A szent háború
Azt a tényt, hogy a szesztilalom az elnyomás és az igazságtalanság hosszú listájával jár – hogy megjutalmazza a legalantasabb kémkedést, könnyű megélhetést biztosít a hivatásos gazemberek egész hordájának, sok ezer tisztességes embert tesz a legrosszabb zsarolás áldozatává, megsérti az otthon elméleti szentségét, valamint keserű és könyörtelen ellenségeskedést szít – ezt a tényt most a tilalom örökösen reménykedő ellenségei használják érvként arra, hogy miért kellene felhagyni ezzel az egész gusztustalan hadjárattal. Arra számítanak, hogy ezzel sikerül meggyőzniük a józanok akár egy nagy kisebbségét, látszólag arra az elméletre alapozva, hogy érzelmi alapon és hirtelen térítették meg őket a tilalom oldalára, és észhez fogja téríteni őket, ha az igazságosság-érzetükre és becsületességükre apellálnak.
Semmi remény nem lehetne ennél hiábavalóbb. Amit az összes optimista figyelmen kívül hagy, az az, hogy az illogikus és védhetetlen üldöztetés, ami a szesztilalom alatt egyre nagyobb számban történik, a fő forrása a tilalom népszerűségének az olyan emberek körében, akik támogatják. Más szóval a jellemző tilalompárti ember tele van vallásos buzgalommal, amihez a megszokott szadista felhang társul. Örömét leli az öncélú üldöztetésben. Szereti látni, ahogy a másik felugrik, és szereti hallani, ahogy felkiált. Ez a szomj rettentően nyilvánvaló az ország összes feltűnő, őrült mollája esetén – azaz az amerikai kultúra tényleges vezetőiben. Az olyan tehetséges ostobahajcsárok, mint Dr. Billy Sunday tiszteletes, tudják, milyen ez a kultúra; tudják, mit akar a tömeg. Így az Úr állítólagos Igéjének hirdetését átalakítják a vitathatatlan bűnösök durva üldözésévé – mint a kocsmatulajdonosok, a prostituáltak, a Szabbat-törők, a darwini hipotézisben hívők, német exegéták, a pókerjátékosok, a házasságtörők, a cigarettázók, a káromkodók. Az üldözés az, ami felvillanyozza a metodisták nagy tömegét, nem az Ige. És az a tény, hogy az üldözés igazságtalan, annál jobban felizgatja őket, hiszen a hatalom jele büntetlenül igazságtalanságot elkövetni, és a hatalom az, amit az alsóbbrendű ember mindig a legerőszakosabban akar.
Minden alkalommal, amikor az újságok ismét beszámolnak arról, hogy a tilalom ügynökei meggyilkoltak valakit, aki ellenállt, vagy átkutatták valami nő alsóneműjét, vagy rajtaütöttek egy Vanderbilt-jachton, vagy megzsarolták a törvényhozókat, vagy elkövettek valami hasonló, mértéktelen és antiszociális büntettet, egyszerűen ezer új szavazatot szereznek a tilalom pártján. Pontosan ez a fajta szórakozás az, ami népszerűvé teszi a tilalmat az ostobázia szemében. Pontosan azért rajonganak érte annyira, mert igazságtalan, mert imbecillis, mert önkényes és zsarnoki. Az, hogy mellékesen még az alsóbbrendű ember szabadságát is megsérti, nem elegendő ok arra, hogy ne lelje örömét az üldözésben. Az újságokban jelentett áldozatok rendszerint felsőbbrendűek nála; így ősi demokratikus kielégülést nyerhet a tönkretételükből. Valamint nem is epekedik nagyon a szabadság iránt. Parancsszóra mindig hajlandó feladni azt. A legnépszerűbb ember a demokráciában nem a legdemokratikusabb ember, hanem a legdespotikusabb. A köznépet elragadtatja az ilyen emberek általi sanyargatás. Szeretik, ha parancsolgat nekik. A természetes járásmódjuk a libasor.
A romantikusok azt jövendölték, hogy amikor megérkezik a szesztilalom, az amerikai munkások fel fognak lázadni a zsarnoksága ellen, hogy le fognak állni a gyárak és meg fognak bénulni az üzemek. Bizonyos iszákos munkásvezetők még általános sztrájkkal is fenyegettek. Természetesen semmi ilyesmire nem került sor. Egyetlen amerikai munkás sem szólt egyetlen szót sem. Az egyetlen tiltakozó szavakat néhány barbár külfölditől lehetett hallani, és ezeket az elégedetlenkedőket egyhamar engedelmesre verte a Polizei. Egy-két hét alatt minden sörtartalék elfogyott, minden korsó valódi tömény ital kiürült. Azóta – leszámítva azokat a rettenetes pancsokat, amiket zárt ajtók mögött kotyvasztott – az amerikai munkás józan. Ami ennél is rosszabb, emellett néma is. Egyetlen hang sem hagyta el a száját… De fortyog a gyűlölettől? De tűrhetetlen sérelmeket táplál? Előbb vagy utóbb meg fogja bosszulni a választóurnánál? Egy frászt! Semmi hasonlót nem fog tenni. Azt fogja csinálni, amit mindig csinál – azaz erénnyé fogja kovácsolni a nyomorát és egyenesen hinni kezd abban, hogy szereti a tilalmat, hogy sokat segít rajta, hogy ha tehetné sem szabadulna tőle. Ez az alsóbbrendű ember szokásos gondolkodásmódja, mindig és mindenhol. Ez az egyszerű emberek józan esze.
Az idealizmus diadalma
A szesztilalom másik hatása az lesz, hogy fokozatosan elkergeti az Egyesült Államokból a civilizált emberek jelenlegi apró kisebbségét. Szinte mindenki, akit tisztel az ember, vágyakozó pillantásokat vet az óceán túloldalára. Néhányuk nyíltan beszélnek az emigrációról, amint Európa összeszedi magát. Mások csupán azt mondják, hogy évente egyszer külföldre utaznak és a lehető legtovább ott maradnak, hogy csak időnként látogatják meg az Egyesült Államokat, ahogyan mondjuk egy orosz nemes látogatta az ukrán birtokait. Ami ennél is rosszabb, a tilalom el fogja rémiszteni a jobbféle bevándorlókat a túloldalról. Az alsóbbrendű munkások talán továbbra is érkezni fognak kisebb létszámban – azt tervezve, hogy megszedik magukat a lehető legtöbb pénzzel, majd elmenekülnek, ahogyan az olaszok teszik éppen most. De egyetlen elsőrangú ember sem fog jönni – semmilyen Stephen Girard, vagy William Osler, vagy Carl Schurz, vagy Theodore Thomas, vagy Louis Agassiz, vagy Edwin Klebs, vagy Albert Gallatin, vagy Alexander Hamilton. Nem maga a tilalom az, ami távol fogja őket tartani, hanem a társadalmi és politikai attitűdök teljes szerkezete, ami meghúzódik a tilalom mögött – a féktelen puritanizmus teljes klinikai képe.
De a tilalompártiak szemszögéből mindez nem érv a tilalom ellen. Épp ellenkezőleg, ez a tilalom melletti érv. Hiszen az ember, akit a tilalompárti – azaz az alsóbbrendű puritán – a legintenzívebben gyűlöl, akiben a legjobban gyanakszik, az pontosan az, akit az emberiség többi része felsőbbrendű embernek tart. Tévedsz, ha úgy gondolod, hogy mondjuk Mississippi becsületes kisbirtokosai szánnák a tényt, hogy egyetlen kimagasló ember sincsen az egész államukban. Igazából örömüket lelik benne. Számukra a büszkeség forrása az, hogy nem él ott egyetlen olyan hitetlen gazember sem, mint Balzac, és egyetlen olyan botrányos házasságtörő sem, mint Wagner, és egyetlen olyan hitvány ateista sem, mint Huxley, és egyetlen lármás zongorapüfölő sem, mint Beethoven, és egyetlen német kém sem, mint Nietzsche. Ha ilyen emberek telepednének le ott, meglátogatná őket egy igazságtevő bizottság, és szigorúan kivallatnák őket. A puritánok soha nem közösködnek eretnekekkel.
