Hans-Hermann Hoppe: A szocializmus intellektuális álcája

Hans-Hermann Hoppe: A szocializmus intellektuális álcája

A méretes szocialista szektorral bíró nyugati országokban töltött élethez képest az élet a totális szocializmus alatt nyomorúságos.

Az életszínvonal annyira siralmas, hogy 1961-ben a szocialista keletnémet állam felépített egy rendszert falakkal, szögesdrótokkal, elektromos kerítésekkel, aknamezőkkel, automata lőfegyverekkel, őrtornyokkal, őrkutyákkal és őrökkel mintegy 900 méter hosszan, hogy megakadályozza, hogy az emberek elmeneküljenek a szocializmus elől.

Az empirikus bizonyíték nyilvánvalóan megmutatja a szocializmus kudarcát. És a szocializmus kudarcának oka világos, mint a nap: szinte egyáltalán nincs jelen a termelőeszközök magántulajdonlása, és szinte minden termelési tényező pontosan ugyanúgy köztulajdonban áll, ahogyan az amerikaiak tulajdonolják a Postaszolgálatot.

Miért van az akkor, hogy látszólag komoly emberek a szocializmust támogatják? És miért vannak még mindig ezrével társadalomtudósok, akik egyre több és több termelési tényezőt akarnak magántulajdon helyett köztulajdonná tenni?

Persze megeshet, hogy néhány szocialista egyszerűen gonosz ember. Talán semmi gondjuk nincs a nyomorral, főleg ha az kizárólag mások nyomora és ők állnak az élén annak igazgatásának, miközben bizony nagyon jól élnek.

De engem azok érdekelnek, akik azért támogatják a szocializmust, mert állítólag „értékproduktívabb,” mint a kapitalizmus. Szerintük az, hogy a bizonyíték – mint Kelet-Németország példája – mást mutat, mellékes vagy csak véletlen egybeesés.

De hogyan tagadhatja valaki, hogy a keletnémet vagy az orosz tapasztalat perdöntő bizonyíték a szocializmus ellen? Hogyan úszhatják meg az emberek, hogy azt az abszurd véleményt hangoztatják, miszerint a szocializmus elleni bizonyíték mind a véletlen műve?

A válasz az empirizmus tiszteletreméltóan hangzó filozófiájában rejlik. Az empirizmus az, ami védelmezi a szocializmust a saját kudarca általi cáfolat elől és ruházza fel a szocializmust azzal a hitelességgel, amennyivel még mindig bír.

Ezért támadja a szocializmus misesi kritikája mind a szocializmust, mind az empirizmust. Elmagyarázza, hogy szükségszerű kapcsolat áll fenn a szocializmus és az alacsonyabb életszínvonal között; az orosz tapasztalat nem a véletlen műve; és az empirista próbálkozások arra, hogy annak tüntessék fel, intellektuális tévedésben gyökereznek.

Az empirizmus két alapvető feltételezésen nyugszik: egy, az ember semmit nem tudhat bizonyossággal a valóságról a priori; és kettő, egy tapasztalat sosem bizonyíthatja végérvényesen, hogy egy kapcsolat kettő vagy több esemény között létezik vagy nem létezik.

Ebből a két feltételezésből kiindulva könnyű félresöpörni a szocializmus empirikus cáfolatait.

Az empirista-szocialista nem tagadja a tényeket. Valójában (vonakodva) elismeri, hogy siralmas az életszínvonal Oroszországban és Kelet-Európában. De azt állítja, hogy ez a tapasztalat nem érv a szocializmus ellen.

Helyette, mondja, a nyomorúságos körülmények valami figyelmen kívül hagyott és nem kontrollált körülménynek köszönhetőek, amiről gondoskodni fognak a jövőben, azután pedig mindenki látni fogja, hogy a szocializmus magasabb életszínvonalat jelent.

Az empirizmussal tehát még a Kelet- és Nyugat-Németország közötti kirívó különbségeket is ki lehet magyarázni. Az empirista például azt mondja, hogy azért a különbség, mivel Nyugat-Németország részesült a Marshall-terv segélyéből, míg Kelet-Németországnak jóvátételt kellett fizetnie a Szovjetuniónak; vagy mivel Kelet-Németország a német terület kevésbé fejlett, vidéki tartományait foglalta magába; vagy mert a jobbágy mentalitást még nem vetkőzték le keleten akkoriban, és így tovább.

Ezt az álláspontot még a legtökéletesebben kontrollált tapasztalat sem tudja megváltoztatni, mivel lehetetlen irányítani minden változót, ami elképzelhetően befolyásolhatja azt a változót, amit meg akarunk magyarázni. Nem is ismerjük a világot alkotó összes változót, ez pedig örökre nyitva hagy minden kérdést az újonnan felfedezett tapasztalatok számára.

Az empirizmus szerint sehogyan sem zárhatjuk ki, hogy bármilyen esemény valami más oka lenne. Még a legabszurdabb dolgok – amennyiben előtte történtek meg – is lehetnek lehetséges okok. Tehát a kifogások száma végtelen.

Az empirista-szocialista félresöpörhet minden vádat a szocializmus ellen, amennyiben azok kizárólag az empirikus bizonyítékra támaszkodnak. Mindig mondhatja, hogy mivel nem tudjuk, mik lesznek a szocialista politikák eredményei a jövőben, ki kell próbálnunk őket, hadd beszéljen önmagáért a tapasztalat. És nem számít, hogy mennyire rosszak az eredmények, az empirista-szocialista mindig kimentheti magát azzal, hogy valami eleddig figyelmen kívül hagyott, többé-kevésbé hihető változót hibáztat. Megalkot egy ismét átdolgozott hipotézist, amit a végtelenségig kellene tesztelgetni.

Az empirista azt mondja, hogy a tapasztalat közölheti vele, hogy egy bizonyos szocialista politika nem érte el a több vagyon megteremtésének célját. De sosem közölheti vele, hogy egy hangyányival különböző jobb eredményeket produkálna. Ahogyan azt sem fogja soha közölni vele a tapasztalat, hogy lehetetlen javítani a javak és szolgáltatások termelésén vagy megnövelni az életszínvonalat bármiféle szocialista politikával.

Látjuk immár, hogy mennyire is dogmatikus az empirista filozófia. Állítólagos nyitottsága és a tapasztalathoz folyamodása ellenére az empirizmus egy intellektuális eszköz, ami teljesen immunissá teszi az embert a kritikára és a tapasztalatra. Ez a tökéletes intellektuálisan becstelen eszköz ahhoz, hogy védelmezzék a szocializmust saját kudarcának szemet szúró igazsága elől.

A misesi közgazdaságtan bemutatja, hogy a szocializmus azért vall kudarcot, mert megszegi a közgazdaságtan megcáfolhatatlan törvényeit – köztük a csere törvényét, a csökkenő határhaszon törvényét, a társulás ricardoi törvényét, az árkontroll törvényét és a mennyiségi pénzelméletet – ami levezethető a cselekvés axiómájából az alkalmazott logika eszközével. És ezzel tudhatjuk – előzetesen és abszolút – hogy mik lesznek a szocializmus következményei, akárhol próbálják ki azt.

Ha támadni akarjuk a szocializmust, támadnunk kell az empirizmus abszurd intellektuális hibáját is. És ha le akarjuk győzni a szocializmust, az elvhű misesi érvet kell megfogalmaznunk az emberi cselekvés logikájára és a közgazdaságtan megcáfolhatatlan törvényeire alapozva.