Ludwig von Mises – Emberi cselekvés: II.5. A módszertani szingularizmus elve

Ludwig von Mises – Emberi cselekvés: II.5. A módszertani szingularizmus elve

Ludwig von Mises

Emberi Cselekvés

 

II.
Az emberi cselekvés tudományainak ismeretelméleti problémái

 

5.
A módszertani szingularizmus elve

A praxeológia egy egyén cselekvésével kezdi az emberi cselekvés vizsgálatát. Nem homályos kifejezéseket használva foglalkozik általánosságban az emberi cselekvéssel, hanem egy konkrét cselekedettel foglalkozik, amit egy bizonyos ember végzett el egy bizonyos időben és egy bizonyos helyen. De persze nem törődik annak a cselekvésnek a véletlen és környezeti vonásaival, és azzal, ami megkülönbözteti azt az összes többi cselekvéstől, hanem csak azzal foglalkozik, ami elengedhetetlen és egyetemes a cselekvés véghezvitelében.

Az univerzalizmus1 filozófiája időtlen idők óta ellehetetlenítette a praxeológiai kérdések kielégítő megértését, a kortárs univerzalisták pedig teljességgel képtelenek megtalálni a megértésükhöz vezető utat. Az univerzalizmus, a kollektivizmus és a fogalmi realizmus2 csak teljes egészeket és univerzáliákat látnak. Az emberiségről, a nemzetekről, az államokról, osztályokról, bűnről és erényről, jóról és rosszról, a szükségletek és az árucikkek teljes osztályairól spekulálnak. Például azt kérdezik: Miért magasabb „az arany” értéke, mint „a vasé”? Így sosem a megoldásokra, csupán antinómákra és paradoxonokra bukkannak. Ennek a leginkább közismert esete az érték-paradoxon, ami még a klasszikus közgazdászok munkája elé is korlátokat állított.

A praxeológia azt kérdezi: mi történik a cselekvés során? Mit jelent azt mondani, hogy egy egyén ott és akkor, ma és itt, bárhol és bármikor cselekszik? Mit eredményez, ha választ egyvalamit, és lemond egy másikról?

A választás cselekedete mindig egy döntés számos lehetőség között, amik nyitva állnak a választó egyén előtt. Az ember sosem az erény és a bűn között választ, hanem csupán két cselekvési mód között, amit egy bizonyos nézőpontból erényesnek vagy bűnösnek nevezhetünk. Az ember sosem általánosságban az „arany” és a „vas” között választ, hanem mindig egy bizonyos mennyiségű arany és egy bizonyos mennyiségű vas között. Minden egyes cselekvés azonnali következményei szigorúan korlátozottak. Ha helyes konklúziókra szeretnénk jutni, először ezeket a korlátokat kell megvizsgálnunk.

Az emberi élet az egyedülálló cselekvések szakadatlan sorozata. De az egyedülálló cselekvések egyáltalán nem elszigeteltek. Ezek a cselekvések láncszemet alkotnak egy olyan cselekvésláncolatban, ami együtt egy távolabbi célra törekvő, magasabb rendű cselekvést alkot. Minden cselekvésnek két oldala van. Egyrészről mindegyik egy részleges cselekvés egy távolabbra nyúló cselekvés keretein belül, mindegyik a távolabbra nyúló cselekvés által kitűzött célok egy töredékének elvégzése. Másrészről minden cselekvés önmagában is egy teljes egészet alkot annak a cselekvésnek a tekintetében, aminek az elvégzésére a saját részei törekednek.

A cselekvő ember által kitűzött projekt kiterjedésétől függ, hogy a távolabbra nyúló cselekvés, vagy a közelebbi célra törekvő részleges cselekvés kerül kihangsúlyozásra. A praxeológiának nincs szüksége feltenni olyan kérdéseket, amiket a Gestaltpsychologie kérdez. A nagy dolgok elvégzéséhez vezető útnak mindig részleges feladatok elvégzésén keresztül kell vezetnie. Egy katedrális több, mint egy halom egymáshoz illesztett kő. De egy katedrális felépítésének egyetlen módja, ha az egyik követ a másikra rakják. Az építész számára a teljes projekt a lényeg. A kőművesnek az egyes falak, a téglamunkásnak pedig az egyes kövek. A praxeológiának az a tény számít, hogy a nagyobb feladatok elérésének egyetlen módja lépésről lépésre, alkotóelemről alkotóelemre építkezni az alapoktól.

Bob Murphy segédkönyve
A praxeológia egyedi cselekedetekkel foglalkozik, nem homályos általánosságban a cselekvéssel. Azok, akik univerzálékban gondolkodnak, olyan csapdákba esnek, mint a klasszikus víz-gyémánt paradoxon: miért magasabb a gyémánt ára, mint a víz ára, amikor a víz sokkal fontosabb?
  1. [univerzalizmus: Egy holisztikus vagy kollektivista elképzelés, ami az őt alkotó egyénektől független, önálló akarattal és célokkal rendelkező, cselekvő entitásként tekint a társadalomra. A csoport céljait egy emberfölötti hatalom határozza meg, és egy vezetőn keresztül nyilatkoztatja ki őket, akinek a tekintélyét és „igaz” állításait sosem vonhatják kérdőre a hívők vagy az értelem. Azt gondolva, hogy a családok és a közösségek irányítják az egyének fejlődéseit, nem pedig fordítva, az univerzalisták a társadalmi aggregátumokat – mint a nemzeteket – világosan tagolt egységeknek látják, amelyeknek alá kell rendelni az egyéneket. A társadalom kívánt céljai egyedül úgy érhetőek el, ha arra kényszerítik az egyéneket, hogy a politikai közösség által előírt módon cselekedjenek. Az univerzalizmus egyik modern képviselője Othman Spann (1878-1950) volt, kinek gondolatai jelentős alapot biztosítottak a nácizmusnak.]
  2. [fogalmi realizmus: Az elmélet, miszerint absztrakt fogalmak, megfigyelhetetlen, általános osztályok vagy ideáltípusok az egyéni alkotóelemeiktől függetlenül, azokkal egyenlően vagy néha azokkal felülmúlva léteznek. A fogalmi realisták például a „tőke” absztrakt fogalmát úgy veszik, mint valami valódi és konkrét és permanens, az azt alkotó „tőkejavaktól” eltérő használatra és jelleggel. A „nemzeti jövedelem” egy másik példa volna. A filozófus A. N. Whitehead (1861-1947) ezt az absztrakt és konkrét felcseréléséből keletkező tévedésnek nevezte.]