logo
H.L. Mencken

A nők védelmében

és más esszék

Amiben hiszek

Témák:
Így közvetlenül elküldheted az ebook olvasódnak is az esszét

Ennek a cikknek a címe túlságosan széles körű. Egy magazin határain belül egyetlen ember sem volna képes teljes, vagy akár fair képet adni a krédójáról. Csupán néhány megjegyzésre kell korlátoznom magam.

Hiszem, hogy a vallás általánosságban átok volt az emberiség számára – hogy szerény és jelentősen eltúlzott erkölcsi szolgálatait több mint ellensúlyozták a károk, amiket a világos és őszinte gondolkodással művelt.

Hiszem, hogy – legyen bármilyen triviális – egyetlen tény felfedezése sem lehet teljességgel haszontalan az emberi faj számára, és – vezérelje bármennyire erényes szándék – a hamisságok semmiféle hirdetése sem lehet több mint ádáz.

Hiszem, hogy minden állam gonosz, hogy minden állam szükségszerűen háborút vív a szabadság ellen; és hogy a demokratikus formája legalább olyan rossz, mint bármelyik másik formája.

Hiszem, hogy egy művész, aki saját szenvedéséből és extázisából alkot képzeletbeli világokat számunkra, mindannyiunk számára jótevő, de a legrosszabb hiba, amit elkövethetünk, hogy összekeverjük a képzeletbeli világát a valósággal.

Hiszem, hogy nem szól több bizonyíték a halhatatlanság mellett, mint a boszorkányok mellett, és nem is érdemel nagyobb tiszteletet.

Hiszek a teljes gondolatszabadságban és szólásszabadságban, mind a legszegényebb ember, mind a leghatalmasabb ember számára, és a legnagyobb viselkedésbeli szabadságban, ami csak összeegyeztethető az élettel egy szervezett társadalomban.

Hiszek az ember képességében ahhoz, hogy meghódítsa a világát, hogy felderítse, mi alkotja, és hogyan működik.

Hiszek a haladás valóságában.

Hiszek–

De végső soron egyszerűen összefoglalható az egész. Hiszem, hogy jobb igazat mondani, mint hazudni. Hiszem, hogy jobb szabadnak, mint szolgának lenni. És hiszem, hogy jobb tudni, mint tudatlannak lenni.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5