardt mondja, a hatalom egy önmagában vett gonosz, bárki is gyakorolja. Hajlamos megrontani azokat, akik viselik, és visszaélésekhez vezet. Nem csak az abszolút uralkodók és arisztokraták esnek könnyen túlzásokba, hanem a tömegek is, akikre a demokrácia rábízta a legfőbb kormányzati hatalmat.

Az Egyesült Államokban tilos az alkoholos italok előállítása és értékesítése. Más országok nem mennek ilyen messzire, de szinte mindenhol korlátozzák az ópium, a kokain és hasonló narkotikumok eladását. Még azok is egészen helyénvaló dolognak tartják az egyéni szabadság efféle csorbítását, akik máskülönben általában aggódnak az állam tevékenységi körének kiterjedése miatt, és szerintük csak tudatlan doktrinerségből ellenzik ezeket a tilalmakat. Bizony, annyira általánosan elfogadott a hatóságok ezen beavatkozása az egyén életébe, hogy azok, akik elvi szinten ellenzik a liberalizmust, gyakran e tilalmak szükségességének látszólag vitán felül álló elismerésére alapozzák az érvüket, és azt a következtetést vonják le, hogy a teljes szabadság egy gonosz és az állami hatóságoknak – jóléte őrzőinek minőségében – bizonyos korlátok közé kell szorítaniuk az egyén szabadságát. A kérdés nem az, hogy korlátozzák-e a hatóságok az egyén szabadságát, hanem az, hogy milyen messzire menjenek el e tekintetben.

Nem kell szavakat fecsérelnünk arra a tényre, hogy ezek a narkotikumok mind károsak. Itt lényegtelen a kérdés, hogy vajon káros-e akár csak egy csekély mennyiségű alkohol is, vagy csak az alkoholos italokkal való visszaélés az. Köztudott tény, hogy az alkoholizmus, a kokainizmus és a morfinizmus az élet, az egészség, valamint a munkavégzés és a szórakozás halálos ellenségei; és egy utilitáriusnak ennélfogva bűnnek kell tekintenie őket. De ez közel sem demonstrálja azt, hogy a hatóságoknak közbe kell lépniük, hogy elfojtsák ezeket a bűnöket kereskedelmi tilalmakkal, ahogyan az is aligha nyilvánvaló, hogy ez az állami beavatkozás valóban képes elfojtani őket, vagy hogy – ha sikerülne is elérni ezt a célt – nem nyitja meg ezzel más veszélyek Pandóra szelencéjét, amik nem kevésbé kártékonyak, mint az alkoholizmus és a morfinizmus.

Aki meg van győződve arról, hogy ezeknek a mérgeknek az élvezete vagy túlzott élvezete káros, azt semmi sem gátolja, hogy tartózkodó vagy mértékletes életet éljen. Ezt a kérdést nem lehet úgy megvitatni, ha kizárólag az alkoholizmusra, morfinizmusra, kokainizmusra stb. hivatkozunk, amiket minden észszerű ember rossz dolognak tart. Hiszen ha a polgárok többsége elviekben elfogadja a jogot ahhoz, hogy rákényszerítse az életmódját egy kisebbségre, lehetetlen megállni az alkohol, a morfium, a kokain és hasonló mérgek élvezetének betiltásánál. Miért ne legyen érvényes a nikotinra, a koffeinre és a hasonlókra az, ami ezekre a mérgekre érvényes? Miért ne írja elő általánosan az állam, milyen ételek élvezhetők és miket kötelesek kerülni, mert ártalmasak? A sportokat is sokan hajlamosak tovább élvezni, mint amit erejük engedne. Itt miért ne avatkozzon be az állam? Kevés férfi tudja, hogyan tanúsítson mértékletességet a szexuális életben, és kiváltképp nehéznek tűnik az idősebbek számára megérteni, hogy teljesen fel kellene hagyniuk az efféle örömökkel, vagy legalábbis mértékkel kellene gyakorolniuk. Itt nem kellene beavatkoznia az államnak? Ezeknél az örömöknél sokkal károsabb – mondanák sokan – a gonosz művek olvasása. Miért kellene hagyni, hogy az ember legalantasabb ösztöneire apelláló sajtó megronthassa a lelket? Nem kellene talán betiltani a pornográf képek, az obszcén színdarabok, röviden, minden immoralitásra csábítás betiltását? És talán nem ugyanolyan káros az emberre és a nemzetre a hamis szociológiai tanok terjesztése? Hagyni kellene, hogy az emberek polgárháborúra és más országok elleni háborúra buzdítsanak másokat? És kell-e engedni, hogy a sértő gúnyiratok és az istenkáromló kirohanások aláássák Isten és az Egyház tiszteletét?

Láthatjuk, hogy amint feladjuk az érvet, miszerint az államnak nem szabad beleavatkoznia bármi kérdésbe, ami az egyén életmódját érinti, annak a legkisebb részletekbe menő szabályozásához és korlátázásához jutunk. Az egyén személyes szabadsága hatálytalanításra kerül. A közössége szolgájává válik, aki köteles engedelmeskedni a többség parancsainak. Aligha szükséges részletezni a módokat, ahogyan a hatalomra jutott gonosz emberek visszaélhetnek ezzel az erővel. Az efféle hatalom gyakorlása, ha a legjobb szándékoktól vezérelt ember kezébe is kerül, szükségszerűen szellemi sivársággá változtatja a világot. Az emberiség minden haladását egy apró kisebbség kezdeményezése eredményezte, akik elkezdtek eltérni a többség eszméitől és szokásaitól, míg példamutatásuk végül másokat is rávett arra, hogy maguk is elfogadják az innovációt. Ha felruházzuk a többséget a joggal ahhoz, hogy megparancsolja a kisebbségnek, mit gondoljon, mit olvasson és mit tegyen, azzal egyszer s mindenkorra véget vetünk a haladásnak.

Hiábavaló azzal tiltakozni, hogy a morfinizmus elleni küzdelem és a „gonosz” irodalmi művek elleni küzdelem két egészen más dolog. Az egyetlen különbség közöttük az, hogy néhányan, akik támogatják az előbbi tilalmát, nem fogadnák el az utóbbi tilalmát. Az Egyesült Államokban a metodisták és a fundamentalisták az alkoholos italok előállítását és értékesítését tiltó törvény beiktatása után azonnal elkezdtek küzdeni az evolúció-elmélet elfojtásáért, és máris sikerült számos tagállam iskoláiból száműzniük a darwinizmust. A szovjet Oroszországban minden szabad véleménynyilvánítást elfojtanak. Az, hogy engedélyezik-e egy könyv kiadását, néhány tanulatlan és műveletlen fanatikus belátásán múlik, akiket az a kormányzat jelölt ki, amit felhatalmaztak azzal, hogy ilyen ügyekkel foglalkozzon.

Kortársaink hajlama arra, hogy autoritárius tilalmat követeljenek, amint valami nem tetszik nekik, és készségük arra, hogy megadják magukat az efféle tilalmaknak, még akkor is, amikor a betiltott dolog egészen elfogadható számukra, azt mutatja, hogy mennyire mélyen gyökerezik bennük a szolgaság szelleme mind a mai napig. Hosszú éveken át tartó önképzés kell ahhoz, hogy a szolga polgárrá változtathassa magát. Egy szabad embernek képesnek kell lennie elviselni, amikor embertársa máshogyan él és cselekszik, mint amit ő helyesnek talál. Meg kell szabadítania magát a szokástól, hogy rendőrt hív, amint valami nem tetszik neki.