A tűzijáték problémája libertárius szemszögből

A tűzijáték problémája libertárius szemszögből

Sajnálatos jelenség, hogy a szabadságról szóló megannyi beszéd közepette gyakran elveszni látszik a libertarianizmus erkölcsi alapjának megértése. Nem csak az ellenzéke és a kívülállók, hanem gyakran még a magukat libertáriusnak vallók is egyfajta „mindent szabad” filozófiának gondolják a libertárius hitvallást.

A libertarianizmus azonban szigorúan definiált erkölcsi lábakon áll, és veszélybe kerül az egész eszme, ha valamiféle definiálatlan „szabadság” kerül az alapzat helyére. A libertarianizmus alapját röviden1 a non-agresszió elve képezi, ami kimondja, hogy senki sem kezdeményezheti az erőszak használatát vagy fenyegetését mások jogosan szerzett tulajdonának fizikai épsége ellen.

És mi minősül jogosan szerzett tulajdonnak? Néha olyan elképesztő dolgokat is hallani, hogy valaki azzal próbálja úgymond megcáfolni a libertárius etikát, hogy kijelenti, hogy a királyok és az észak-koreai diktátor is „tulajdonosai” a területnek, így uralmuk teljesen összeegyeztethető a libertarianizmussal. Semmi sem lehetne nevetségesebb ostobaság.

A libertárius szerint elsősorban mindenkinek jogos tulajdona a saját teste – ezt nevezzük az öntulajdonlás elvének. Továbbá az ember jogos tulajdonát képezik azok a fizikai javak, amiket ő vett először birtokba a természet adta állapotukból, azaz még azelőtt „elegyítette velük a munkáját” – John Locke kifejezésével élve – mielőtt bárki más tette volna. Ezt nevezzük a gazdátlan dolgok első vagy eredeti birtokbavétele elvének. És mivel a tulajdonlás magába foglalja a korlátlan irányítást és a használatot, magába foglalja, hogy az ember úgy rendelkezik és bánik azzal a dologgal, ahogyan csak szeretne, amennyiben ezzel nem sérti mások a fenti elvek jogcímén megszerzett tulajdonának fizikai épségét, ebből következik, hogy szabadon elcserélheti vagy elajándékozhatja azt. Röviden, az előző tulajdonos önkéntes beleegyezésével történő átruházást nevezzük a szerződés elvének.

Öntulajdonlás, eredeti birtokbavétel és szerződés, ezek képezik a libertarianizmus erkölcsi alapját. És ahogyan az erkölcsfilozófiára építkezik a politikafilozófia, úgy a libertárius szerint helytelen, tiltott és gonosz minden olyan tett, legyen magán, legyen állami, ami az erőszak és kényszer használatával és fenyegetésével követeli a részleges vagy teljes irányítást olyan dolgok felett, amiket e három elv mentén tulajdonolnak. Röviden, a non-agresszió elve szerint az erőszak egyetlen helyénvaló szerepe a társadalomban az önvédelem, azaz csak akkor jogos, ha az öntulajdonlás, az eredeti birtokbavétel és a szerződés elve mentén szerzett tulajdont védelmezi az agresszív támadás ellen.

Ezzel világos, hogy aligha lehet egyenlőséget tenni a libertarianizmus és egyfajta „mindent szabad” filozófia közé. A libertárius szerint mindent szabad, ami nem sérti mások tulajdonának fizikai épségét avagy tulajdonjogait, de kihangsúlyozandó, hogy a tulajdon és a tulajdonjog esetében fizikai dolgokról, nem pedig gondolatokról, ötletekről vagy a dolgokhoz társított értékítéletekről beszélünk (amiknek a védelmezéséhez rendszerint a jogos tulajdon fizikai épsége ellen kell erőszakot alkalmazni).

Az egyik remek illusztrációja a különbségnek a kábítószerekhez való viszony. A libertárius szerint minden ember jogos tulajdonosa saját testének, így jogában áll olyan szereket bevinni abba, amilyeneket szeretne, legyen az alkohol, nikotin, tetrahidrokannabinol, pszilocibin vagy bármi egyéb. Azonban helytelen ebből arra a szalmabábra következtetni, hogy a libertáriusok szerint mindenkinek meg kell adni a jogot ahhoz, hogy heroinnal szúrja magát a városi főtéren, és tetszőleges keménydrogok hatása alatt tántorogjon végig az utcán.

Aligha.

Itt figyelmen kívül hagyják, hogy az utcákat és a tereket is tulajdonolja valaki. Jelenleg az állam, de a tulajdonjogok tekintetében azok az emberek a közterek jogos tulajdonosai, akiknek a jövedelmét elkobozza az állam az agresszív erőszak fenyegetésével, hogy finanszírozza azokat. Egy adott utca jogos tulajdonosai valójában az utcában lakó adófizetők, akiknek a pénzéből felépítették és fenntartják azt. Így egy libertárius semmi kivetnivalót nem talál a kábítószer használatának tilalmával azokon az utcákon és köztereken, amiket a jogos tulajdonosai kábítószermentesen akarnak látni.

Ennek a gyakorlati megvalósítása természetesen kőkemény falakba ütközik addig, amíg az utcák és terek állami kézben vannak és nem adták őket vissza a privatizáció útján azok jogos tulajdonosainak. Ekkor a jelenlegi helyzettel ellentétben, ahol az állam egyöntetű szabályokat szab egy egész körzet, város, esetleg ország közterületeinek használatára, a különböző szabályok decentralizált választéka juthatna érvényre a közterületek jogos tulajdonosainak akarata mentén.

Ezzel el is jutunk az éppen aktuális kérdéshez, a tűzijátékok problémájához. Mi a libertárius álláspont a tűzijátékok kapcsán?

Itt ismét figyelnünk kell arra, hogy ne essünk bele a „mindent szabad” filozófia csapdájába, hanem szigorúan a tulajdonjogokból induljunk ki a kérdés vizsgálata során. A tulajdonjogok talajáról pedig azt látjuk, hogy a zaj és a hatalmas robbanások épp úgy megsértik mások tulajdonának – nevezetesen dobhártyájának – fizikai épségét, mint az agresszív erőszak megannyi más formája. Ahogyan Murray Rothbard fogalmazott:

A zaj is a magántulajdon megsértése; hiszen a zaj olyan hanghullámok létrehozása, amik megsértik és megszállják mások személyét és tulajdonát.

A pirotechnikai szórakozás pedig vitathatatlanul így tesz. És sok esetben nem csak a robbanások távoli morajlásáról beszélünk, hanem fülsüketítő robbanásokról a közvetlen szomszédságban. És azon túl, hogy ezek a robbanások „megsértik és megszállják mások személyét és tulajdonát”, további problémákat okoznak az állattartóknak, akiknek a kedvence (és egyben magántulajdona) jobb esetben is félelemtől reszketve vészeli át az éjszakát, rosszabb esetben pedig a sokkhatás alatt elszökik, és talán soha meg sem találják.

A zaj mellett érdemes megemlíteni a pirotechnikai eszközök általi tulajdonjog-sértés másik módját, nevezetesen a levegőbe bocsátott szennyezés problémáját. Egy német tüdőorvosok által kiadott közlemény szerint a pirotechnikai eszközök által kibocsátott finompor mennyisége a közúti közlekedés okozta teljes évi mennyiség egyötödének felel meg, és a német környezetvédelmi hatóság szerint a németek szilveszter éjjelén 5000 tonna finomport juttatnak a levegőbe a tűzijátékokkal. Ez az anyag épp úgy megszállja és megsérti mások személyét és tulajdonát, mint a robbanások hanghullámai.

Szilveszter éjszaka az állam lényegében megengedi mindenkinek, hogy azon a napon szabadon megsértse mások tulajdonjogait a puszta szórakozás jegyében.

A libertárius megoldás a tűzijáték kérdésére tehát elegánsan egyszerű: mindenki szabadon kiélheti a pirotechnikai szórakozását – távol másoktól, messze a település határában vagy akárhol, ahol azzal nem sérti mások tulajdonjogait. Azok, akik örömüket lelik az ilyesfajta szórakozásban, szabadon összegyűlhetnek az év bármelyik napjában tűzijátékozni, petárdázni, véletlenül lerobbantani a kisujjukat és megvakítani magukat, akik pedig háborítatlanul szeretnék élvezni az ünnepeiket, azok megtehetik azt, mentesen az államilag engedélyezett jogsértéstől.

  1. Részletesebben lásd pl. Stephan Kinsella, „What Libertarianism Is”, Hans-Hermann Hoppe,  A szocializmus és a kapitalizmus elmélete: 1. Tulajdon, szerződés, agresszió, kapitalizmus, szocializmus, ua. A magántulajdon etikájának végső igazolásáról

Támogasd a bejegyzést
(akár csak egy kávé árával):