Ludwig von Mises – Emberi cselekvés: II.3. Az a priori és a valóság

Ludwig von Mises – Emberi cselekvés: II.3. Az a priori és a valóság

Ludwig von Mises

Emberi Cselekvés

 

II.
Az emberi cselekvés tudományainak ismeretelméleti problémái

 

3.
Az a priori és a valóság

Az apriorisztikus érvelés színtisztán fogalmi és deduktív. Nem eredményezhet semmi mást, csak tautológiákat és analitikus ítéleteket. Minden következtetését logikailag a premisszákból származtatják, és azok már előzetesen benne rejlettek a premisszákban. Tehát – mondja egy népszerű ellenvetés – nem adhat hozzá semmit a tudásunkhoz.

Minden geometriai tétel már előzetesen benne rejlik az axiómákban. A derékszögű háromszög fogalma máris magában foglalja Pitagorasz tételét. Ez a tétel egy tautológia, a levezetése egy analitikus ítéletet eredményez. Ettől függetlenül senki sem vitatná, hogy a Pitagorasz-tétel, és általánosságban a geometria bővíti a tudásunkat. A tisztán deduktív érvelésből származó megismerés úgyszintén kreatív, és eddig elzárt területekre nyit betekintést az elménk számára. Az apriorisztikus érvelés lényeges feladata, hogy egyrészt fényt derítsen mindarra, ami benne rejlik a kategóriákban, fogalmakban és premisszákban, másrészről pedig hogy megmutassa, mi az, amit nem foglalnak magukba. Feladata láthatóvá és nyilvánvalóvá tenni azt, ami előtte rejtett és ismeretlen volt.1

A pénz fogalmában máris benne rejlik a monetáris elmélet összes tétele. A mennyiségi pénzelmélet nem told semmit a tudásunkhoz, amit tulajdonképpen ne tartalmazna a pénz fogalma. Átalakít, kifejleszt és kibont; csupán analizál, tehát tautologikus, mint a Pitagorasz-tétel a derékszögű háromszög fogalmával kapcsolatban. Viszont senki nem tagadná a mennyiségi pénzelmélet kognitív értékét. A tétel ismeretlen az elme számára, amit nem világosított fel a közgazdasági érvelés. A szóban forgó kérdések megoldására irányuló sikertelen próbálkozások sokasága mutatja, hogy kétségtelenül nem volt könnyű elérni az ismeretek jelen állapotát.

Nem az apriorisztikus tudomány rendszerének hiányossága, hogy nem közvetíti számunkra a valóság teljes megértését. Fogalmai és tételei mentális eszközök, amelyek megnyitják a valóság teljes megértéséhez vezető utat; de ők maguk nem alkotják minden dolog tényszerű ismeretének teljességét. Az elmélet és az élő, változó valóság felfogása nem állnak ellentétben egymással. Elmélet nélkül, az emberi cselekvés általános apriorisztikus tudománya nélkül nem lehet megérteni az emberi cselekvés valóságát.

Az értelem és a tapasztalat közötti kapcsolat régóta az egyik alapvető filozófiai kérdés. Mint a tudás kritikájának összes többi kérdését, a filozófusok kizárólag a természettudományokra való hivatkozással közelítették azt meg. Figyelmen kívül hagyták az emberi cselekvés tudományait. Hozzájárulásaik haszontalanok a praxeológia számára.

A közgazdaságtan episztemológiai problémáinak vizsgálata során szokás a természettudományok számára javasolt megoldások egyikét alkalmazni. Néhány szerző Poincaré konvencionalizmusát tanácsolta.2 Ők a közgazdaságtani érvelés premisszáit nyelvi vagy posztulátumi konvenció kérdésének tekintik.3 Mások inkább az Einstein által megfogalmazott gondolatokba nyugszanak bele. Einstein felteszi a kérdést: „Hogyan képes a matematika, az emberi elme terméke, ami nem függ semmilyen tapasztalattól, olyan tökéletesen illeszkedni a valóság dolgaihoz? Vajon képes az emberi elme a tapasztalat segítsége nélkül, színtiszta érveléssel felfedezni a valódi dolgok vonásait?” És a válasza: „Amennyiben a matematika tételei a valóságra hivatkoznak, nem bizonyosak, és amennyiben bizonyosak, nem a valóságra hivatkoznak.”4

Viszont az emberi cselekvés tudományai radikálisan különböznek a természettudományoktól. Minden szerző siralmas hibát vét, aki nagy buzgalommal a természettudományok mintáját követve próbálja felépíteni az emberi cselekvés tudományainak episztemológiai rendszerét.

A valódi dolog, ami a praxeológia tárgyát képezi, az emberi cselekvés ugyanabból a forrásból fakad, mint az emberi érvelés. A cselekvés és az értelem kongenerikus és homogén dolgok; akár egyazon dolog két különböző részének is nevezhetők. Az, hogy az értelemnek hatalmában áll színtiszta következtetéssel megvilágítani a cselevés lényeges jellemvonásait, az annak a ténynek a következménye, hogy a cselekvés az értelem származéka. A helyes praxeológiai érvelés által elért tételek nem pusztán tökéletesen bizonyosak és kétségbevonhatatlanok, mint a helyes matematikai tételek. Apodiktikus bizonyosságuk és kétségbevonhatatlanságuk teljes szigorával a cselekvés valóságára hivatkoznak, ahogyan az testet ölt az életben és a történelemben. A praxeológia valós dolgokról közvetít egzakt és precíz tudást.

A praxeológia kezdőpontja nem az axiómák kiválasztása és az eljárási módszerről való döntés, hanem a cselekvés lényegéről való elmélkedés. Nincs olyan cselekvés, amelyben ne jelennének meg teljesen és tökéletesen a praxeológiai kategóriák. Nem képzelhető el olyan cselekvési mód, amelyben nem lehet világosan megkülönböztetni és pontosan elkülöníteni az eszközöket és a célokat vagy a költségeket és a hasznokat. Semmi nincs, ami csupán hozzávetőlegesen vagy tökéletlenül illeszkedik egy csere gazdasági kategóriájába. Csak csere és nem-csere létezik; és a cserékre vonatkozó összes általános tétel, azok teljes szigorával és minden implikációjával érvényes minden cserére. Nincsen átmenet a cseréből a nem-cserébe, vagy a közvetlen cseréből a közvetett cserébe. Soha semmit nem lehet megtapasztalni, ami ellentmondana ezeknek az állításoknak.

Egy ilyen tapasztalat mindenekelőtt azért lenne lehetetlen, mert az emberi cselekvéssel kapcsolatos minden tapasztalatot a praxeológiai kategóriák kondicionálnak, és csak azok alkalmazásával válnak lehetségessé. Ha nem volnának meg az elménkben a praxeológiai érvelés által biztosított sémák, soha nem volnánk abban a helyzetben, hogy észleljünk vagy felfogjunk bármilyen cselekvést. Észlelnénk mozgásokat, de nem észlelnénk eladást vagy vásárlást, árakat, béreket, kamatokat, és a többi. Pusztán a praxeológiai séma használatával válunk képessé arra, hogy tapasztalatra tegyünk szert a vásárlással vagy eladással kapcsolatban, függetlenül a ténytől, hogy ezzel egyidejűleg felfognak-e az érzékeink bármilyen emberektől, vagy a külvilág nem-emberi elemeitől származó mozdulatot. A praxeológiai tudás segítsége nélkül sosem tudnánk meg semmit a csereeszközökről. Ha efféle, előzőleg megalkotott tudás nélkül közelítünk az érmékhez, pusztán kör alakú fémlemezeket látnánk, semmi többet. A pénzzel kapcsolatos tapasztalathoz elengedhetetlen a csereeszköz praxeológiai kategóriájával való ismeretség.

Az emberi cselekvéssel kapcsolatos tapasztalat abban különbözik a természeti jelenségekkel kapcsolatos tapasztalattól, hogy megköveteli és előfeltételezi a praxeológiai tudást. Ez az oka annak, hogy a természettudomány módszerei nem alkalmasok a praxeológia, a közgazdaságtan és a történelem tanulmányozásához.

A praxeológia a priori jellegének megállapítása során nem egy jövőbeli, új tudomány tervrajzát vázoljuk fel, amely különbözik az emberi cselekvés hagyományos tudományaitól. Nem azt állítjuk, hogy az emberi cselekvés elméleti tudományának apriorisztikusnak kellene lennie, hanem azt, hogy az, és mindig is az volt. Minden elmélkedés az emberi cselekvéssel kapcsolatosan felmerülő kérdésekről szükségszerűen apriorisztikus érveléshez kötött. Ebben a tekintetben semmi különbséget nem jelent, hogy a kérdést taglaló emberek tiszta tudásra törekvő teoretikusok, vagy államférfiak, politikusok és hétköznapi polgárok, akik szeretnék megérteni a történő változásokat, és szeretnék felfedezni, miféle állami politika vagy magán magatartás szolgálja leginkább az érdeküket. Az emberek talán valami konkrét tapasztalat jelentőségéről kezdenek vitázni, de a vita elkerülhetetlenül elkanyarodik a szóban forgó esemény véletlenszerű és környezeti vonásaitól az alapvető elvek elemzésére és észrevétlenül elhagy minden hivatkozást azokra a tényleges eseményekre, amelyek előidézték a vitát. A természettudományok történelme olyan elméletek és hipotézisek lajstroma, amiket elvetettek, mert megcáfolta őket a tapasztalat. Emlékezzünk például a régi mechanika tévedéseire, amelyeket Galileo cáfolt meg, vagy a flogisztonelmélet sorsára. Egyetlen ilyen eseményt sem jegyeztek fel a közgazdaságtan történelmében. A logikailag egymással inkompatibilis elméletek bajnokai ugyanazokról az eseményekről vallják azt, hogy bebizonyította az álláspontjukat a tapasztalat. Az igazság az, hogy egy összetett jelenség tapasztalata – és nincs másmilyen tapasztalat az emberi cselekvés birodalmában – mindig értelmezhető különböző, ellentmondásban álló elméletek szemszögéből. Az, hogy kielégítő vagy elégtelen-e az értelmezés, a szóban forgó elméletek kiértékelésétől függ, ami előzetesen, apriorisztikus érvelés alapján történik.5

A történelem semmilyen általános szabályt, elvet vagy törvényt nem taníthat nekünk. Semmilyen módszerrel nem vonhatók ki az emberi magatartásra és irányelvekre vonatkozó elméletek vagy tételek a posteriori egy történelmi tapasztalatból. A történelmi adatok semmi mások nem volnának, mint az egymástól független jelenségek esetlen gyűjteménye, egy halom zűrzavar, ha nem lehetne őket tisztázni, rendezni és értelmezni a szisztematikus praxeológiai tudás használatával.

Bob Murphy segédkönyve

Bár a praxeológia állításai a priori állítások, mégis „tanítanak” valamit a valóságról. A geometriai vagy a matematikai tételek is a kezdeti premisszák vagy axiómák „puszta” átalakítása, a matematika mégis kétségtelenül hozzáad az emberi tudáshoz és lehetővé teszi, hogy az emberek új dolgokat érjenek el a valóságban.

Ahelyett, hogy a múltbéli tapasztalatot vennénk alapként, hogy abból általánosítsunk és dolgozzunk ki egy kísérleti gazdaságelméletet, amikor az emberi cselekvésről van szó, kizárólag egy előzetes praxeológiai tudás segítségével értelmezhetjük a múltbéli cseréket, költségeket, stb. Ha nem lennénk előzetesen birtokában a cselekvésről alkotott tudásnak, csak testi mozgásokat látnánk, nem pedig vásárlást és eladást.

  1. A tudomány – mondja Meyerson, „l’acte par lequel nous ramenons á l’identique ce qui nous a, tout d’abord, paru n’étre pas tel.” („a folyamat, amely visszavezet minket a dologhoz, ami először nem tűnt számunkra annak.”) (De l’Explication dans les sciences, [Párizs, 1927], 154. o.); vö. Morris R. Cohen, A Preface to Logic (New York, 1944), 11-14. o.
  2. Henri Poincaré, La Science et l’hypothése, (Párizs, 1918), 69. o.
  3. Felix Kauffman, Methodology of the Social Sciences, (London, 1944), 46-47. o.
  4. Albert Einstein, geometrie und Erfahrung, (Berlin, 1923), 3. o.
  5. Vesd össze E. P. Cheyney, Law in History and Other Essays, (New York, 1927), 27. o.