Charles de Montalembert
Szabad egyház a szabad államban
Szívén viselte a katolikus írek és lengyelek szabadságának ügyét. 1830-ban Írországba utazott, hogy találkozzon a szabadságmozgalom vezetőjével, és a L’Avenir katolikus liberális lap hasábjain kampányolt az írek és a lengyelek szabadsága mellett. Egész élete során küzdött az oktatási szabadságért, és amikor a L’Avenir szerkesztősége háborút indított az államhatalom oktatási monopóliuma ellen azzal, hogy 1831-ben megnyitott egy engedély nélküli általános iskolát, a rendőrök bezárták az intézményt, a hősies grófot pedig eljárás alá vonták ezért a lázadásért.
Ez a kötet azt a két beszédet tartalmazza, amit 1863-ban mondott el a Belga Katolikusok Kongresszusa előtt. A beszédek a szabadság és az Egyház kapcsolatát taglalják, figyelmeztetik a hívőket, hogy fogadják el a szabadság eszméjét, ne keressék az állam kegyét és támogatását, ne próbálják elfojtani a vallásszabadságot és visszahozni az állami erőszakkal érvényesített államvallást, hiszen az mindig és mindenhol a kereszténység hanyatlását és közutálatát eredményezi. Ma, amikor az állam és az egyház ismételt összefonódásának lehetünk szemtanúi, ennek a kis kötetnek az üzenete ugyanolyan fontos, mint másfél századdal ezelőtt, amikor a benne foglalt beszédek először elhangzottak.
Online olvasás |
A szerkesztő bevezetője |