#Klasszikus liberalizmus
#libertarianizmus
#anarcho-kapitalizmus
#osztrák közgazdaságtani iskola
logo
Llewellyn H. Rockwell Jr.

Meglátni a láthatatlant

2016.11.11.
Így közvetlenül elküldheted az ebook olvasódnak is az esszét

Az emberek még napjainkban sem esnek gondolkodóba, amikor kijelentik a szocializmushoz való elköteleződésüket koktélpartikon, bőséges ételeket felszolgáló éttermekben vagy az emberi történelem legkényelmesebb apartmanjaiban és otthonaiban pihenve. Igen, még mindig divatos szocialistának lenni és - a művészetek és az akadémia bizonyos körein belül - társadalmilag egyenesen elvárt. Senki nem fog megbotránkozni. Lesznek, akik nyíltan gratulálni fognak idealizmusodhoz. Ugyanígy, az ember mindig egyetértésre számíthat, amikor a Tesco vagy a Microsoft bűneit becsmérli.

Nem figyelemre méltó? A (valós) szocializmus - a marxizmus eszméire alapított démoni rendszerek, amelyeket a népakarat buktatott meg - majd' húsz éve összeomlott. Ezt követően láthattuk, ahogyan a szocializmus halálával ezek az egykor legyengült társadalmak visszatértek az életbe, és a világ gazdagságának egyik forrásaivá váltak. Kibővült a kereskedelem. A technológiai forradalom a szemünk előtt, napról napra ér el csodákat. Milliók leltek jobb életre, egyre szélesebb körben. Ez kizárólag a szabadpiacnak köszönhető, amely olyan alkotóerővel bír, amelyet még a legszenvedélyesebb támogatói is alábecsülnek.

Hovatovább, egyáltalán nem volt szükség a szocializmus összeomlására ahhoz, hogy ezt demonstráljuk. A szocializmus az ősi időktől fogva ismételten megbukott. És Mises 1922-es Szocializmus című könyve óta megértjük, hogy ennek a pontos oka abban a tényben keresendő, hogy a termelési eszközök magántulajdonlása nélkül semmilyen társadalmi rend nem lehetséges. Senki nem cáfolta meg őt.

És mégis, mindezek után, a professzorok kiállnak a tanítványaik elé és becsmérlik a kapitalizmus gonoszságát. Bestseller könyvek teszik a kapitalizmusellenességet témájukká. Politikusok vonulnak ki elénk, hogy felsorolják azokat a csodálatos dolgokat, amelyeket az Állam el fog érni, ha ők kerülnek hatalomra. És napjaink minden hibáját, még azokat is, amelyeket közvetlenül az állam okoz (a légi közlekedés járatkéséseit, az ingatlanpiaci válságot, a közoktatás véget nem érő krízisét, az egészségügyi ellátás hiányát) a piacgazdaságra fogják.

Példának okáért a Bush adminisztráció államosította a légi közlekedés biztonsági rendszerét 9/11 után, és - természetesen Ron Pault kivéve - szinte senki sem kérdőjelezte meg ennek szükségességét. A következmény az a megdöbbentő zavar lett, ami minden utas számára tisztán látható, amely során késések halmozódnak késésekre, a megalázás pedig a repülés természetes velejárójává vált. És kit hibáztatnak ezért? Olvassák el a szerkesztőséghez beérkező leveleket. Olvassák el az újságírók cikktornyait a témában. A magán légitársaságokat vádolják. A megoldásuk pedig még több szabályozás és még több államosítás.

Hogyan számolhatunk el ezzel a rémisztő látvánnyal? Két alapvető tényezőt kell számba vennünk. Az első: az emberek képtelenek megérteni a közgazdaságtant, illetve a társadalmi okokra és okozatokra adott magyarázatát. A második: az emberek nem rendelkeznek képzelőerővel, amelyen tovább ront a közgazdasági tudatlanságuk. Ha az ember nem érti a társadalmon belüli okokat és következményeket, képtelen intellektuálisan megérteni a helyes megoldást, vagy elképzelni, hogyan működne a világ az állam nélkül.

Az oktatási szakadék áthidalható. Közgazdaságtani értelemben gondolkodni egyenlő azzal, ha az ember a vagyonra nem adottként, vagy a történelem véletlenjeként tekint. A vagyon nem úgy hullott ránk, mint az eső az egekből, hanem az emberi kreativitás eredménye a szabadság környezetében. A tulajdonlás, a szerződés, a megtakarítás, a befektetés, a társulás és a kereskedés szabadsága az, ami gazdagságot teremt.

Hol lennénk mindezek nélkül? Egy természeti állapotban, ami egy barlangokban rejtőző, drámaian lecsökkent népességet jelent, ami azon él, amit képes összegyűjteni és levadászni. Ez az a világ, amelyben az emberek találták magukat, amíg valamit ki nem hoztak belőle, és ez az a világ, ahova visszasüllyedhetünk, ha egy állam valaha teljesen elveszi tőlünk szabadságunkat és magántulajdon-jogainkat.

Ez egyszerű ténynek tűnik, pedig még az iskolázott nyilvánosság sem képes megérteni. A probléma abból fakad, hogy az emberek nem látják, hogy a szűkösség tulajdonsága áthatja világunk minden részét, és nem látják egy olyan rendszer szükségét, amely a társadalmilag optimális célok érdekében osztja el az erőforrásokat. Kizárólag egy ilyen rendszer létezik, és az nem a központi tervezés, hanem a szabadpiac árrendszere.

Az állam millió módon torzítja el az árrendszert. Az állami támogatások rövidre zárják a piaci ítéleteket. A termékek tilalma kevésbé kívánt termékek felemelkedését okozza a kívánatosabbak helyére. Egyéb szabályozások lelassítják a kereskedelem kerekét, keresztbe tesznek a vállalkozók álmainak, és megakadályozzák a fogyasztók és befektetők terveit. Meg aztán ott az ármanipuláció legmegtévesztőbb formája: a központi bank monetáris irányítása.

Minél nagyobb az állam, annál inkább csökken az életszínvonalunk. Civilizációként szerencsések vagyunk, mivel a szabad vállalkozás fejlődése általában egy lépéssel a kormány növekedésakadályozása előtt jár, mivel ha nem így volna, minden évben szegényebbek lennénk, és nem csak viszonylagos, hanem abszolút értelemben. A piac okos, a kormány pedig ostoba, és ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetjük teljes gazdasági jólétünket.

Az oktatási feladatunk második része - elképzelni egy piac által irányított világ működését - sokkal sokkal nehezebb. Murray Rothbard egyszer azt mondta, hogy ha az állam lenne az egyetlen cipőgyártó, a legtöbb ember képtelen lenne elképzelni, hogyan gyárthatna cipőket a piac. Hogyan volna képes minden mérethez alkalmazkodni? Nem volna pénzkidobás különböző stílusokban gyártani? Mi lenne a csalókkal és az alacsony minőségű cipők gyártóival? És érvelhetünk amellett, hogy a cipő túl fontos termék ahhoz, hogy átadjuk a piaci anarchia hányattatásainak.

És pontosan így van ez napjaink számos problémáival, mint például segélyezéssel. Egy piaci társadalom ellen felmerülő legelső érv az, hogy a szegények szenvedni fognak, és senki nem fog róluk gondoskodni. Egy válasz erre az, hogy a magán jótékonysági szervezetek képesek erről gondoskodni, de mégis, amikor körbenézünk, azt látjuk, hogy a magán jótékonysági szervezetek csupán viszonylag kisméretű feladatokkal foglalkoznak. A szektor egyszerűen nem elég nagy ahhoz, hogy átvegye azt, amivel az állam felhagy.

Itt szükséges a képzelőerő. Az a probléma, hogy az állam szolgáltatásai kiszorították a magánszolgáltatásokat, és kisebbre csökkentették a magánszektort, mint amekkora egy szabadpiacon lenne. A jóléti állam előtti időkben a 19. század jótékonyságai a legnagyobb iparágakhoz mérhető, hatalmas műveletek voltak. A szükséghez mérten terjeszkedtek ki. Többnyire az egyházak biztosítottak nekik adományokat, az erkölcs pedig azt diktálta, hogy mindenki adományozza a családi költségvetés egy részét a jótékonysági szektornak. Cabrini apáca egy jótékonysági birodalmat vezetett.

De a progresszív korszakban megváltoztak az eszmék. A jótékonyságot közjónak kellett tekinteni, és ebből fakadóan államosításra szorult. Az állam olyan területre tolakodott be, ami egykor a magánszektornak volt fenntartva. És ahogyan a 20. században a jóléti állam elhatalmasodott, a magánszektor viszonylagos mérete lecsökkent. És bármennyire rossz is a helyzet itt, az Egyesült Államokban, ez semmi Európához viszonyítva, ahhoz a kontinenshez, amely a jótékonysági szervezetek bölcsője volt. Napjainkban nagyon kevés európai adományoz jótékonysági célokra, mivel mindenki úgy hiszi, hogy ez egy állami szolgáltatás, illetve az adók és magas árak mellett egyébként sincs mit adományozni.

Ugyanez a helyzet minden olyan területen, amit az állam monopolizált. Még mielőtt megjelent volna a Fed-Ex és az UPS egy kiskapu kihasználásán át, az emberek nem tudták elképzelni, hogyan lenne képes a magánszektor leveleket kézbesíteni. Számos hasonló vakfolt létezik napjainkban az igazságszolgáltatás, a közbiztonság, az oktatás, az egészségügy, a monetáris politika és a pénzverés területén. Az emberek megdöbbennek annak hallatán, hogy a piacnak kellene mindezeket biztosítania, de kizárólag azért, mert gondolatkísérletek és képzelőerő szükséges, hogy láthassák, miként működhetne.

Miután megérted a közgazdaságtant, teljesen más értelmet nyer az a valóság, amit mindenki lát. A Tesco nem ellenség, hanem a civilizáció dicsőséges vívmánya, egy intézmény amely végre eltörölte a teljes emberi történelmet kísértő félelmet: a félelmet attól, hogy el fog fogyni az étel. Sőt, igazából a legapróbb termékek is elkápráztatják az elmét, miután megérted a termelési folyamat hihetetlen összetettségét, és hogy miként képes a piac mindezt koordinálni az emberiség jólétének érdekében. A piac vívmányai hirtelen élénken domborulnak ki körülötted.

Aztán elkezded meglátni a láthatatlant: mennyivel nagyobb biztonságban élhetnénk magán védelemmel, mennyivel igazságosabb lenne a társadalom az igazságszolgáltatás privatizálásával, mennyivel jószívűbbek lennénk, ha az emberi lelket magán tapasztalaton át tanítanánk az állami bürokrácia helyett.

És miből fakad a különbség? A szocialista és a szabadpiac támogatója ugyanazokat a tényeket látja. De a közgazdaságtani ismeretekkel rendelkező ember megérti a tények fontosságát és implikációit. Példának okáért az összes amerikai képviselő közül egyedül Ron Paul érti valójában a közgazdaságtant. Ezért nem szabad alábecsülni a közgazdaságtan tanításának központi szerepét. A tények mindig velünk maradnak. A bölcsességet viszont tanulni kell. Sosem volt fontosabb elérni a szabadság és az abban foglaltak kultúra-szerte való megértését.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5