Üdvözlünk a könyvtárban!

Itt olvashatod el és töltheted le az e-könyveinket, amiket számodra fordítottunk le és tettünk elérhetővé, gondosan kiválogatva azokat, amik a legalaposabban megválaszolják a népszerű államista téveszméket.

A könyvek előnye, hogy jobb lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy szerző minden felmerülő kérdést megválaszolva körbejárjon egy kérdéskört. Mivel a könyvek biztosítják a legátfogóbb tudást egy témában, ez az oldal egyfajta libertárius tudásbázisként szolgál a számodra, ahova vissza-visszatérhetsz, hogy mélyítsd az ismereteidet a politikafilozófia, a gazdaságelmélet, a történelem bonyolult kérdéseiről.

A könyvtár becsületkassza alapon működik; ha értéket találtál a tartalmában, segíts nekünk fenntartani és bővíteni a tartalmát azzal, hogy vásárolsz a könyveinkből vagy támogatod az oldalt. ♥

letölthető könyveink

Balla Antal

A liberalizmus történelme

Gazdasági és politikai tanításai

Ez a könyv mérsékelt igényekkel lép az olvasóközönség elé. Beleszorítani a szabadelvűséget, ezt a sokáig ellenállhatatlannak látszó romboló és alkotó erőt, politikai és gazdasági eredményeivel együtt egy kis kötetbe, úgy, hogy ne vétsünk a tudományos alaposság követelményei ellen, csaknem lehetetlen feladat. De célom nem ez volt; mindössze csak annyi, hogy rövid, világos, áttekintő előadásban megismertessem a magyar olvasóval a liberalizmus eredetét, lényegét, politikai, közgazdasági dogmáit, s rámutassak arra, hogy az emberiség a szabadelvű irányzatnak mennyit köszönhet. Azt hiszem, nem végeztem fölösleges vagy hiábavaló munkát. Mint újságíró, azokon a helyeken forgolódva, ahol a napi politika eseményeit tárgyalják, gyakran tapasztaltam, hogy mennyi illúziónak, rosszul értelmezett fogalomnak, és tévedésnek vagyunk áldozatai. Az emberek gyakran szidnak és hangulatok hatása alatt dicsőítenek politikai és társadalmi jelszavakat, melyeknek értelmével nincsenek tisztában. Milyen ellenmondás példáiul az, amikor ócsárolják a szocializmust, de közben követelik a mennél nagyobb mértékű állami beavatkozást!

A liberalizmus problémájához a legnagyobb tárgyilagossággal nyúltam. Azzal az objektivitással és megértésre való törekvéssel tárgyalom a szabadelvűséget és a XIX. század vele kapcsolatos jelenségeit, amiket a magyar történetírók közül Ballagi Aladártól tanultam. Éppen ezért bizonyos megállapításaim és következtetéseim a magyarországi liberalizmusról nem egyeznek meg az általában elterjedt felfogásokkal, mert az elfogulatlan igazságszolgáltatás arra indított, hogy a Tisza-rendszerről nem éppen kedvező, de véleményem szerint igazságos kritikát mondjak.

Bármennyire törekedtem is a tárgyilagosságra, nem tudtam, de nem is akartam, megtagadni önmagam. Meggyőződéses individualista, tehát politikai és közgazdasági kérdésekben liberális vagyok; de viszont elismerem, hogy a liberalizmussal ellentétes irányok: a konzervativizmus, a szocializmus, a katolikus reakció, szintén szükségképpeniek. Ma egy fejtetőre állított világban élünk. A diktatúrajárvány és az államosító mánia azt mutatják, hogy sok ember visszavágyakozik a rég kimúlt, annak idején csődöt mondott életformákba. Én az újkor történelméből azt olvastam ki, hogy minden haladás, minden eddig elért eredmény az egyéni szabadságnak és az egyén autonómiájának köszönhető, és a két angolszász nemzet ma azért a világ ura, mert hű maradt ezekhez a tradíciókhoz. Meggyőződésem, hogy csak az individualizmusnak van jövője, és könyvemben azt próbálom igazolni, hogy minden olyan elv, mely az egyén leigázására törekszik, bármilyen formáiban jelentkezzék is, a haladás feltartóztatását jelenti. Mennyire sikerült ezt kimutatnom, annak elbírálására mások vannak hivatva.”

Charles de Montalembert

Szabad egyház a szabad államban

 

Gróf Charles de Montalembert a liberális katolicizmus kimagasló képviselője volt. Élete első éveit Angliában töltötte, majd Párizsban tanult olyan iskolatársakkal és tanárokkal körbevéve, akik vele ellentétben szinte mind ateisták voltak. Montalembert már ekkor megfogalmazta egy levelében filozófiája és élete jelszavát, amikor azt írta: „milyen nagyszerű volna megmutatni, hogy a vallás az anyja a szabadságnak!”

Szívén viselte a katolikus írek és lengyelek szabadságának ügyét. 1830-ban Írországba utazott, hogy találkozzon a szabadságmozgalom vezetőjével, és a L’Avenir katolikus liberális lap hasábjain kampányolt az írek és a lengyelek szabadsága mellett. Egész élete során küzdött az oktatási szabadságért, és amikor a L’Avenir szerkesztősége háborút indított az államhatalom oktatási monopóliuma ellen azzal, hogy 1831-ben megnyitott egy engedély nélküli általános iskolát, a rendőrök bezárták az intézményt, a hősies grófot pedig eljárás alá vonták ezért a lázadásért.

Ez a kötet azt a két beszédet tartalmazza, amit 1863-ban mondott el a Belga Katolikusok Kongresszusa előtt. A beszédek a szabadság és az Egyház kapcsolatát taglalják, figyelmeztetik a hívőket, hogy fogadják el a szabadság eszméjét, ne keressék az állam kegyét és támogatását, ne próbálják elfojtani a vallásszabadságot és visszahozni az állami erőszakkal érvényesített államvallást, hiszen az mindig és mindenhol a kereszténység hanyatlását és közutálatát eredményezi. Ma, amikor az állam és az egyház ismételt összefonódásának lehetünk szemtanúi, ennek a kis kötetnek az üzenete ugyanolyan fontos, mint másfél századdal ezelőtt, amikor a benne foglalt beszédek először elhangzottak.

Franz Oppenheimer

Az Állam

Ez a könyv óriási hatást gyakorolt a modern libertárius mozgalomra és olyan gondolkodók alkalmazták a benne foglalt megállapításokat filozófiájuk alapjaként, mint Albert Jay Nock és Murray N. Rothbard.

Oppenheimer zseniális tisztánlátással mutatja be az Állam valódi természetét. Rendíthetetlen logikával bizonyítja be, hogy a politika valójában egy társadalmi osztály azon törekvését szolgálja, hogy munka nélkül, tehát nem gazdasági úton, rablással és eltulajdonítással jusson gazdasági javakhoz. Az Állam egy olyan intézmény, melyet egy győztes csoport a legyőzöttre kényszerít, hogy szabályozza a legyőzöttek feletti uralmát és biztosítsa önmagát a belső felkelések és a külső támadások ellen. Ennek az uralomnak a végső célja: a legyőzöttnek a győztes által való gazdasági kizsákmányolása, a leigázott csoport megdolgoztatása és megadóztatása az Államot irányító uralkodó osztály javára. Így a történelem az erőszakos uralkodók és a dolgozó emberek harca. Az egyik osztály harcol és politizál, míg a másik dolgozik az ő szolgálatukban.

Hans-Hermann Hoppe

Az Ember rövid történelme:

Fejlődés és hanyatlás

“Az Ember rövid történelme nagyszerű bepillantás a ma élő legzseniálisabb libertárius – Murray N. Rothbard egykori tanítványa és közeli barátja – Hans-Hermann Hoppe elméjébe. A könyv három esszéje új fényben világítja meg az emberi történelmet: szembemenve az uralkodó pozitivista nézetekkel, Hoppe felismeri, hogy bármilyen érvényesnek vallott történelmi magyarázatnak összhangban kell lennie más tudományok, név szerint a gazdaságtan és az etika – a praxeológia és a libertarianizmus – érvényes és igaz következtetéseivel.

Hoppe ebből a szempontból vizsgálja meg a magántulajdon és a család eredetét első esszéjében, mint a két intézményt, ami ideiglenesen felszabadította a vadászó-gyűjtögető emberiséget a legnagyobb veszélytől – amit az egyre növekvő népesség jelentett a természet adta javak meghatározott mennyiségű kínálatára, fenyegetve az ember életszínvonalát és megélhetését; permanens háborúba taszítva az emberiséget. A magántulajdon és a család intézménye által biztosított bőség viszont ideiglenes volt, és a népességnövekedés ismét fenyegetni kezdte az élelemkínálatot. A végső megoldást az Ipari Forradalom jelentette, amelyet – ahogy arra Hoppe rámutat – nem elsősorban a magántulajdon intézményes védelmének megerősödése hozott el, hanem sokkal inkább a tény, hogy a nyugati civilizáció akkorra “tenyésztette” ki a népességnövekedést folyamatosan meghaladó gazdasági növekedéshez szükséges intelligenciát.

Végül a könyv harmadik esszéje elsöprő logikai erővel és integritással fedi fel az Állam természetét. Az arisztokráciától a monarchián át a demokráciáig c. esszé amit kiválósága miatt különállóan is kiadtak – arra mutat rá, hogy ellentétben a szinte egyetemesen vallott tévhittel, a demokrácia a lehető legkárosabb államforma mind közül, mivel itt az államfő és a kormány pusztán a rövid időre kinevezett gondnok szerepében irányítja az államapparátust, arra ösztönözve az épp hatalmon levő uralkodókat, hogy annyit és olyan gyorsan marjanak el az adóztatással elkobozható zsákmányból, amennyit csak lehetséges. Ezzel szemben a monarchiában a király az ország hosszútávú érdekeit tartja szem előtt, hiszen egész élete során profitálni fog gazdasági teljesítményéből, majd gyermekeire hagyományozhatja. Viszont a monarchia jellegzetessége még mindig az, hogy monopolizálja a végső döntéshozatal hatalmát, ami továbbra is a monopóliumok minden káros hatásával jár – szemben a természetes úton kialakuló arisztokráciával vagy elittel, akikhez az emberek szabadon és bizalommal fordulhatnak konfliktusaikkal, hiszen az idők során kivívták maguknak igazságosságuk és bölcsességük hírnevét és elismerését.

Az Ember rövid történelme felüdítő intellektuális szórakozás; miközben olyan igazságokat tár fel, amelyek után levegőért kapkod az olvasó.”

Hans-Hermann Hoppe

Jobboldali Libertarianizmus

és más esszék

“Mindennek fényében jobboldali libertáriusként először természetesen azt mondanám gyermekeimnek és tanítványaimnak: mindig tiszteld, és sose sértsd meg mások magántulajdon-jogait, és lásd az Államot a magántulajdon ellenségeként, valójában annak antitéziseként. De nem hagynám ennyiben. Nem mondanám (vagy nem utalnék némán arra), hogy amint ennek a követelménynek megfelelően viselkedsz, „bármi elfogadható.” Ez lényegében az, amit a látszólag „vézna” libertáriusok tanácsolnak. Nem volnék kulturális relativista, ahogyan a legtöbb „vézna” libertárius, legalábbis hallgatólagosan. Hozzáadnám (minimum): légy az és tedd azt, ami boldoggá tesz, de mindig tartsd észben, hogy mindaddig, amíg a világszintű munkamegosztás része vagy, léted és jóléted döntően másokon, és kiváltképp a fehér, heteroszexuális férfiak által dominált társadalmakon, patriarchális családszerkezetükön, illetve burzsoá vagy arisztokratikus életmódjukon és magatartásukon múlik. Tehát ha nem is szeretnél abban részt venni, lásd, hogy ettől függetlenül a társadalmi szerveződés sztenderd „nyugati” modelljének haszonélvezője vagy, és következményképpen saját érdekedben ne tegyél olyat, ami aláássa azt, hanem helyette támogasd, mint ami méltó a tiszteletre és a védelemre.

Az „áldozatok” hosszú sorának pedig azt mondanám: tedd a saját dolgod, éld a saját fekete, barna, feminista, zsidó, homoszexuális életedet mindaddig, amíg békésen teszed, mások magántulajdon-jogainak megsértése nélkül. Ha és amennyiben a nemzetközi munkamegosztás része vagy, nem tarozol kárpótlással senkinek, és senki sem tartozik neked kárpótlással. Az állítólagos ’elnyomóiddal’ való együttélésed kölcsönösen kedvező. De tartsd észben, hogy míg az ’elnyomók’ meg tudnak élni és lenni nélküled – bár alacsonyabb életszínvonallal – ennek fordítottja nem igaz. Az ’elnyomók’ eltűnése veszélyeztetné a létezésedet is. Tehát ha nem is szeretnéd követni a fehér férfiak kultúrája által felállított modellt, tudd, hogy csak e modell folytatólagos létének köszönhető, hogy fenntarthatók alternatív kultúrák a jelen életszínvonallal, illetve hogy e ’nyugati’ modell, mint globálisan hatékony Leitkultur eltűnése veszélyeztetné számos, ha nem az összes ’áldozattársad’ életét.”

Henry Hazlitt

Közgazdaságtan egy leckében

“Henry Hazlitt a New York Times-nál vezércikk-íróként eltöltött éveit követően írta ezt a könyvet. Néhány alapelvbe kívánta sűríteni a gazdaságtan teljes tanítását, és megmagyarázni őket úgy, hogy az emberek sose felejtsék el. Sikerült. Bastiat néhány történetére, saját kifogástalan logikai érzékére, illetve tiszta és érthető prózájára támaszkodott.

Természetesen maga Mises inspirálta, de hozzáadta a projekthez saját különleges adottságait. Erre egy példa: ez a könyv tette oly’ híressé a “törött ablak tévedést.” Nem csak tömör és informatív, meglepően előrelátó és gyökerekig hatoló erőfeszítéssel szedi ízekre azokat a gazdaságtani tévedéseket, amelyek annyira elterjedtek, hogy szinte új ortodoxiává váltak.

Ez az a könyv, amit érdemes elküldeni a riportereknek, politikusoknak, lelki pásztoroknak, politikai aktivistáknak vagy bárkinek, akinek hasznára válhat a tudás. Talán a valaha írt legfontosabb közgazdaságtani könyv olyan értelemben, hogy ennek áll leginkább lehetőségében, hogy megismertesse a tömegeket a tudományággal.

Sok író próbálkozott azzal, hogy a bevezetés kategóriájában felülmúlja ezt a könyvet, de egyikük sem járt sikerrel. Hazlitt könyve mind a mai napig a legjobb. Még mindig a leggyorsabb módja a közgazdász-gondolkodásmód elsajátításának. Ezért használták a legjobb osztálytermekben az elmúlt hatvan évben.”

Lawrence W. Reed

Nagy mítoszok a Nagy Gazdasági Világválságról

“Eleged van abból, hogy a politikusok egymást hibáztatják, harcolnak, hogy óvják magukat a kritikától és a meghurcolástól, politikai pontokat gyűjtenek egy krízis közepén, és adósságot adósságra halmoznak, amelyet „élénkítő csomagnak” neveznek? Miért akarják annyian rájuk bízni az egészségügyet, az oktatást, a nyugdíjat, és életük ezer más aspektusát? Ez nem több nagybetűs őrületnél. Az ellenszer pedig az Igazság. Tanulnunk kell ostobaságaink leckéiből, és el kell határoznunk, hogy most oldjuk meg őket, nem pedig később.”

“Mindenki hallotta a filozófus, George Santayana bölcs megfigyelését: „Azok, akik képtelenek emlékezni a múltra, arra ítéltetnek, hogy megismételjék azt.” Ez egy figyelmeztetés, amelyet nem tanácsos figyelmen kívül hagynunk.”

Ludwig von Mises

A huszadik század epilógusa

Korunknak, a diktátorok, a háborúk és a forradalmak korának karakterisztikus jellemzője az antikapitalista elfogultsága. A legtöbb kormány és politikai párt buzgón kívánja korlátozni a magán kezdeményezés és a szabad vállalkozás szféráját. Szinte megkérdőjelezetlen dogmaként vallják, hogy a kapitalizmusnak befellegzett, és a minden gazdasági tevékenységet átszövő szabályozás közelgő kora mind elkerülhetetlen, mind igen kívánatos.

Szinte egyáltalán nem talál kihívóra a tan, miszerint az Állam vagy a Kormány minden jó és hasznos megtestesítője, az egyének pedig szerencsétlen alattvalók, akik kizárólag arra törekednek, hogy károsítsák egymást, és rettentő szükségük van egy védelmezőre. Tabunak számít a legkisebb mértékben is megkérdőjelezni. Azt, aki kijelenti az Állam istenszerűségét és papjainak – a bürokratáknak – a tévedhetetlenségét, a társadalomtudományok pártatlan tanulmányozójának tartják. Azokat pedig, akik ellenvetéseket fogalmaznak meg, szűklátókörűnek és elfogultnak bélyegzik. Az államimádat új vallásának támogatói nem kevésbé fanatikusak és intoleránsak, mint amennyire Afrika és Spanyolország mohamedán hódítói voltak.

A történelem a diktátorok és a zsarnokok korának fogja nevezni korunkat. Az elmúlt években szemtanúi lehettünk két ilyen felmagasztalt emberfeletti ember bukásának. De továbbra is él az a szellemiség, ami autokrata hatalomra emelte ezeket a gazembereket. Átitatja a tankönyveket és a publikációkat, a tanárok és a politikusok száján keresztül szól hozzánk, testet ölt a pártprogramokban, a darabokban és a regényekben. Amíg ez a szellemiség uralkodik, nem reménykedhetünk a tartós békében, a demokráciában, a szabadság megőrzésében vagy a nemzet gazdasági jólétének egyenletes javulásában.”

Ludwig von Mises

Az antikapitalista mentalitás

“A gazdasági vezetés prekapitalista módszereinek leváltása a laissez-faire kapitalizmusra megsokszorozta a népességszámot és példátlan módon megnövelte az átlagos életszínvonalat. Ma egy nemzet annál gazdagabb, minél kevesebb akadályt próbál a szabad vállalkozás és magán kezdeményezés szelleme elé gördíteni. Az Egyesült Államok népe azért sokkal gazdagabb, mint az összes többi ország lakossága, mert állama később vágott bele a vállalkozás obstrukciójának politikájába, mint az államok a világ többi részein. Ettől függetlenül sokan – kiváltképp az értelmiségiek – szenvedélyesen gyűlölik a kapitalizmust. A társadalom gazdasági szervezésének e rettenetes módja szerintük nem hozott mást, mint bajt és szenvedést. Az emberek egyszer, az „Ipari Forradalmat” megelőző régi szép időkben boldogok és gazdagok voltak. Most, a kapitalizmusban a túlnyomó többség szegény éhező, akit kegyetlenül kizsákmányolnak az individualisták. Hiszen ezeknek a gazembereknek semmi nem számít, csak a pénzérdekük. Nem termelnek jó és igazán hasznos dolgokat, csak azt, ami a legnagyobb profitot hozza. A testet alkoholos italokkal és dohánnyal, az elmét és a lelket pedig bulvárral, ledér könyvekkel és bugyuta mozgóképekkel mérgezik. A kapitalizmus „ideológiai építménye” a hanyatlás és degradáció irodalma, a burleszk show és a sztriptíz művészete, a hollywoodi filmek és a detektívtörténetek.

A közvélemény előítélete és bigottsága abban a tényben ölt a legtisztábban testet, hogy a „kapitalista” jelzőt kizárólag utálatos dolgokhoz csatolja, nem pedig azokhoz, amiket mindenki helyesel. Hogyan származhatna bármi jó a kapitalizmusból! Ami értékes, azt a kapitalizmus ellenére cselekedték, de a rossz dolgok a kapitalizmusból nőttek ki.

E tanulmány feladata elemezni ezt az antikapitalista előítéletet, felfedni gyökereit és következményeit.”

Ludwig von Mises

Bürokrácia

“A napjaink társadalmi és politikai konfliktusainak legfőbb kérdése, hogy az embernek fel kell-e adnia szabadságát, vállalkozó szellemét és személyes felelősségét, és köteles-e alávetnie magát a korlátozás és a kényszer gigantikus apparátusa, a szocialista állam védelmének. Elfoglalja-e az individualizmus és a demokrácia helyét az autoritárius tekintélyuralom? Alattvalóvá, alárendelté tegyék-e a polgárt a besorozott munka mindent átható ölelésében, ahol köteles feltétlen nélkül engedelmeskedni felettesei szavának? Ragadják-e el legbecsesebb privilégiumát: az eszközök és célok választásának, saját élete formálásának jogát?

A szocializmus és a kapitalizmus közötti ellentétek kérdéskörei számos oldalról támadhatók. Jelenleg úgy tűnik, mintha a bürokratikus hivatalok terjeszkedésének vizsgálata volna a legfortélyosabb útvonal. A bürokratizmus elemzése kiváló lehetőséget biztosít a kérdéskör legalapvetőbb alkotóelemeinek feltárására.”

Ludwig von Mises

Gazdaságpolitika

Gondolatok a jelennek és az utókornak

.

Margit Serény von Mises előszava (részlet)

1958 végén, amikor a férjem meghívást kapott, hogy utazzon el Argentínába és tartson egy előadássorozatot, megkért, hogy utazzak vele. Ez a könyv írott formában tartalmazza mindazt, amit a férjem azokon az előadásokon több száz argentin diáknak mondott.

Sok évvel azután érkeztünk Argentínába, hogy Perónt az ország elhagyására kényszerítették. Pusztítóan kormányzott és alapjaiban rengette meg Argentína gazdaságát. Utódai nem voltak sokkal jobbak nála. A nemzet készen állt az új eszmékre, a férjem pedig készen állt bemutatni őket.

Előadásait angolul tartotta, a Buenos Aires-i egyetem hatalmas előadótermében. Két szomszédos szobában szavait egyidejűleg spanyolra fordították azoknak a diákoknak, akik fejhallgatóval hallgatták az előadást. Ludwig von Mises nyíltan beszélt a kapitalizmusról, a szocializmusról, az intervencionizmusról, a fasizmusról, a gazdaságpolitikáról és a diktatúra veszélyeiről. Ezek a fiatalemberek, akik a férjemet hallgatták, nem tudtak sok mindent a piac szabadságáról vagy az egyéni szabadságról. Ahogyan beszámoltam erről az eseményről My Years with Ludwig von Mises könyvemben: „Ha abban az időben valaki úgy merte volna támadni a kommunizmust és a fasizmust, ahogyan a férjem tette, azonnal berontott volna a rendőrség, hogy elvigyék őt és feloszlassák a gyűlést.”

A hallgatóság úgy reagált, mint amikor végre kinyitnak egy ablakot, és a friss levegő szabadon átjárja a szobát. Jegyzetek nélkül beszélt. Mint mindig, a gondolatait csupán néhány szó vezette, amit egy papírdarabra firkantott le. Pontosan tudta, hogy mit szeretne mondani, és viszonylag egyszerű kifejezéseket használva sikerrel kommunikálta a gondolatait egy olyan közönségnek, aki nem ismerte a munkásságát – és pontosan megértették, amit mondott.

Az előadásokat felvették, a felvételeket pedig később átírta egy spanyolajkú titkár, akinek a gépelt kéziratát megtaláltam a férjem hátrahagyott iratai között. Ahogy elolvastam, élénken az emlékezetembe ötlött a figyelemre méltó lelkesedés, amit azok az argentinok tanúsítottak a férjem munkája iránt. És nekem, aki nem közgazdász úgy tűnt, hogy ezek a laikus közönségnek adott dél-amerikai előadások sokkal közérthetőbbek, mint Ludwig von Mises számos elméletibb munkája. Úgy éreztem, hogy annyi értékes anyagot tartalmaztak, annyi fontos gondolatot napjaink és a jövő számára, hogy nyilvánossá és elérhetővé kell őket tenni.

Remélem, hogy ezeket az előadásokat nem csak tudósok, hanem férjem számos csodálója is olvasni fogja, a nem-közgazdászok táborából. És őszintén remélem, hogy ez a könyv a fiatalabb közönség számára is elérhetővé válik, főleg a középiskolai és egyetemi diákoknak a világ minden táján.”

Ludwig von Mises

Szabadság és tulajdon

és más esszék

A Mont Pelerin Társaságra nehéz idők köszöntöttek 1956-ban, amikor értelmük fényét elfordították a klasszikus liberalizmustól. Ludwig von Mises abban az évben arra használta beszédét, hogy elmagyarázza, miért rettenetes ez a trend. Nem utasított rendre senkit. Ehelyett maga mögött hagyta a napi eseményeket, hogy a gazdaság történelmének magával ragadó rekonstrukcióját tárja fel az ősi világoktól a jelenkorig. Megmutatta, hogyan lépjen túl az ember saját generációján, értse meg a valódi nagy problémákat és a teljes szabadság meghonosításának sürgető erkölcsi és gyakorlati szükségességét.

Karakteres stílusával és a nyelv mesterfogásaival Mises felvázolja a kapitalizmus természetét, feladatát és hatásait. Több, az Ipari Forradalmat övező mítoszt zúz szét, miközben megmutatja, miért lehetetlen a politikai szabadság a gazdaság felszabadítása nélkül, kiemeli a kormány és a piac közötti lényeges különbségeket, és szemlélteti, miként dönti romba a szocializmus a szabadságot.

Murray N. Rothbard

Az Állam anatómiája

és más esszék

“Röviden: az Állam az a szervezet a társadalomban, amely arra törekszik, hogy fenntartsa a kényszerítés és az erőszak használatának monopóliumát egy bizonyos terület felett; kiváltképpen pedig a társadalom egyetlen szervezete, amely bevételére nem a szolgálataiért kapott önkéntes hozzájárulás vagy fizetség formájában tesz szert, hanem kényszerrel. Míg más egyének vagy intézmények javaik és szolgáltatásaik előállításával illetve önkéntes értékesítésével szerzik a bevételüket, addig az Állam erőszak használatával, azaz a börtön és a bajonett használatával és fenyegetésével jut a bevételéhez. Miután bevételhez jutott erőszak és kényszer használatával, az Állam általában tovább halad az alattvalók cselekvésének szabályozására és előírására. Az ember azt gondolná, hogy a történelem és a földkerekség összes Államának egyszerű vizsgálata elegendő bizonyítékul szolgálna ezekre az állításokra, de a mítosz miazmája olyan sokáig szunnyadt az Állam tevékenységén, hogy szükségessé vált a részletezés.

Murray N. Rothbard

Gazdasági Válságok:

Okaik és gyógymódjuk

“Murray Rothbard mesterien képes a komplex teóriák lényegét megragadni miközben nem veszít megingathatatlanságából, ez az esszé pedig kiváló példája ennek. 1969-ben íródott és kicsiny könyv formájában adták ki, amely hosszú utat járt be, a magyar olvasóközönség pedig most ismerkedhet meg vele legelőször.

Az elévülhetetlen esszé az Osztrák iskola egy olyan ágáról beszél, amilyennel más iskolák nem dicsekedhetnek. Ez az igaz teória időtől és tértől függetlenül életbe lép, meggyőző erején pedig mit sem változtatnak az egyes fellendülés-visszaesés ciklusok sajátosságai.

Nem csak tanulni fogsz ebből a 42 oldalas könyvecskéből, de remek lehetőség arra is, hogy tovább add másoknak, akik a 2008-as gazdasági válságon és a jövőn töprengenek.

Murray N. Rothbard

Mit művelt az állam a pénzünkkel?

 

minipic“Ez a drágakő első, 1963-as megjelenésekor egy kis, tömeges terjesztésre szánt papírborítású könyv formáját öltötte.

Az évtizedeken át megszámlálhatatlan közgazdász, befektető, kommentátor és szerző tanult ebből a könyvből. Ötven év múlva is a legjobbnak, a szilárd pénz kiváló kiáltványának számít.

Rothbard az alapvető elemeire sűríti az Osztrák közgazdaságtani iskola elméletét. A könyv továbbá hatalmas elméleti előrelépéseket is tartalmaz. Rothbard bizonyította be először, hogy a kormány, és kizárólag csak a kormány képes a pénz tömeges elpusztítására, és pontosan megmutatta, miként követik el ezt a mocskos bűnt. De nem kevésbé fontos a könyv kiváló nyelvezete. A téma iránti odaadásából fakadóan Rothbard egy borzongató történetet mesél el.

A szenvedély, amit Murray érez a téma iránt áthatja a prózát és átszáll az olvasóba. Az olvasók ezután épp úgy izgatottá válnak a téma iránt, és másoknak beszélnek róla. A diákok professzoraiknak mesélnek róla. Páran, mint a texasi Ron Paul, még politikai pályára is léptek, miután elolvasták a könyvet.

Rothbard pontosan rámutat arra, hogyan hoznak létre a bankok pénzt a semmiből, és miként hagyja az államhatalom által támogatott központi bank annyiban ezt. Megmutatja, hogyan működnének az árfolyamok és a kamatlábak egy valójában szabad piacon. Amikor az aranystandard végét írja le, nem csupán a nagyobb irányzatokra mutat rá, hanem fényt derít minden résztvevő érdekcsoportra.

Rothbard halála óta számos tudós, aki életműve kiértékelésén munkálkodik, egyetért abban, hogy ez a kis könyv az egyik legfontosabb műve. Bár néha kedvezőtlenül csomagolták, illetve meglepően rövid, érvei mégis hatalmas lépéseket tesznek annak megmagyarázásban, hogy lehetetlen megérteni korunk közügyeit anélkül, hogy megértenénk a pénzt, és annak elpusztítását.”

Murray N. Rothbard

Oktatás: Szabad és Kötelező

“Mi az, amit olyan sokan elégtelennek találnak a mai oktatási rendszerben? Miért bukott el a reformerek megannyi generációja az oktatási rendszer javításában, és miért okozták a fejlődés helyett annak további elkorcsosulását a megállás nélkül hanyatló középszerűség irányába?

Radikális és tudományos monográfiájában Murray N. Rothbard rámutat oktatási rendszerünk alapvető tulajdonságára, amely bukásra ítéli azt: a finanszírozástól a részvételig, a rendszer minden szintje kényszeren alapul az önkéntes beleegyezés helyett.

Ennek bizonyos következményei vannak. A tananyagba beleivódik a politika, hogy visszatükrözze az uralkodó rezsim értékrendjét. A színvonal folyamatosan csökken, hogy helyet kapjon a legkisebb közös nevező. A legelmésebb gyermekeknek megtiltják képességeik kibontakoztatását, az egyéni gyermekek különleges igényeit elhanyagolják, és a középszintű tanulók csupán fogaskerékké válnak a közoktatás gépezetében. A tanárokat pedig megbénítja a politikai apparátus, amely figyeli minden mozzanatukat.

Rothbard körbejárja a kötelező iskolázás történelmét, felfedve azt, hogy ez egyáltalán nem véletlen. Az Állam régóta az egalitariánus ideológia által támogatott kötelező iskolázást használta a polgárok irányítására.

E könyv érdekes vonása az egyéni vagy otthoni iskolázás támogatása még azelőtt, hogy a gyakorlatban népszerűvé vált volna.

Ha azt akarjuk, hogy az oktatási reformok valaha alapvető változást hozzanak, akkor teljesen újra kell gondolnunk az oktatást Rothbard érvei alapján.”

Stefan Molyneux

Anarchia a mindennapokban

“Vegyük például a randevúzást, a házasságot és a családot.

Bármilyen értelmes, szabad társadalomban ezek a tevékenységek nem esnek a politikai kényszer kategóriájába. Egyik kormányügynökség sem dönt arról, hogy kihez fogsz házasodni, kivel lesz gyereked, és nem büntet börtönnel, ha ellenszegülsz a döntéseinek. Az önkéntesség, az ösztönzők, a kölcsönös előny, vagy akár a „hirdetések,” futtatják a szerelem, szex és házasság szabadpiacát.

Mi a helyzet a karriereddel? Vajon felhívott egy köztisztviselő a középiskola végén és tájékoztatott arról, hogy doktor, ügyvéd, pincér, színész, programozó vagy filozófus leszel? Természetesen nem. Szabadon választhattad azt az életpályát, amely a leginkább illett az érdeklődéseidhez, képességeidhez és előkészületeidhez.

És mi a helyzet a legnagyobb pénzügyi döntéseiddel? Bekopogott hozzád egy köztisztviselő minden hónapban, hogy elmondja, pontosan mennyit tegyél félre, mennyit költekezz, hogy megengedheted-e magadnak az új fotelt vagy festéket? Az államnál kellett jelentkezned, hogy új autót, új házat, plazma TV-t vagy fogkefét vehess?

Nem, az összes fentebb említett területen – szerelem, házasság, család, karrier, pénzügyek – a nagy döntéseinket a közvetlen politikai kényszer hiányában hozzuk meg.

Tehát ha az anarchia egy ilyen mindent felzabáló, egyetemes gonosz, miért ez az alapértelmezett – és erényes – függetlenség, amelyet követelünk magunknak, hogy megvalósítsuk hétköznapjaink jogos szabadságát?”

Stefan Molyneux

Az embertartás kézikönyve

Útmutató kezdő adószüretelőknek

combine-harvester-at-work-from-birds-eye-view-2-picjumbo-com“Hé – komolyan – gratulálok az új pozíciódhoz!

Ha ezt olvasod, az azt jelenti, hogy a kormányzat legmagasabb előkelőségei közé léptél, tehát nagyon-nagyon fontos, hogy ne mondj vagy csinálj semmi ostobaságot, és ne rondítsd el nekünk a dolgokat.

A legelső, amit észben kell tarts, hogy te egy cégér vagy, körülbelül annyi befolyással az államvezetésre, mint a műszerfal díszítésének van az autóéra – de ezzel együtt nagyon fontos figyelemelterelés vagy, a “mosolygó arca” a hatalom öklének.

Szóval orrot fel, puszit a kisbabák arcára, és gondolkozz azon, mennyire jól mutatnál egy bélyegen. Egy postai bélyegen, nem e-mail… Mindegy, majd később elmagyarázzuk.

Most, mielőtt rátérnénk a médiabeli felelősségeidre, alaposan meg kell, hogy értsd a politikai hatalom valódi történetét, nehogy véletlenül abból a naiv idealizmusból cselekedj, amit a tömegek felé kell mutatnod.”

Stefan Molyneux

Az igazság útján – Az illúziók zsarnoksága

maxresdefaultRövidtávon, gyakorlati szempontból tekintve igazán nem akarod elolvasni ezt a könyvet. Ez a könyv fel fogja borítani az életedet. Ez a könyv meg fogja változtatni minden egyes kapcsolatodat – legfőképpen a kapcsolatodat önmagaddal. Ez a könyv meg fogja változtatni az életedet még akkor is, ha a benne olvasott tanácsok közül egyet sem fogadsz meg. Ez a könyv meg fog változtatni még akkor is, ha egyetlen pontjával sem értesz egyet. Ez a könyv még akkor is megváltoztatja az életedet, hogyha ebben a pillanatban leteszed, mert tudni fogod, hogy félsz a változástól.”

“Ez a könyv radioaktív és fájdalmat okoz – viszont épp ez az a fajta radioaktivitás és fájdalom, amely meg fog gyógyítani…”

Stefan Molyneux

Egyetemesen Preferálandó Viselkedés

A Világi Etika Racionális Bizonyítása

“Az igazság az, hogy szükségünk van moralitásra; a hazugság az, hogy istenek vagy államok képesek racionálisan meghatározni vagy igazságosan érvényre juttatni azt.

A célom e könyvben egy olyan objektív, következetes, világos, racionális, empirikus – és igaz – módszer meghatározása, amellyel dönthetünk a morális elméletek érvényességéről.

Teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy jelen pillanatban valószínűleg a szkepticizmus feltörő hullámát érzed. Teljesen megértem, hogy a valószínűsége annak, hogy valami tag az interneten – az őrültek otthonában – valahogy megoldotta ezt a filozófiai problémát nem túlságosan magas – sőt olyan közel áll a nullához, hogy jóformán megkülönböztethetetlen tőle.

Mégsem teljesen nulla.”

Táborszki Bálint

A Mass Effect filozófiája

Az Állam, az indoktrináció és a civilizációk ciklusa

 

minipic

A Mass Effect történetének a középpontjában a Kaszások állnak: egy mérhetetlen erejű, mesterséges faj, ami 50 000 évente visszatér a galaxisba és elpusztít minden fejlett szerves létformát. A főszereplő Shepard parancsnok, az emberi katonaság veteránja, aki elsőként fedezi fel a Kaszásokat és a trilógia harmadik részében a végső háborút vezeti a gyilkos gépek ellen.

Érdekes és megalapozott feltételezés, hogy a Mass Effect fő történetszála – a Kaszások elleni harc – a pusztító Állam allegóriája. Ahogyan a Mass Effect univerzum történelme a Kaszások és a szerves fajok közötti örök háború története, úgy az emberi történelem is a Hatalom és a Szabadság közötti folyamatos háború. A szerves létformák a Mass Effectben virágzóan fejlődnek, gazdag civilizációkat teremtenek, szövetségeket kötnek és kereskednek – ám a fénykoruk tetőpontján minduntalan megérkeznek a Kaszások, hogy kiirtsák őket és romba döntsék mindazt, amit felépítettek. Ugyanez a történet köszön vissza az emberiség történelmében. A Szabadság korszakról korszakra békét és anyagi jólétet teremt mindenütt, ahol hagyják kibontakozni. Ezután azonban szabályszerűen növekedésnek indul az Állam hatalma – hiszen minél nagyobb a bőség, annál könnyebb fosztogatni – és a Hatalom feléli mindazt a vagyont, civilizációt és emberéletet, amit a Szabadság környezete megteremtett. A Hatalom háborút és elnyomást szül – amíg a civilizáció, amit fosztogat, végül végképp elpusztul a rabláncok súlya alatt.

Táborszki Bálint

Ellenpropaganda

Az első gyűjtemény

Az idők kezdete óta két nagy politikai csoportra oszlik az emberiség. Vannak, akik értékteremtő munkával, önkéntes cserével, munkamegosztással és együttműködéssel kívánnak szert tenni az életüket fenntartó és gazdagító javakra, és vannak, akik rablással, eltulajdonítással, elnyomással és erőszakos élősködéssel kaparintják meg a vágyott dolgaikat.

Az élősködés számos formát ölthet és öltött a történelem során, illetve a jelenünkben a csalástól és átveréstől kezdve a rablógyilkosságon át a kannibalizmusig. De a legsikeresebb alakja az Állam intézménye: a társadalom egyetlen szervezete, amely büntetlenül kezdeményezhet erőszakot békés emberek ellen, és az egyetlen intézmény, amely jövedelmére nem önkéntes cserén és szerződéses együttműködésen keresztül tesz szert, hanem az ’adóztatásnak’ nevezett rablás eszközével.

Táborszki Bálint (szerk.)

De mi az a neoliberalizmus?

Az, hogy annyit dobálóznak a neoliberalizmus kifejezéssel a közbeszédben, az eszmék erejének tanúbizonysága. Ez az 1938-ban elültetett apró mag hatalmas globális jelenlétté nőtte ki magát, amit elsősorban nemzetközi testületek, állami bürokráciák, politikai establishmentek, médiahangok és mindenféle külföldi, belföldi és globális cselekvésre adott ürügy testesít meg.

És mi lett az eredménye? Jó dolgok és hatalmas mennyiségű, igen feltűnő rossz dolog egyaránt. Hatalmas közszektorok tartják vissza a gazdasági növekedést. Óriási bürokráciák kompromittálják az emberi szabadságot. Életet adott annak, amit manapság haveri kapitalizmusnak nevezünk. A globális kontroll nacionalista ellenreakciót szült, míg a vállalati monopóliumok szocialista vágyakozásoknak adtak teret.

Ismét azzal a problémával találjuk szembe magunkat, amivel Lippmann is 1938-ban. Mindenhol olyan ideológiákat látunk, amik láncra akarják verni az embereket. Bizony szükségünk van a szocializmus, a fasizmus és a Toryizmus alternatívájára. Ez alkalommal jól kell csinálnunk. Vegyük ki a neo-t a liberalizmusból, és az igazi szabadelvűségnél semmi kevesebbel ne elégedjünk meg.

A szabadság nem egy állampolitikai terv helyes megvalósítása. A szabadság nem a rendszer, ahol fennkölt és intelligens társadalmi és gazdasági menedzsereket jelölnek ki. A szabadság nem az uralkodó osztály értelmiségéből és nagy részvényesekből álló flotta jószándékának a következménye.

Ott él a szabadság, ahol egy népet, egy gazdaságot és egy kultúrát irányítás és háborgatás nélkül hagynak a hatalommal bíró adminisztratív elitek és engedik, hogy békében éljen és fejlődjön az emberi választás elvei szerint az élet minden területén.

Feltöltés alatt álló könyveink

Hans-Hermann Hoppe

A Gazdaságtudomány és az Osztrák módszer

“Tragikus volt a nap, amikor a társadalomtudományok királynője, a közgazdaságtan átvette a természettudományok módszerét: az empirizmust és pozitivizmust. A gazdaságbölcselet eme elsöprő változása – nem véletlenül – körülbelül egyidőben történt azzal, amikor az értelmiségiek és a politikusok hinni kezdtek az állami tervezés hatékonyságában. Sikertelenségük ellenére mindkét tan korunk istentelen vallása maradt.

E rendkívüli esszében Hans-Hermann Hoppe kiterjeszti Ludwig von Mises érvét, miszerint a természettudományok módszereit nem lehet sikeresen átruházni a gazdaságelméletre. Hoppe professzor ezután az a priori tudás létezése, a tiszta elmélet érvényessége, a deduktív logika használata és a gazdasági törvény rendíthetetlensége mellett érvel, illetve a nézet mellett, miszerint a gazdaságtan pusztán része egy nagyobb diszciplínának, a praxeológiának: az emberi cselekvés tudományának.

Ha a közgazdászok szeretnék magukat felszabadítani a megbukott feltételezéstől, hogy képesek pontosan megjósolni a jövőt – és következményképpen az állam képes jobban megtervezni a gazdaságot, mint a piac – felül kell vizsgálniuk az alapvető metodológiai hibáikat. Amikor ez megtörténik, abban elengedhetetlen szerep jut Hoppe professzornak, napjaink kiemelkedő praxeologistájának.”

ifj. Llewellyn H. Rockwell
Ludwig von Mises Institute

Hans-Hermann Hoppe

A szocializmus és a kapitalizmus elmélete

A következő, gazdaságtanról, politikáról illetve a szocializmus és a kapitalizmus erkölcséről szóló tanulmány egy szisztematikus politikaelméleti értekezés. Mint interdiszciplináris okfejtés, a politikai gazdaságtan és a politikafilozófia központi kérdéseit fogja taglalni: miként szervezzék a társadalmat a vagyonteremtés elősegítése és a szegénység eltörlése érdekében, illetve miként alakítsák, hogy igazságos társadalmi rendet eredményezzen.

Nevezetesen egy tulajdon- és tulajdonjog-elmélet kerül kidolgozásra. Bemutatásra kerül, hogy a szocializmust – ami semmi esetre sem a tizenkilencedik századi marxizmus találmánya, hanem sokkal régebbi – úgy kell felfogni, mint a magántulajdon és magántulajdon-követelések elleni intézményesített beavatkozás vagy agresszió. Ugyanekkor a kapitalizmus a magántulajdon elismerésére illetve a magántulajdon-birtokosok közötti nonagresszív, szerződéses cserére alapuló társadalmi rendszer. Ez magába foglalja – ahogyan az világossá válik az értekezés folyamán – hogy különböző fokai vannak a szocializmusnak és a kapitalizmusnak, a magántulajdonjogok tiszteletének vagy figyelmen kívül hagyásának. A társadalmak nem egyszerűen kapitalisták vagy szocialisták. Valójában bizonyos fokig minden létező társadalom szocialista. (Még az Egyesült Államok is – ami viszonylag kétségtelenül kapitalistább az összes többinél – elképesztően szocialista, és idővel egyre inkább azzá vált, ahogy azt látni fogjuk.)

Az egyik cél tehát demonstrálni, hogy a szocializmus teljes mértéke, tehát a magántulajdonjogokba való beavatkozás egy bizonyos országban fennálló mértéke, magyarázatot ad az ország teljes vagyonára. Minél szocialistább egy ország, annál jobban akadályozzák az új vagyon termelését illetve a régi, létező vagyon megtartását, és annál szegényebb marad vagy szegényebbé válik. A tény, hogy az Egyesült Államok hozzávetőlegesen gazdagabb, mint Nyugat-Európa, Nyugat-Németország pedig sokkal gazdagabb, mint Kelet-Németország, megmagyarázható a szocializmus alacsonyabb mértékével, mint az a tény is, hogy Svájc virágzóbb, mint Ausztria, vagy az, hogy Anglia, a tizenkilencedik század leggazdagabb országa, most arra a szintre zuhant, amit találóan alulfejlett országnak neveznek.

De itt nem kizárólag a teljes vagyoni hatással, illetve nem egyedül a kérdés gazdasági oldalával fogunk foglalkozni. Viszont a szocializmus különböző fajtáinak elemzése során – melyeknek van valós, történelmi példája (amiket persze sokszor nem szocializmusnak, hanem jóval megkapóbb neveken neveztek) – fontos megmagyarázni, miért és hogyan gyakorol pusztító hatást minden beavatkozás mindenhol – legyen az nagy vagy kicsi, történjen itt vagy ott – a társadalmi szerkezetre, amit talán nem vesz észre egy felszínes, elméleti tekintetben képzetlen megfigyelő, akit megvakít a beavatkozás azonnali „pozitív” következménye. De ez a negatív hatás ettől függetlenül létezik, és valamennyi késlekedéssel egyre több vagy súlyosabb problémákat fog okozni a társadalmi szövet egy másik területén, mint amiket eredetileg megoldott a beavatkozással. Tehát például a szocialista politika szembetűnő pozitív hatásai – mint az „olcsó ételárak,” az „alacsony lakbér,” az „ingyen” ez meg „ingyen” az – nem pusztán a semmiben lógó pozitív dolgok, amik nem kapcsolódnak semmi máshoz, hanem olyan jelenségek, amikért valahogy fizetni kell: kevesebb és rosszabb minőségű étellel, lakáshiánnyal, hanyatlással és nyomornegyedekkel, sorban állással és korrupcióval, továbbá alacsonyabb életszínvonallal, a tőkefelhalmozódás csökkenésével és/vagy a tőkefelélés megnövekedésével.”

Herbert Spencer

A katonai és iparos társadalmak szociológiája

Fordította: Nagy Dénes

A különböző, szembenálló irányzatok forrongásában, a lehetőségek latolgatásában, elveink tisztításában a radikális liberalizmus irányzatát senki se képviselhetné kiválóbban Herbert Spencernél. Az angol bölcselő előtt az állam alig egyéb szükséges rossznál: annál ideálisabb, minél kisebb a hatásköre, minél kevésbe avatkozik bele az egyén életébe. Elég, ha a kifelé való védelemre s a belső rend fenntartására szorítkozik, egyebekben pedig engedjen teljes szabadságot az egyéneknek: hadd folytassák gazdasági tevékenységüket minden korlátozástól menten, kedvük szerint szerződéseket kötve egymással. Hadd élvezzék a lelkiismeret, a vallásos élet teljes szabadságát. A politikai élet terén se legyen különben: ne legyen semmiféle abszolút uralkodó, az egyének kormányozzák önmagukat képviselet útján, rendelkezzenek tulajdonukkal, ahogy nekik tetszik, éljenek és cselekedjenek minden téren teljesen szabadon, cselekvéseik korlátai csupán ott kezdődjenek, ahol mások érdekeit sértik; s csak e korlátok átlépésénél lépjen közbe fő funkciójával, az igazságszolgáltatással, az állam.

A radikális liberalizmus az egyéniség teljes kifejlődésének és boldogulásának feltételét az állam lehető legnagyobb visszavonulásában látja. Spencer tipikusan az angol néplélek képviselője, mely Anglia különleges földrajzi helyzeténél fogva a legnagyszerűbben tudta megoldani az egyén és köz viszonyát, mindenkor féltékenyen védve az egyéniséget az állammal, e mindent elnyeléssel fenyegető szörnyeteggel szemben. Végeredményben természetesen az egyén boldogulásáért száll síkra a szocializmus is, azonban az egyének és a szerződés korlátlan szabadsága s a magántulajdon előjogos intézménye helyett a köz kollektív erejét akarja minden egyes ember boldogulásának, védelmének szolgálatába állítani. Spencer a szocialista és kommunista tanokat és törekvéseket sehogy sem tudja helyeselni, bennük tulajdonképpen a militarista állam és gondolatvilág szüleményeit látja; épp úgy korlátozzák és alárendelik az egyént, épp úgy a mások általi uralmat jelentik, mint a militarizmus rendszere.”

H. L. Mencken

A nők védelmében

és más esszék

 

Jellemző az amerikai Kultur-ra, hogy képtelen volt megérteni H. L. Menckent. És jellemző H. L. Menckenre, hogy ez a legkevésbé sem zavarta; épp ellenkezőleg, csupán megerősítette a honfitársairól alkotott képét. Az amerikaiak nehezen értik meg azt, amikor a szellemes humor összeolvad az elvek melletti elköteleződéssel; valaki vagy humorista, aki gyengéden vagy maróan gúnyt űz korának gyarlóságaiból, vagy egy komoly és megfontolt gondolkodó. Azt, hogy egy élénk humorral megáldott ember bizonyos értelemben annál is inkább elkötelezett lehet a pozitív eszmék és elvek mellett, csupán nagyon kevesen értik meg; az ilyen embert szinte mindig cinikusnak vagy nihilistának ábrázolják. Ez volt, és mind a mai napig ez a sorsa H. L. Menckennek; de ő a legnagyobb vidámsággal semmi többre nem számított.

Nehéz dolga van annak, aki individualista és libertárius napjainkban. Egy olyan világban találja magát, amit az ostobaság, a hazugság és a zsarnokság dominál. Ha tűnődő ember, három dolgot tehet: (1) visszavonulhat a társadalmi és politikai életből a magán foglalkozásába: mint Mencken egykori partnere, George Jean Nathan esetén visszavonulhat a színtisztán esztétikai tűnődések birodalmába; (2) megpróbálhatja jobbá tenni a világot, vagy legalábbis megfogalmazni és elterjeszteni a nézeteit ezzel a végső reménnyel a szeme előtt; vagy (3) továbbra is részt vehet a világban és kitűnően szórakozhat az ostobaság látványán. A harmadik út megkövetel egy különleges személyiséget, a valóságról alkotott különleges ítélettel. Egyrészről individualistának kell lennie, békés és kiolthatatlan önbizalommal; teljességgel „befelé kell irányulnia” anélkül, hogy volna benne bármi szégyen vagy kétség aziránt, hogy szembeszegül a nyáj ítéletével. Aztán pedig a legnagyobb lelkesedéssel élveznie kell az életet és a látványt, amit nyújt; individualistának kell lennie, aki számára mélységesen fontos a szabadság és az egyéni kiválóság, ugyanakkor aki – egyazon igazság és szabadság iránti elköteleződésből fakadóan – képes élvezni és kigúnyolni azt a társadalmat, ami hátat fordított a legjobbnak, amit elérhet. Harmadjára pedig mélységes pesszimizmussal kell tekintenie az elsöprő többség eszméinek és tetteinek bárminemű megváltoztatására és reformálására. Hinnie kell, hogy az ostobusz amerikánusz arra ítéltetett, hogy mindörökké ostobusz amerikánusz maradjon. Ha összeillesztjük ezeket a vonásokat, jó úton haladunk ahhoz, hogy megmagyarázzuk az utat, amit Henry Louis Mencken választott.

(Murray N. Rothbard: H. L. Mencken, a vidám libertárius, részlet)

Jim Cox

Egyperces közgazdaságtan

Fordította: Szolnoky Norbert

Az Egyperces közgazdaságtan egyazon okból íródott, amiért Frédéric Bastiat is akkora szenvedéllyel írt és szentelte teljes életét a közgazdaságtan igazságainak elterjesztésére. Néhányakat, mint Jim Cox közgazdászt, elragad annak a vágya, hogy a lehető legtöbbekhez eljuttassák az üzenetet. Ezzel az emberek intellektuálisan készen fognak állni a rossz eszmék elleni küzdelemre, amikor azok belépnek a közéletbe a társadalom kárára.

Megérti-e valaha az emberek legtöbbje az üzenetet? Valószínűleg nem, de egy ilyen könyv elengedhetetlen ahhoz, hogy felmerüljön legalább annyi szkepticizmus, ami megállíthatja a káros törvényhozást. Mindörökre el kell viselnünk a széles körű politikai hibákat, mint a minimálbéreket és a protekcionizmust, amik ellentmondanak az alapvető közgazdasági törvényeknek? Valószínűleg, de ez azt jelenti, hogy mindig és mindörökké roppant fontos szerepük lesz a közgazdászoknak.

Cox könyvének szépsége egyszerre fakad világos magyarázatából és tömörségéből. Mindössze néhány bekezdést szentel minden témára, de ez elegendő ahhoz, hogy az emberek meglássák mind a hibát, mind az igazságot. Néha mindössze a reflexív válasz mögötti logika feltérképezése is elég egy közgazdasági igazság feltárásához. Így jár el a szerző szinte minden témában, amivel napról napra szembetalálkozunk.

Vegyük a harmadik világbeli szegénység esetét. Sokan meg vannak győződve arról, hogy a világ szegényeinek kizsákmányolása elleni tiltakozás helyes módja, ha nem vásárolnak a nagy üzletláncoktól. De hogyan segít bárkin az, ha nem veszik meg a termékét vagy szolgáltatását? Ha minden Walmart felszívódna, vajon elégedettek volnának Kína és Indonézia munkásai? Épp ellenkezőleg, és csak egy pillanatra kell belegondolni, hogy miért.

Sokaknak csak egy pillanatra futja. Ezért kulcsfontosságú ez a mű. Ez talán a legrövidebb és legpontosabb útikalauz a közgazdasági logikához. Égjen bele minden polgár tudatába most és mindörökké.

Llewellyn H. Rockwell, Jr. 2007 április

Ludwig von Mises

A szabadpiac és az ellenségei:

Áltudomány, szocializmus és infláció

“Az elmúlt száz évben szárnyat bontott a helyes közgazdaságtan ellenzéke. Ez egy nagyon komoly dolog. Arra használták a megfogalmazott ellenvetéseket, hogy a teljes burzsoá civilizáció ellen érveljenek. Nem lehet egyszerűen „nevetségesnek” nevezni ezeket az ellenvetéseket és figyelmen kívül hagyni őket. Tanulmányozni és kritikusan elemezni kell őket. Támogatói közül néhányan azért pártolták a helyes közgazdaságtant, hogy igazolják vagy védelmezzék a burzsoá civilizációt. De ezek a védelmezők nem ismerték a teljes történetet. Egy nagyon apró területre korlátozták a küzdelmüket, ahhoz hasonlóan, ami napjainkban történik Koreában, ahol az egyik hadseregnek megtiltották, hogy megtámadja a másik sereg erődjeit. Az intellektuális küzdelemben is ugyanez történik; a védelmezők anélkül küzdenek, hogy megtámadnák ellenségeik valódi alapzatát. Nem szabad megelégednünk azzal, hogy elbánunk egy doktrína külsőségeivel; a filozófiai alapjait kell megtámadnunk.

[…] Az alapvető filozófia tanulmányozásában rejlik a probléma gyökere. Az egyik remek kérdés, hogy miért voltak tisztában a marxisták egy bizonyos fokig a nagy filozófiai harccal, míg a szabadság védelmezői nem ismerték azt. Az magyarázza a szabadság védelmezőinek a kudarcát, hogy nem ismerték fel az alapvető filozófiai kérdést. Meg kell értenünk a nézeteltérés alapjait; ha sikerül, megkapjuk a választ. Most azokat az ellenvetéseket fogjuk megvizsgálni, amiket a szabadság tizennyolcadik századi filozófiája ellen fogalmaztak meg.”

Ludwig von Mises

Emberi cselekvés

 

“Korunk problémája pontosan az a széles körű tudatlanság, ami nem látja a szerepet, amit a gazdasági szabadság politikája játszott az elmúlt kétszáz év technológiai evolúciójában. Az emberek áldozatul estek annak a tévedésnek, miszerint a termelési módszerek fejlődése csupán véletlenül volt egyidejű a laissez-faire politikával. A marxista mítoszoktól megvakítva a rejtélyes „termelőerők” munkálatai eredményének tekintik a modern ipart, amelyek semmiféleképp nem függenek ideológiai tényezőktől. Úgy hiszik, hogy a klasszikus közgazdaságtan nem a kapitalizmus felemelkedésének tényezője, hanem inkább annak eredménye volt, az „ideológiai építménye”, azaz egy tan, amit a kapitalista kizsákmányolók igazságtalan követeléseinek védelmezésére terveztek. Tehát a kapitalizmus eltörlése, és a piacgazdaság illetve a szabad vállalkozás szocialista totalitarizmussal való helyettesítése nem korlátozná a technológia további fejlődését. Épp ellenkezőleg, elősegítené a technológiai fejlődést, mivel eltörölné a korlátokat, amiket a tőkések önös érdeke helyezett a fejlődés elé.

E kornak – a pusztító háborúk és a társadalmi felbomlás korának – karakterisztikus jellemzője a közgazdaságtan elleni lázadás. Thomas Carlyle „lehangoló tudománynak” nevezte a közgazdaságtant, Karl Marx pedig „a burzsoázia talpnyalóinak” nevezte a közgazdászokat. A kuruzslók, akik saját orvosságaikat és a földi paradicsomba vezető rövidebb útjukat magasztalják, örömmel szidalmazzák a közgazdaságtant azzal, hogy „ortodox” és „reakciós”. A demagógok büszkélkednek azzal, amit a közgazdaságtan feletti diadaluknak neveznek. A „gyakorlati” ember dicsekszik a közgazdaságtan iránti megvetésével és a „fotel” közgazdászok tanításai iránti tudatlanságával. Az utolsó évtizedek gazdaságpolitikái egy olyan mentalitás eredményei voltak, amely megveti a helyes gazdaságelmélet minden változatát, és dicsőíti ellenzőinek hamis doktrínáit. Amit „ortodox” közgazdaságtannak neveznek, azt a legtöbb országban kitiltották az egyetemekről, és gyakorlatilag teljesen ismeretlen a vezető államférfiak, politikusok és írók számára. Az elégtelen gazdasági helyzetért kétségtelenül nem lehet azt a tudományt hibáztatni, amit figyelmen kívül hagynak és megvetnek mind az uralkodók, mind a tömegek.

Ki kell hangsúlyozni, hogy a modern civilizáció sorsa, ahogyan azt az utolsó kétszáz évben felépítette a fehér ember, elválaszthatatlan összeköttetésben áll a gazdaságtudomány sorsával. Ez a civilizáció azért volt képes életre kelni, mert az emberek olyan eszméket vallottak, amelyek a közgazdaságtan tanításai voltak a gazdaságpolitikai kérdésekre alkalmazva. A civilizációnk el fog pusztulni, és el kell pusztulnia, ha a nemzetek tovább haladnak azon az úton, amin elindultak a közgazdaságtani gondolkodást elutasító tanok hatására.”

Ludwig von Mises

Liberalizmus

A klasszikus hagyomány


A Felvilágosodás filozófiája által megteremtett társadalmi rend az átlagembert ruházta fel felsőbbrendűséggel. Fogyasztó minőségében őt kérték fel, hogy végső soron eldöntse, mit termeljenek, milyen mennyiségben és milyen minőségben, kicsodák, hogyan és hol; szavazói minőségében szuverénként diktálta a nemzete politikáját. A prekapitalista társadalomban azok álltak legfelül, akik rendelkeztek a szükséges erővel ahhoz, hogy behódolásra kényszerítsék gyengébb embertársaikat. A szabadpiac annyit becsmérelt „mechanizmusa” azonban egyedül egy utat hagy nyitva a vagyonszerzésnek: a fogyasztók szolgálatát a lehető legjobb és legolcsóbb módon. Ennek a piaci „demokráciának” a megfelelője az államügyek intézése szférájában a képviseleti kormányzat rendszere. A Napóleoni háborúk és az Első világháború közötti időszak nagysága pontosan abból a tényből ered, hogy a társadalmi eszmény, aminek megvalósítására a legkimagaslóbb emberek törekedtek, a szabad kereskedelem volt a szabad nemzetek békés világában. Ez az életszínvonal példátlan javulásának korszaka volt egy sebesen növekedő népesség számára. Ez volt a liberalizmus kora.

Ma szinte teljesen feledésbe merült a liberalizmus tizenkilencedik századi filozófiája. Európában csupán néhányan emlékeznek rá. Angliában a „liberális” kifejezést többnyire olyan program leírására használják, ami csak részleteiben különbözik a szocialisták totalitarizmusától. Az Egyesült Államokban a „liberális” ma egy olyan eszmecsokrot és politikai álláspontot jelent, ami minden tekintetben az ellentéte mindannak, amit a liberalizmus jelentett az előző nemzedékeknek. Az amerikai önjelölt liberális az állami mindenhatóságra törekedik, a szabad kereskedelem megátalkodott ellensége és a hatóságok általi, mindent átfogó tervezést, azaz a szocializmust támogatja. Ezek a „liberálisok” buzgón bizonygatják, hogy nem a szocialista vagy kommunista jellege, hanem kizárólag az imperialista hajlama miatt ellenzik az orosz diktátor politikáját. Liberálisnak és progresszívnak tartanak minden intézkedést, ami az átlagnál gazdagabbak vagyonának elkobzására vagy a magántulajdonosok jogainak korlátozására törekszik. Szélsőségesnek, reakciósnak, gazdasági royalistának és fasisztának bélyegzik azt a néhány derék polgárt, aki kritizálni meri az adminisztratív despotizmus felé tartó hajlamot. Azt javasolják, hogy egy szabad országnak nem szabadna tolerálnia az efféle „közellenségek” politikai tevékenységét.

. . . Amikor 1927-ben megpróbáltam összefoglalni annak a társadalomfilozófiának az eszméit és elveit, amit egyszer liberalizmus néven ismertek, nem dédelgettem azt a hiú reményt, hogy a művem megakadályozná a közelgő katasztrófákat, amik felé az európai nemzetek által gyakorlatba ültetett politika nyilvánvalóan vezetett. Csupán azt akartam elérni, hogy a gondolkodó emberek apró kisebbségének biztosítsak egy lehetőséget arra, hogy megismerjék a klasszikus liberalizmus céljait és eredményeit, ezzel előkészítve az utat a szabadság szellemének újjáéledéséhez az eljövendő összeomlás után.”

Murray N. Rothbard

A gazdaságtudomány történelme
az Osztrák iskola szemszögéből

I. kötet

Ez a mű Rothbard egyik legfontosabb tudományos munkája. Az első kötetben (Gazdaságbölcselet Adam Smith előtt) Rothbard végigköveti a közgazdaságtan történelmét az ősi görökgöktől Adam Smith-ig; a második kötetben pedig (Klasszikus közgazdaságtan) a brit klasszikus közgazdászokat, a klasszikus liberalizmus francia iskoláját és a marxizmust ismerteti.

Rothbard elutasítja a Whig nézőpontot, miszerint a közgazdaságtan történelme a folyamatos fejlődés története. Épp ellenkezőleg, Rothbard úgy látja, a közgazdaságtan egy háború két ellentétben álló bölcseleti iskola között. A helyes iskola a szubjektív értéken keresztül magyarázza meg az árakat: ez az osztrák iskolában éri el betetőzését. A másik a költségekre, főleg a munkaköltségekre alapozva magyarázza az árakat.

Az első kötetben Rothbard kihangsúlyozza a nagy gondolatokat, amivel a spanyol skolasztikusok járultak a szubjektív hagyományhoz. Turgot és Cantillon is ismertetésre kerülnek, mint nagy szubjektivisták. Sajnos Adam Smith munkaköltség-elméletei váltak a domináns nézetté, főleg Britanniában. Rothbard úgy tekint Smith-re, aki főként retrográd irányba befolyásolta a gazdaságelméletet.

Ludwig von Mises arra figyelmeztetett, hogy “a civilizációnk el fog pusztulni, és el kell pusztulnia, ha a nemzetek tovább haladnak azon az úton, amin elindultak a közgazdaságtani gondolkodást elutasító tanok hatására.” A gazdaságtudomány történelmének tanulmányozása Rothbard magyarázatában hatalmas segítséget nyújt mindenki számára abban, hogy elsajátítsa és megértse a közgazdaságtani gondolkodást.

Murray N. Rothbard

A szabadság etikája

 

“Az intellektuális hiperspecializáció korában Murray N. Rothbard egy nagy rendszeralkotó volt. Rothbard – aki szakmája szerint közgazdász volt – megalkotott egy társadalom- és politikafilozófiai rendszert a közgazdaságtan és az etika pilléreire alapozva. A közgazdaságtan és az etika (politikafilozófia) évszázadokon át eltávolodtak közös eredetüktől és látszólag semmi kapcsolatban nem álló intellektuális vállalkozásokká alakultak. A közgazdaságtan egy értéksemleges „pozitív” tudomány volt, az etika pedig (ha egyáltalán tudomány volt) egy „normatív” tudomány volt. Ennek az elkülönülésnek az eredményeként a tulajdon fogalma egyre inkább eltűnt mindkét diszciplínából. A tulajdon túlságosan normatívnak hangzott a közgazdászok számára, a politikafilozófusok pedig az unalmas közgazdaságtant vélték felfedezni a tulajdonban. Rothbard egyedülálló hozzájárulása a tulajdon és tulajdonjogok újrafelfedezése, mint mind a közgazdaságtan, mind a politikafilozófia közös alapja, illetve a modern, marginalista közgazdaságtan és a természetjogi politikafilozófia szisztematikus rekonstrukciója és fogalmi integrációja egy egyesített erkölcsi tudományba: a libertarianizmusba.

Követve mélyen tisztelt tanítóját és mentorát, Ludwig von Misest, Mises tanárait, Eugen von Böhm-Bawerket és Carl Mengert, és egy intellektuális hagyományt, ami visszanyúl a késői spanyol skolasztikusokhoz és annál is tovább, a rothbardiánus közgazdaságtan egy egyszerű és tagadhatatlan tényből és tapasztalatból (egyetlen vitathatatlan axiómából) indul ki: hogy az ember cselekszik, azaz az emberek mindig és állandóan a legmagasabbra értékelt céljaikra törekednek szűkös eszközök (javak) felhasználásával. Néhány empirikus feltételezéssel kombinálva (mint hogy a munka vesződséggel jár), a gazdaságelmélet teljes egésze levezethető ebből a vitathatatlan kezdőpontból; ezzel az apodiktikus, egzakt vagy a priori igaz empirikus törvények státuszára emelte annak propozícióit és úgy tárta elő a közgazdaságtant, mint a cselekvés logikája (praxeológia). Rothbard első magnum opus-át, a Man, Economy and State-et Mises monumentális Human Action-je alapján modellezte. Ebben Rothbard kidolgozta a gazdaságelmélet teljes korpuszát – a hasznosságelmélettől és a határhasznosság törvényétől az üzleti ciklus-elméletig – a praxeológia mentén, kritikával illetve és logikai cáfolat alá vetve minden kvantitatív-empirikus és matematikai közgazdaságtant, és orvosolva a misesiánus rendszer néhány következetlenségét (mint a monopolárakról, az államról és a védelem állami előállításáról szóló elméletét). Rothbard volt a legelső, aki megfogalmazta a teljes érvet a színtiszta piacgazdaság avagy a magántulajdoni anarchizmus mellett, mint ami mindig és szükségszerűen optimalizálja a társadalmi hasznosságot. A folytatásában, a Power and Market-ben Rothbard tovább folytatta egy tipológia kidolgozását és kielemezte a piacokba való állami beavatkozás minden elképzelhető formájának gazdasági hatását. A Man, Economy and State (beleérve a Power and Marketet annak harmadik köteteként) modern klasszikussá vált és felér Mises Human Action-jéhez, mint az osztrák közgazdaságtani iskola egyik hatalmas vívmánya.

Az etika, vagy pontosabban a politikai filozófia a Rothbardiánus rendszer második tartóoszlopa, ami szigorúan elkülönül a közgazdaságtantól, de egyaránt az ember cselekvő természetében gyökerezik és kiegészíti azt, hogy megalkossa a racionalista társadalomfilozófia egyesített rendszerét. A szabadság etikája – amit eredetileg 1982-ben publikáltak, Rothbard második magnum opusa. Ebben elmagyarázza a közgazdaságtan és az etika integrációját a tulajdon közös fogalmával; és a tulajdon fogalmára alapozva, illetve néhány általános empirikus (biológiai és fizikai) megfigyeléssel vagy feltételezéssel karöltve Rothbard levezeti a libertárius törvény korpuszát a birtokbavétel elvétől kezdve a szerződések és a büntetés elvéig.” (Részlet Hans-Hermann Hoppe bevezetőjéből)

Murray N. Rothbard

Egalitarizmus, mint lázadás a természet ellen

és más esszék


Vegyük például korunk libertáriusainak legnagyobb modelljét: a tizenhetedik, tizennyolcadik és tizenkilencedik század nagy klasszikus-liberális, vagy sokkal inkább „klasszikus-radikális” forradalmi mozgalmait. Őseink hatalmas, kiterjedt és briliáns forradalmi mozgalmat alkottak nem csupán az Egyesült Államokban, hanem az egész nyugati világban, amely évszázadokon át tartott. Ez a mozgalom volt legnagyobbrészt felelős a történelem radikális megváltoztatásáért, szinte a történelem elpusztításáért annak addig ismert formájában. Mert ezek előtt az évszázadok előtt az emberiség történelme egy-két ragyogó kivétellel a zsarnokság és despotizmus sötét és véres feljegyzése volt; különböző abszolút Államok és királyok jegyzéke, akik elpusztították és kizsákmányolták alattvalóikat, többnyire parasztokat, akik rövid és állatias életet éltek a létfenntartás küszöbén, reménytelenül és kilátástalanságban. A klasszikus liberalizmus és a radikalizmus volt az, ami reményt hozott és elfoszlatta a kilátástalanságot az embertömegek számára, ami elindította a beteljesedés hatalmas folyamatát. Minden, amit az ember ma elért a fejlődés címszava alatt, remény tekintetében, életszínvonal tekintetében, annak a forradalmi mozgalomnak, annak a „forradalomnak” köszönhető. Ez atyáink nagy forradalma volt; most reánk hárul a feladat, hogy megvalósítsuk befejezetlen forradalmuk ígéretét.

Megannyi szereplő alkotta ezt a klasszikus forradalmi mozgalmat. Ezek voltak a libertárius gondolkodók és ideológusok, akik megalkották és összefonták a libertárius elmélet és alapelv szálait; a tizenhetedik századi Anglia Levellerjei és La Boetiei, a tizennyolcadik század radikálisai, a philosophesek, a fiziokraták, az Angol radikálisok, az Amerikai Forradalom Patrick Henryjei és Tom Painejei; a tizenkilencedik századi Anglia James Milljei és Cobdenjei, Amerika Jacksoniánusai, abolicionistái és Thoreaui, Franciaország Bastiatjai és Molinarijai. Caroline Robbins és Bernard Bailyn létfontosságú munkája például demonstrálta a libertárius klasszikus-radikális eszmék és mozgalmak folytonosságát a tizenhetedik századi Angol forradalmároktól az amerikai forradalmárokig, másfél évszázaddal később.

Az elméletek aktivista mozgalmakba olvadtak, felemelkedő mozgalmakba, amelyek egyéni szabadságot, szabadpiaci gazdaságot, a feudalizmus és a merkantilista államizmus eltörlését, a teokrácia és háború szabadsággal és nemzetközi békével való felváltását követelték. Ezek a mozgalmak egyszer-egyszer erőszakos „forradalmakba” csaptak át, amelyek hatalmas lépéseket tettek a szabadság felé: ilyen volt az Angol Polgárháború, az Amerikai Forradalom, vagy a Francia Forradalom. A következmény a szabadság mérhetetlen növekedése volt és a bőség, amelyet a mozgalom következménye, az Ipari Forradalom engedett szabadjára. A barikádok bár fontosak voltak, de a hatalmas folyamat csupán egy apró részét képezték.” (A forradalom jelentése)

Murray N. Rothbard

Egy új szabadságért:

A libertárius kiáltvány

“Míg ellenez minden magán- vagy csoportos agressziót a személyhez és tulajdonhoz való jog ellen, a libertárius látja, hogy a történelem során és mind a mai napig létezik egy központi, domináns és mindenek felett álló agresszor ezek ellen a jogok ellen: az Állam. Az összes többi gondolkodóval szemben – legyen az baloldali, jobboldali vagy a kettő között – a libertárius nem hajlandó megadni az Államnak az erkölcsi szankciót, hogy olyan tetteket hajtson végre, amelyeket mindenki erkölcstelennek, illegálisnak és bűncselekménynek tartana, ha a társadalom bármelyik másik személye vagy csoportja hajtaná végre. A libertárius, röviden, ragaszkodik ahhoz, hogy mindenkire alkalmazzák az általános erkölcsi törvényt, és semmilyen különleges kivételt nem tesz bármelyik személy vagy csoport esetén. Ha az Államra azonban úgymond meztelenül tekintünk, azt látjuk, hogy egyetemesen megengedik neki, sőt, biztatják arra, hogy olyan tetteket kövessen el, amiket még a nem libertáriusok is megvetendő bűnnek tartanak. Az Állam rendszerint tömeggyilkosságot követ el, amit „háborúnak,” vagy néha a „felforgatás elfojtásának” nevez; az Állam rabigába hajtja és hadseregébe kényszeríti az embereket, amit “besorozásnak” nevez; és az erőszakos rablást, amiből megél, és ami Állammá teszi, “adóztatásnak” nevezi. A libertárius ragaszkodik ahhoz, hogy a természetükre nézve lényegtelen, hogy a népesség többsége támogatja-e ezeket a gyakorlatokat: hogy a többségi támogatás ellenére a Háború Tömeggyilkosság, a Besorozás Rabszolgaság, és az Adóztatás Rablás. A libertárius, röviden, szinte teljes mértékben a gyermek a meséből, aki kitartóan mutat rá arra, hogy a király meztelen.”

Murray N. Rothbard

Gondolatok a libertárius társadalmi változás stratégiájáról

Mivel mostanság előkészületek folynak, hogy megalakuljon az első olyan magyar párt, ami az államtalanítás libertárius célját tűzi a lobogójára, időszerű belemélyedni a modern libertárius mozgalom legnagyobb alakjának, Murray Rothbardnak a stratégiai gondolataiba.

Erre a kötetre (eredeti címén Toward a Strategy for Libertarian Social Change) legelőször Hans-Hermann Hoppe Demokrácia, a bukott bálvány c. könyvének az egyik lábjegyzete hívta fel a figyelmemet. Kiadatlan kéziratként hivatkozott rá, és miután utánaástam, kiderült, hogy valóban létezik és valóban kiadatlan egy Rothbard kézirat, ami a szerző stratégiai gondolatait foglalja magába a legterjedelmesebb formában.

Rothbard ezt a kéziratot csupán egy szűk körben, a hozzá közeli libertáriusok között adta közre, és a borítóra azokat a szavakat nyomtatta: “SZIGORÚAN BIZALMAS: Tilos idézni, megvitatni vagy terjeszteni a szerző írott vagy máshogyan kifejezett engedélye nélkül.”

A könyv egy rövidített változata mindenesetre már egy évvel a megírása után, 1978-ban publikálásra került Strategies For A Libertarian Victory címmel. Rothbard egy másik SZIGORÚAN BIZALMAS stratégiai írása úgyszintén kiadásra került a Mises Institute által a “Strictly Confidential: The Private Volker Fund Memos of Murray N. Rothbard” című kötetben. És részint egyazon stratégiai gondolatokat fejtette ki az Ethics of Liberty és a For a New Liberty utolsó fejezeteiben, bár tömörebb formában.

De mind közül ez a legalaposabb, a legrészletesebb és a legérdekesebb írás – még akkor is, ha 5 teljes oldal elveszett a kéziratból. Tehát reméljük, hogy mind a jelen, mind a jövő libertárius szerveződései és szervezetei tanulni fognak mindabból, amit Rothbard hosszú évtizedeken át tartó sikeres mozgalomépítés után összefoglal. És reméljük, Rothbard megbocsát nekünk a síron túlról, amiért közreadjuk és megvitatjuk a kéziratba foglalt gondolatait.

Paul Leroy-Beaulieu

Kollektivizmus

Az új szocializmus és annak bírálata

“A társadalmi tévedések örökkévalók; csakhogy a különböző korszakokban különböző alakokat öltenek.

A romanticizmus korszakában, a restauráció és Lajos Fülöp alatt láttuk az érzelgős. ábrándos, misztikus szocializmust.

Egy negyedszázad óta a szociális ábrándozás más jelleget mutat. Felhagyott az érzelgéssel és a dialektikára adta magát. Mesterien bánik a tudomány fegyvereivel és a logikával. Egymás mellé fűz állítólagos elméleteket és a szellemeket elvakítani igyekszik egy mesterkélt szövevény által, mely a kevésbé gyakorlott szem előtt tudományosnak látszik.

A romantikus szocializmus helyét az állítólagos tudományos szocializmus foglalta el, amely új nevet vett fel: kollektivizmusnak mondja magát.

Franciaországban eleddig nem tanulmányozták a szabadságnak és a haladásnak ezt az új ellenfelét. Pedig van nálunk elég sok híve, akik közül akadnak eszesek, buzgók, lelkesek is.

A hivatalos optimizmus, mely, a napi politika apró eseményeit kivéve, hivatásszerűen mitse tud meg, ezzel az ellenséggel szemben, aki még némileg ismeretlen, de egyre erősbödik, természetesen a szokott lenézést tanúsította.

Én azonban úgy vélekedtem, hogy ez az ellenség komoly, beható bírálatot érdemel.”

Stefan Molyneux

Anarchia a gyakorlatban

“Képzelj el egy világot állam nélkül – ez a gondolatkísérlet sokaknak lehetetlen, mivel az állami monopóliumok hatalma eléri életünk minden egyes részét. Viszont semmilyen racionális, gazdasági vagy erkölcsi okunk nincs azt feltételezni, hogy szükségesek az államok az utak, az egészségügy, az adományozás, konfliktusmegoldás, bíróságok, rendőrség, nemzetvédelem, börtönök – vagy bármely más szolgáltatás biztosításához, amely jelenleg az állam monopóliuma alatt áll.

Az államok hihetetlenül veszélyesek, és több mint 250 millió halálért felelősek csak a 20. században – ha lehetséges egy társadalmat állam nélkül működtetni, ez bizonyára olyasvalami, amire az emberi fajnak törekednie kellene.

Az Anarchia a gyakorlatban meggyőzően érvel a közszolgáltatások magán – azaz önkéntes – biztosítása mellett. Feltárja, hogy az állam egy veszélyes és szükségtelen anakronizmus, és utat mutat az emberiség békés és önkéntes jövője felé.”